Nagy hibák. Karrierje valamely pontján minden makrobefektetővel megesik, hogy hatalmasat téved. Talán mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy a bukás egyszer vagy kétszer megtörténjen velünk. Vannak dolgok, amiket nem lehetséges megtanítani – az ilyen dolgokat saját kárunkon kell megtanulni még akkor is, ha egyáltalán nem okulunk belőlük.
Nehéz a részvénypiacon pénzt keresni. Akár hedge fundot vezetsz, akár saját értékpapírszámládat kezeled, időnként igazán ostobának fogod érezni magad. Egy piaci lefordulás esetén osztozhatsz másokkal a nyomorúságban, akadnak azonban olyan pillanatok, amikor olyan egyedül leszel, mint egy lakatlan szigeten. Időnként úgy érezheted, hogy a piac istenei gúnyolódnak veled.
Még a részvénypiacok legendás alakjai is követnek el baklövéseket – ez az egyik legfontosabb tanulsága a „Nagy hibák” című, igen népszerű befektetési témájú könyvnek, melyet az ismert és sikeres amerikai portfóliókezelő, Michael Batnick írt.
A HOLDBLOG-on fejezetenként közöltük a tanulságos történeteket.
„A nyertesek játékában az eredmény a nyertes megfelelő húzásaitól függ. A vesztesek játékában a vesztes hibái határozzák meg az eredményt.”1
(Charlie Ellis)
Nagy Hibák X. fejezet: Stanley Druckenmiller
TARTALOMJEGYZÉK
Teniszezők és befektetők
Charlie Ellis írta ezt az 1998-ban megjelent, Winning the Loser’s Game című klasszikusában. Másképp fogalmazva: a profik megnyerik, az amatőrök pedig elveszítik a pontokat. „A profi teniszezők hosszú és gyakran izgalmas labdameneteken keresztül keményen, a lézer pontosságával ütik a labdát mindaddig, amíg egyiküknek sikerül visszaadhatatlan labdát ütni, vagy ellenfelét hibára kényszeríteni.”2 Ellis az amatőrmeccsek alakulásával állítja ezt kontrasztba. Ez utóbbiak a sok gyakorlást igénylő ütések és hosszú röpték helyett a hibáktól, a hálóba és az outra ütött labdáktól hemzsegnek. Könnyű meglátni a párhuzamot az amatőr és hivatásos teniszezők játéka, illetve az amatőr és professzionális befektetők piaci viselkedése között.
Az amatőr befektetők – és most erősen általánosítok – árfolyam-emelkedés után vásárolnak, és esés után adnak el. Cullen Roche szavaival: „Az értéktőzsde az egyetlen olyan piac, ahol amikor akciós árak vannak, a vevők kirohannak a boltból…”3 Az ilyesfajta magatartás – amikor vágyat érzünk az iránt, hogy menedéket keressünk, miután megégettük magunkat – nemcsak a piac, hanem saját befektetéseik hozamától elmaradó teljesítményre kárhoztatja a befektetőket. A befektetés hozama és a befektetői hozam közötti különbséget viselkedési résnek (behavior gap) nevezik. Ez a különbség elmaradhatatlan jellemzője minden olyan piacnak, ahol emberek kötik a tranzakciókat. Azért létezik, mert a tömegek kollektív viselkedése eltompítja érzékeinket. A félelem és a mohóság rossz reakciót vált ki belőlünk, amikor nyomás alá kerülünk. A piac híres a ki nem kényszerített hibák kikényszerítéséről.
A viselkedési rés jelensége azért általános, mert az amatőr befektetőt megbolondítják az átlagok. Folyamatosan olyan információkkal és szakvéleményekkel bombázzák, amelyek azt sugallják, hogy átlagos hozamokra számíthatnak és kell, hogy számítsanak – miközben összekeverik az átlagos hozamot a várható hozammal. Gyakran hallani, hogy „a részvények jellemzően évi nyolc és tíz százalék közötti hozamot érnek el”. Ami azt illeti, több évtizedes időtávon mondhatjuk, hogy a részvények 8 és 10 százalék közötti éves átlagos hozamot termelnek, ám a Dow legutóbb 1952-ben tudott 8 és 10 százalék közötti emelkedést felmutatni. Nagy különbség van a között, hogy milyen hozamra számítunk a piactól, és hogy az ténylegesen milyen hozamot produkál, és pontosan innen fakadnak a ki nem kényszerített hibák. A részvények hajlamosak nagyokat kilengeni, sok időt töltve a szélsőértékeknél, keveset az átlag közelében – így keltve a piaci szereplőkben maximális frusztrációt. Az efféle hektikus viselkedés szállítja a pénzt az amatőr zsebéből a profi tárcájába.
