Shortoljuk a boldogságot?

Nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. Néhol nagyon nem, másutt csak kicsit nem.

Zeft!

Jim Harternek Libanonban, nekem Jordániában vágta rá valaki ezt a szót a kérdésre: mondja, milyen az élete?

Arabul annyit jelent e szó, mint angolul az, hogy: sh.t, magyarul pedig: sz.r. A Zeft értelme azonban ennél mélységesebb. Igazából annyit tesz, hogy „borzalmas”, vagy még inkább: „… rosszabb már nem is lehetne”.

De ki az a Jim Harter? És mi ez az egész arab nyelvlecke?

Jim Harter egy nemzetközi tekintélynek örvendő amerikai viselkedéstkutató, valamint híres közvélemény-kutató – a Gallup Analytics globális elemzőműhely egyik „agya”.

Azért hívtam fel, hogy részleteket tudjak meg tőle a Gallup és tucatnyi másik szellemi műhely friss, közös tanulmányáról, amely az emberiség boldogság állapotát hivatott prezentálni.

World Happiness Report

Ez a hivatalos címe az univerzális munka eredményének. A Report legpopulárisabb része a milliónyi kutatás, felmérés, sok-ezernyi tudományos interjú alapján készített „országok boldogságrangsora”.

Nos, a legcsekélyebb mértékben sem „vágja hanyatt” a megfigyelőt, hogy a finnek a második helyre szorították idén a dánokat. Csaknem felhőtlen boldogságban érzi magát a többi nyugati „klasszikus” átlagos lakója is: minden skandináv nemzet, aztán a svájciak, a beneluxok, az osztrákok és a németek.

A meglepetés talán az, hogy 10 év alatt az egyedüli állam, amely keleti előélettel bír, Csehország népe a 42-ikről a 19-ik helyre kúszott fel.

A többi „ex-keleti” sorstárs nemzet azonban 10 éve folyamatosan, többé-kevésbé, egy helyben toporog: 

mi magyarok – ahogy 10 éve nagyjából mindig – az 57-ik helyen állunk.

Jim Harter a telefonbeszélgetésünkben elmagyarázza, hogy a megkérdezetteknek – nők, férfiak, fiatalok, öregek, jómódúak, szegényebbek, munkások, értelmiségiek, vállalkozók, alkalmazottak, akik az adott társadalmakat minden szférában, az adott réteg társadalmi arányának megfelelően, teljesen lefedik – olyan magán- és közéleti érzetükről, tudásukról kellett vallaniuk, amelyek nemcsak a saját, hanem a „hasonszőrűek” , valamint családtagjaik, szeretteik, barátaik, munkatársaik, netán hajléktalantársaik, esetleges ellenfeleik, hazájuk, általuk vélt, általános „érzés-tudat világára” is vonatkozik.

140 ország 150 ezer ember

A nemzetközi tudósgárdával közösen végzett feldolgozás részletes publikálása nyomán és annak ismeretében Hartert mintha megleptem volna, midőn felvetettem: „Azért ugye – mindent egybevetve – a boldogabb jövő mégiscsak Keleten épül, a Nyugat pedig hanyatlik?”

Az interjúalany hallhatóan zavartan erre azt feleli: „a rendelkezésünkre álló adatok alapján nem az jelenthető ki, amit Ön az imént felvetett”.

És Harter úr felhívja figyelmemet arra is, hogy például Kínában, Vietnámban, Oroszországban, a közép-ázsiai egykori szovjet köztársaságokban, Törökországban a közhangulatot inkább valamiféle melankolikus szomorúság, beletörődöttség uralja, Közép-Ázsiában pedig ugyanaz a szinte teljes kilátástalanság-érzet, ami Jordániában és Libanonban tapasztalható…

Ezzel el is jutottunk bevezető mondataim magyarázatának kiteljesítéséhez:

Jim Harter – nemrég Libanonban járt kutatóként Bejrútban – jómagam pedig Jordániában dolgozó leány mindenkit kifaggatni akaró apjaként Ammanban, egy az egyben ugyanazt a szót hallottuk ugyanarra a kérdésre (ti.: milyen maguknál az élet, milyen az Ön élete?) válaszolni libanoni kereskedőt, illetőleg egy jordániai pincért:

„Zeftül!” (innen származna a szinonim jelentéssel bíró nálunk használt cefetül szó?).

