A puha landolás helyett érdemes turbulenciával számolni

Soft landing, azaz puha landolás. A végső kimenetel, amiben a 2021 végi, első poszt-Covid inflációs hullámok megjelenése óta mindenki reménykedik. A szókapcsolat alatt olyan gazdasági forgatókönyvet kell elképzelni, amikor különösebb fájdalom – a termelés tartós visszaesését és/vagy a munkanélküliség jelentős megugrását – nélkül lehet megszelídíteni az inflációt, és visszaterelni azt a jegybanki célok közvetlen közelébe.

Az elmúlt bő két évben az emelkedő kamatok és energiaárak ellenére, valamint gyengülő globális konjunktúra mellett is feszesek tudtak maradni a munkaerőpiacok – gondolok itt elsősorban Észak-Amerikára és Európára.

A látszólagos ellentmondás többek között annak is köszönhető, hogy az elmúlt időszakban a legtöbb nyugati országban és hazánkban is a vállalati marzsok gyorsabban emelkedtek, mint a bérek, egy egység GDP előállításához kevesebb munkaerőköltség párosult.

Ilyen helyzetben, amikor a bevétel gyorsabban nő, mint a kiadás, nem meglepő, hogy a vállalatok foglalkoztatási kedve magas marad; nem is beszélve arról, hogy számtalan vállalat emlékszik még, hogy milyen nehéz volt a Covid utáni felpattanásban megfelelő munkaerőt találni. Ez elindított egy úgynevezett munkaerőfelhalmozást is, azaz a vállalatok még kisebb visszaesés során sem feltétlenül akartak megszabadulni a feleslegessé vált munkaerőtől, nehogy megint hasonló helyzetben találják magukat.

Az energia- és élelmiszerárak normalizálódásával a legtöbb gazdaságban elkezdett elfogyni a dezinfláció lendülete, így a fókusz fokozatosan áthelyeződött a szolgáltatások és bérinfláció hűlésére. Feszes munkaerőpiac mellett azonban viszonylag nehéz feladat a bérinfláció letörése. A jegybankoknak egy nagyon vékony kötélen kell táncolniuk, hogy ilyen helyzetben megvalósuljon a bevezetőben említett puha landolás.

Amennyiben a bérezési szintek gyorsan helyreállnak, gyors reálbér-emelkedés megy végbe és emelkedik a fogyasztás, úgy az infláció még sokáig tartós maradhat, és könnyen ár-bér spirálok alakulhatnak ki. Végső soron ebben a szcenárióban, ahogy a relatív bérszintek ütemesen emelkednek, a vállalati marzsok csökkennek, így a vállalkozások motivációja megszűnik a magas foglalkoztatottság fenntartásához.

Ellenkező esetben, ha a bérezési szintek lassan állnak csak helyre – melyre jelenleg kisebb esély mutatkozik a fent említett feszes munkaerőpiaci feltételek miatt – úgy a reálbérek és fogyasztás bővülése szintén lassabb fokozatba kapcsolna, továbbra is magas, de stagnáló marzsokkal.

Ilyen helyzetben egy kisebb sokk is könnyen recesszióba tolhatja a pislákoló gazdasági növekedést.

A gazdasági döntéshozók feladata nem lehetetlen, de bonyolult. Épp kellő mértékben kell csak fenntartani a gazdaságpolitikai szigort a középutas megoldáshoz. Egy kicsit lazább vagy szigorúbb politika esetén azonnal fennáll a túlfűtés/túlhűtés lehetősége. Miután még technokrata szinten is olyan gazdaságpolitikát folytatni, mint visszapillantóból vezetni, a puha landolásban való reménykedés helyett érdemes minimum némi turbulenciával számolni.

Borítókép: Cris Faga/NurPhoto via Getty Images