Az amerikai részvények 13 alkalommal értek el évi 30 százalékos vagy annál is magasabb hozamot. Ilyenkor erős a kísértés, hogy szétnézzünk barátaink és családtagjaink körében, hogy hozzájuk hasonlítva hogyan muzsikáltunk. Rossz dolgok sülnek ki abból, ha másokéhoz hasonlítjuk a portfóliónkat – különösen akkor, ha alacsonyabb IQ-val rendelkező, ennek ellenére a miénknél magasabb hozamot zsebre vágó embertársainkéval tesszük ezt. Ami a másik – és legalább ennyire veszélyes – oldalt illeti, hét olyan év volt, amikor az amerikai részvények legalább 30 százalékot estek. A nagy bukót hozó évek hosszú távon komoly károkat okoznak a befektetők vagyonában, mert az emberek hajlamosak messziről kerülni a kockázatot, amint az jelentős mértékben beleharap a portfóliójukba – kicsit olyan ez, mint otthonbiztosítást kötni közvetlen azután, hogy egy hurrikán lefújta a házad tetejét.
Az amatőr befektetők a legnagyobb valószínűséggel a piaci csúcsok és mélypontok környékén – a maximális optimizmus, illetve pesszimizmus idején – fognak ki nem kényszerített hibát véteni, amikor a piacról szóló híradások az élet minden területére eljutnak. Amikor a részvények zuhannak vagy száguldanak, a sztori annyira ellenállhatatlannak hat, hogy nem cselekedni szinte felelőtlenségnek tűnik.
A kiváló befektetők máshogyan csinálják, mint mi. Azt veszik, amit a többiek a hátuk közepére sem kívánnak, és eladják azt, ami után mások sóvárognak. Tökéletesen tisztában vannak a részvényvásárlás és a lóversenyen való fogadás közötti hasonlóságokkal. Michael Mauboussin szerint: „A fundamentum az, hogy milyen gyorsan fut a ló, a várakozások pedig az odds.”4 Ez az, amit Howard Marks második szintű gondolkodásnak nevez, és ez az, ami a legtöbb emberből hiányzik. A hétköznapi befektető azt gondolja, a jó vállalatnak jó a részvénye is, és egy pillanatig bele nem gondol abba, hogy a befektetők többsége osztja ezt a véleményt. Meglehet, hogy a hasonlóan gondolkodó befektetők serege már a kiváló vállalatok szintjére tornázta fel a jó vállalat részvényárfolyamát, s így az már kevésbé vonzó, mint ahogy első pillantásra tűnik.