Nem jópofaságnak szánom ám beszélgetésünk eme részletének nyilvánosságra hozatalát.

A „Zeft-életérzés” ugyanis – Dr. Harter és csapata szerint – jelen világunk egyik korszelleme lett.

– Tíz évvel ezelőtt, az első globális boldogságjelentés megjelenése idején, némely arab-muszlim diktatúrák kivételével, a világ többi részén egyik társadalmi rétegnél sem volt még jellemző a teljes borúlátás – szögezte le beszélgető partnerem. – Ma viszont már Olaszországban is nagy számban találkoztak kutatóink olyan polgárral, aki ugyanannyira elvesztette a hitét egy jobb, boldogabb világ eljövetelében, mint általánosságban a „feketeafrikai” országok lakói, az arab világ nagy részéről nem is szólva.

Az idei Világboldogsági Jelentést az különbözteti meg figyelemreméltóan a korábbi években készültektől, hogy ezúttal még az országok élbolyához tartozók „boldogság osztályzatai” is romlanak. Az adható maximális 10-es pontszám helyett a győztesek 7-8 pontos eredményt értek el, míg néhány évvel ezelőtt ugyanezek a nemzetek, népek 8-9-es pontszámokat kaptak a „nagy boldogság-futamban”.

Apropó, sport. A 48-ik helyezett, a melankóliában és adósságokban folyton elmerülő Argentína példájával véli bizonyítani az interjúalany, hogy nincs korreláció egy-egy fociszerető nemzet – válogatottjainak, klubjainak – focisikerei és az adott nép általános, tartósan fennmaradó boldogságérzete között. Brazíliánál sem mutatható ki ilyen kapcsolat. Olaszországnál sem.

Egyébként sehol a világon nem tartják a népek tartósan boldogságemelő faktornak, ha hazájuk élsportolói nemzetközi sikereket érnek el. A „boldogabb” országok közé tartozók között máskülönben az USA-án kívül egyetlen ország sem tud kiemelkedő sikereket felmutatni az élsportban, azok pedig, akik tudnak, nem tartoznak az első húsz-harmincba a „boldogság-világbajnokságon”. 

És még valami: a cseheknél, a skandinávoknál, valamennyi élvonalbeli „boldog népnél” a sport kapcsán nem a világhír, a látványos nemzetközi siker, hanem a tömegek sportolásának kultusza számít egyfajta boldogságfaktornak. A világ első öt legboldogabbja közé tartozó izlandiak esete abszolút feltűnő: a súlyos betegeken kívül, az összes lakos, öreg és fiatal egyaránt sportol.

Nincs jó előérzete beszélgetőpartneremnek az idei boldogság index mögöttes tartalma kapcsán.

– Tíz év óta először „fordult a kocka”: az emberiség nagy része nem is reménykedik egy boldog életben, hanem legjobb esetben is abban reménykedik, hogy nem válik teljesen boldogtalanná. A vizsgált 140 ország lakóinak több mint fele mintha teljesen lemondott volna egy olyan életről, aminek bármi köze is van a boldoguláshoz. Kutatások alapján kétmilliárd ember szenved az örök(nek vélt) boldogtalanságtól – mondta a telefonban a Gallup veterán szakértője.

És egyáltalán nem tartja abszurditásnak – mellesleg abszurdnak szánt – kérdésemet: Lehet, hogy lassan boldogságindex helyett boldogtalansági indexet kell összeállítani?

A friss globális felmérés eredményeit – noha messzemenően befolyásolta őket a világjárvány és vele összefüggésben a megannyi világgazdasági, megélhetési bizonytalanság és az időközben erősen romló a geopolitikai helyzet – az országok túlnyomó többségében kifejezetten tovább rontja, hogy:

1. Egyre nagyobb szegénység veszélyezteti sokak életét,

2. élelmiszerár-drágulás és élelmiszerhiány, egyre jellemzőbben éhezés fenyeget,

3. a megszokott, kis közösségek felbomlanak, barátságok törnek meg

4. a magány, a magányosság leuralja legtöbbünk hétköznapjait

5. többségünk nem érzi jól magát a munkájában, munkahelyén.

Egyre kevésbé érezzük jól magunkat a bőrünkben. Néhol nagyon nem, másutt csak kicsit nem. Ez alól nem kivétel se öreg, se fiatal, se családos, se egyedülálló, se beteg, se egészséges.

Ennyit a World Happiness Reportról.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.