Egy 2015-ös konferencián minden idők egyik legsikeresebb befektetőjét konferálták fel a nézőközönségnek. Bemutatásában – elképesztő sikerét alátámasztandó – Warren Buffetthoz hasonlították az illetőt:
Mind közül a talán legismertebb befektető, Warren Buffett az elmúlt három évtizedben valamivel 20 százalék alatti éves átlagos hozamot ért el; a 30 évvel ezelőtt nála befektetett 1000 dollár ma, 24 nyereséges és 6 veszteséges évet követően 177 000 dollárt érne… Ebből a 6 évből 3 esetében a visszaesés a 20 százalékot is meghaladta. Aki a ma esti előadónknál fektetett be 30 évvel ezelőtt 1000 dollárt, annak ma 2,6 millió dollárja lenne… Harminc esztendő, veszteséges év nélkül.5
Soros György nyomdokában
Stanley Druckenmiller arról nevezetes, hogy Soros Györgytől vette át a Quantum Fund irányítását, és több mint egy évtizeden át vezette az alapot. Egyike minden idők legjobb globális makrobefektetőinek. Ez a játék arról (is) szól, hogy figyelni kell és kigondolni, hogy a világgazdaság változásai hogyan mozgatják szerte a világban a részvények, a kötvények és a devizák árfolyamát. Egy kollégája mondta róla: „Druckenmiller jobban érti a részvénypiacot, mint a közgazdászok, és jobban érti a gazdaságot, mint a részvénykiválasztók.”6 Egyedülálló ez a kombináció. Ha ehhez még hozzávesszük a kockázatkezelés iránti affinitását, olyan erős pedigrét kapunk, amely mellett a versenytársai a fasorban sincsenek. Három évtizeden át a nyertesek játékát játszotta: „A filozófiám, amelyet Soros is megerősített, így szól: amikor kiérdemled, hogy agresszív lehess, agresszívnek is kell lenned. A nagy nyereséggel induló évek azok, amikor igazán oda kell tenned magad.”7
A hírek szerint Druckenmiller 30 éven át évi 30 százalékot ért el a hagyományos bölcsességet sutba dobva:
Amikor ebbe az iparágba kerültem, az első dolog, amit hallottam, az volt, hogy a bikák is keresnek, a medvék is keresnek, de a disznókat[*] lemészárolják. Elmondom, hogy én disznó voltam. És erősen hiszem, hogy egyféleképpen lehet ebben az iparágban kiemelkedő hosszú távú hozamokat elérni – úgy, hogyha disznó vagy.8
A legfontosabb lecke, amit a valaha volt egyik legjobbtól tanulhatunk, olyasvalakitől, aki disznóként keresett milliárdokat, így szól: időnként még a nyertesek is a vesztesek játékát játsszák.
Druckenmiller egyetlen szemeszter után kimaradt az üzleti főiskoláról, és a Pittsburgh National Banknél kezdett dolgozni. Huszonhárom évével messze a legfiatalabb volt a nyolcfős csapatban. És még két év sem telt el a felvétele után, amikor 1978-ban részvényelemzési igazgatónak nevezték ki. Akkoriban egyáltalán nem volt nyilvánvaló, hogy a valaha volt egyik legjobb alapkezelő válik majd belőle. Sokkal inkább a fiatalsága, a „tiszta lapja” volt az, amit a főnöke annyira vonzónak talált. Megkérdezte, hogy az előléptetésével miért előzte be a nála sokkal több tapasztalattal rendelkező társait. „Ugyanazért, amiért 18 éveseket küldenek háborúba. Túl buta, túl fiatal és túl tapasztalatlan vagy ahhoz, hogy tudd, ne töltsd meg a fegyveredet. 1968 óta tart a medve piac. Azt gondolom, hogy egy nagy, az egész világra kiterjedő bika piac jön. Mi itt mindannyian megégettük már magunkat. Képtelenek leszünk meghúzni a ravaszt. Egy fiatal, tapasztalatlan fickó kell nekem, aki beleáll, és vezeti a rohamot.” Ő pedig vezette a rohamot: „Tapasztalatlanságom előnyei ekkor mutatkoztak meg. Amikor a sahot eltávolították, úgy döntöttem, hogy pénzünk 70 százalékát olajrészvényekbe fektetjük, a maradékot pedig hadiipari papírokba… Abban az időben még csak nem is értettem, mi az a diverzifikáció.”9
Pár évvel később Druckenmiller egy konferencián adott elő. Az előadása után a hallgatóság egyik tagja odalépett hozzá, és így szólt: „Maga egy banknál van?! Mi a fenét keres egy banknál? Én havi 10 000 dollárt fizetek, csak hogy beszélhessek magával.”10
Ezen felbuzdulva 1981 februárjában, alig 28 évesen, Druckenmiller otthagyta a bankot, és megalapította a Duquesne Capital Managementet. Induláskor 1 millió dollárt kezelt, és sikeresen elkapta a small cap (alacsony kapitalizációjú) részvények 1981-es fellendülését. Az év első öt hónapjában az ezekből a vállalatokból álló Russel 2000 index 14,92 százalékot emelkedett, míg az S&P 500 ugyanezen idő alatt 0,23 százalékot gyengült. A meredek emelkedés után azonban nagyon medvévé, azaz pesszimistává vált, ám a harmadik negyedévben annak ellenére is sikerült 12 százalékot buknia, hogy portfóliójának felét készpénzben tartotta. Ez arra késztette, hogy változtasson a stratégiáján. Druckenmiller fejlődött. A nyertesek játékát kezdte játszani.
Druckenmiller medvévé vált
Hozzá kötődik az általam valaha hallott egyik legérdekesebb befektetési sztori is. 1987 első felében, amikor az árfolyamok szakadatlan emelkedtek, bika volt. A Dow Jones Industrial Average csak az év első négy hónapjában 33 alkalommal ment új csúcsra. Az augusztusi csúcsán 45 százalékos szárnyalásban volt az index, és a meredek emelkedés után a nyár közepén Druckenmiller medvévé vált. Ami azt illeti, az augusztusi csúcsáról 17 százalékot korrigált a piac, Druckenmiller pedig, abban a hitben, hogy 2200 ponton támaszra lel az index, október 16-án a nettó short pozícióból 130 százalék nettó longra váltott.11 Ha hallottál már a fekete hétfőről, akkor tudod, hogy a 2200 pont nem éppen bizonyult támasznak.
A Dow pénteken 2246, hétfőn pedig 1738 ponton zárt. A 22,6 százalékos zuhanás mind a mai napig az amerikai részvénypiac legrosszabb napját jelenti. A részvények hulló késként zuhantak a nyitáskor, majd azt követően visszapattantak. Druckenmiller délre mindent eladott, és shortba ment! Zárta a pozícióit, majd a fekete hétfőt követő kétnapos, éles visszapattanást követően Druckenmiller újra shortolta a piacot. Amikor a részvények csütörtök reggel drámai zuhanásba kezdtek, kevesebb mint 24 óra alatt 25 százalékot keresett. Druckenmiller 130 százalék nettó long pozícióban kezdte az amerikai részvénypiac történelmének legrosszabb napját, mégis nyereséget ért el 1987 októberében. Olyan szinten játszotta ezt a játékot, ahogy nagyon kevesen tudják.
Druckenmiller annyira tehetséges volt, hogy Dreyfus 1987-ben felvette, és megengedte neki, hogy továbbra is vigye alapját, a Duquesne-t. A Strategic Aggressive Investing Fundot kezelte, amely az iparág legjobban teljesítő alapja volt az 1987-es indulásától kezdve 1988-ig, amikor Druckenmiller kilépett. Rövid időn belül hét különböző alapot kezelt Dreyfusnak12, amikor is felmondott, mert megkapta álmai lehetőségét: Soros Györgynek dolgozhatott.
Druckenmiller jó úton haladt ahhoz, hogy eredményei révén az iparág legnagyobbjai közé tartozzon, de az ikonikus befektetővel való együttműködése volt az, ami ténylegesen a legendák közé emelte. Nem sokkal a belépése után, 1989-ben shortolta a japán részvénypiacot – saját szavaival élve „az általa valaha látott legjobb kockázat-hozam arányú ügylettel”.13 Mivel a Nikkei még közel harminc év múltán is 50 százalékkal az 1989-es csúcsa alatt van, nyugodtan minősíthetjük ezt látnoki éleslátásnak.
1992 augusztusában Druckenmiller shortolni szándékozta az angol fontot. A Quantum alap 7 milliárd dollárnyi eszközt kezelt, és mentora, Soros sugallatára Druckenmiller 5,5 milliárd dollárnyi fontot készült eladni, és a pénzből német márkát vásárolni. Kockázatosnak tűnt az alap szinte összes pénzét egyetlen ügyletben befektetni, de Druckenmiller alaposan kivesézte a számokat, és biztos volt benne, hogy nyerő húzás lesz. Mielőtt belevágott volna, úgy döntött, kikéri az ötletről Soros véleményét. Ahogy előadta a tervét, Soros arckifejezése fájdalmassá vált. Ahogy Druckenmiller elkezdte finomítani a tervét, legnagyobb meglepetésére Soros ezt mondta: „Ez a legnevetségesebb kockázatkezelés, amiről valaha is hallottam. Amit előadtál, az egy hihetetlen tuti ügylet. A nettó vagyonunk nem 100, hanem 200 százalékát kellene erre feltennünk.”14
Druckenmiller és Soros az alapba befektetett teljes tőke kétszeresét kitevő összegben shortolták a fontot. A Bank of England 27 milliárd dollárnyi tartalékát elégetve igyekezett védeni az ország devizáját15, de képtelen volt állni a Quantum Fund és a többiek fonteladásainak a rohamát. Amikor a gát átszakadt, és a font összeomlott, Druckenmiller és Soros egy milliárd dollárt kerestek.
Druckenmiller 1989-ben 31,5 százalékos, az ezt követő négy évben pedig 29,6, 53,4, 68,8, illetve 63,2 százalékos hozamot ért el.16 Minden idők egyik legfigyelemreméltóbb befektetési eredménysorát produkálta, ráadásul hatalmas pénzösszeget kezelve tette ezt, azonban még őrá sem lehetett érvényes, hogy amihez hozzáér, arannyá változik. Előbb-utóbb mindenki a hálóba üti a labdát.
Semmi keresnivaló
Karrierje valamely pontján minden makrobefektetővel megesik, hogy hatalmasat téved. 1994-ben Druckenmiller 8 milliárd dollár értékben, közel az angol font elleni két évvel korábbi ügyletével megegyező nagyságrendben fogadott a japán jen ellen. Ám amikor a japán deviza 7 százalékot erősödött a dollárral szemben, mindössze két nap alatt 650 millió dollárt veszített.17 A makrotraderek hatalmas gyomrost kaptak; Paul Tudor Jones, Bruce Kovner és Louis Bacon is kereszttűz alá kerültek. A Goldman Sachs az elmúlt tíz esztendő legrosszabb évét produkálta.18 A Quantum Fund mindössze 4 százalékot ért el 1994-ben. Ez több volt ugyan, mint a Dow 2 százalékos erősödése vagy az S&P 500 1,5 százalékos gyengülése, de a 4 százalékos hozam sokkal alacsonyabb volt annál, amihez ő és a befektetői hozzászoktak.
1998-ban a Quantum 2 milliárd dollárt veszített Oroszországban. Ez azonban nem hagyott foltot a pályafutásán, sőt az adott esztendő eredményén sem. Még így is 12,4 százalékot értek el abban az évben10, és sikeresen elkerülték a Long‐Term Capital Management fejreállásához vezető szerencsétlenséget is.
Ám alig egy évvel később Druckenmiller is fejre állt, és nem azért, mert félreértette valamelyik központi bank lépéseit vagy azt, amit a kötvénypiac sugallt neki. Ez alkalommal az amatőr befektetőkre jellemző ki nem kényszerített hibát vétett. Nem egyszerűen a hálóba püfölte a labdát – a szomszédos pályára ütötte azt.
1999-ben Druckenmiller 200 millió dollárnyi értékben fogadott a „túlértékelt” internetes részvények ellen. A drága részvények, amelyektől azt várta, hogy talajt fognak, néhány hét alatt még drágábbak lettek. Ezek a túl koránra időzített ügyletek 600 millió dollárjába kerültek az alapnak, és májusra az év elejéhez képest 18% mínuszba került. Druckenmiller aszinkronban volt a piaccal, és még ugyanabban a hónapban felvett egy fiatal kereskedőt – hasonlóképpen ahhoz, ahogyan az ő főnöke tette 20 évvel korábban. Részt vett az Idaho állambeli Sun Valley-ben rendezett éves média- és technológiai konferencián, ahol aki kicsit is számít, jelen volt. Az ott elhangzottakon felbuzdulva visszatért, még több tőkét bocsátott az újonnan belépett trader rendelkezésére, és felvett egy másodikat is, aki hasonlóképpen elkötelezett volt az új befektetési paradigma iránt. „Minden ilyen rádióaktív cuccba befektettek, amelyeknek a nevét sem tudtam kimondani.”20 A megfelelő irányba állították a hajót, és 35% pluszban fejezték be az évet.
Egy befektetőnek, aki 20 éven át azzal kereste a kenyerét, hogy felmérte a likviditást, és megállapította, hogy milyen irányban fúj a gazdaság szele, semmi keresnivalója nincs a technológia számára értelmezhetetlen világában. Druckenmiller tudta ezt, és egyre kényelmetlenebbnek érezte a pozícióit, ezért bezsebelte a nyereséget, és visszatért oda, ahol korábban a pecsenyéjét sütögette: a globális makrobefektetésekhez. Optimista volt az újonnan teremtett devizát, az eurót illetően, ám az pont a másik irányba ment, mint ahogyan gondolta. Szenvedését csak tetézte, hogy kénytelen volt végignézni az általa eladott techpapírok száguldását, miként azt is, ahogy a két új alkalmazottja villámgyorsan óriási nyereséget termel. Druckenmiller büszkesége háttérbe szorította a technológiai buboréktól való félelmét. Nem akarta, hogy ezek a fiatal, kezdő traderek lejátsszák a színpadról, ezért visszatette a pénzét a techpapírokba.
Techpapírok
A lufi kipukkadása előtt Druckenmiller a következőt nyilatkozta a Wall Street Journalnek: „Nem tetszik nekem ez a piac. Azt gondolom, csökkenteni kellene a részvénykitettségünket. Nem akarom úgy végezni, mint Steinhardt.” De nem csökkentette, sőt, ami azt illeti, zsákolta tovább a részvényeket. Vett a VeriSign papírjaiból 50 dolláron, majd 240 dolláros árfolyamszinten 600 millió dollárra növelte a pozícióját. Amikor a technológiai szektor inogni kezdett, a VeriSign 135 dollárra esett vissza, és Soros csökkenteni akarta a Quantum birtokában lévő részvények mennyiségét, de Druckenmiller ki akart várni. Meggyőződése volt, hogy a VeriSign stabil marad, és nem fogja érinteni a buborék kipukkadása.21
A NASDAQ március 10-én érte el a csúcsát, és onnan április 14-ig, alig 25 nap alatt 34 százalékot zuhant. A VeriSign semmiben nem különbözött a szenvedő techpapíroktól. A buborék kipukkadása után mindössze 1,5 százalékát érte a történelmi csúcsának. „Szép lett volna a csúcson kiszállni, mint Michael Jordan – mondta Druckenmiller egy április végi sajtótájékoztatón. – De túljátszottam a kártyáimat.”34 A Quantum Fund 21 százalékos mínuszban járt az évben, a Soros Fund Management által kezelt eszközök értéke pedig 7,6 milliárd dollárral csökkent az 1998. áprilisi 22 milliárd dolláros csúcsukról.
Dacára annak, hogy az egyik leglenyűgözőbb hosszú távú eredménylistával büszkélkedhet, Druckenmiller szerény és derűs. A 2017-es Ira Sohn konferencián a következőket mondta: „Tavaly úgy éreztem, ideje kiszállni a részvényekből és aranyat vásárolni. Pontosan ezért konferálok ma ahelyett, hogy előadnék itt.”23
Hatalmas különbség van egy gyatra befektetés és egy ki nem kényszerített hiba között. Téves volt a gondolatmeneted, vagy azt, amire gondoltál, a piac már beárazta – az ilyen dolgok mind a játék velejárói. Ám időnként impulzívan cselekszünk, még akkor is, amikor „tudjuk”, hogy hibát követünk el. Kevesen mentesek a ki nem kényszerített hibáktól. Aki mégis, azt hajlamosak vagyunk ellenszenvesnek látni, mert nehéz azt feldolgozni, hogy valaki pénzt csinál, miközben mi egy centet sem keresünk. Charlie Munger mondta egyszer:
Azzal foglalkozni, hogy valaki [nálad] gyorsabban keres pénzt, a halálos bűnök egyike. Az irigység igazán ostoba bűn, mert ez az egyetlen, amelyből semmi örömöd nem származhat. Temérdek gyötrelem és semmi öröm. Miért akarnál felszállni erre a vonatra?
Druckenmiller felszállt rá. Nem bírta elviselni a tudatot, ahogy a Quantum vért izzad, miközben a tejfeles szájú kezdők hatalmas hozamokat produkálnak. A techrészvényekben utazó alapok éves 50 százalékos emelkedést is fel tudtak mutatni, míg a Quantum csupán egy számjegyű növekedést volt képes kiizzadni magából.
Druckenmiller pontosan tudta, hogy mit csinál – csak képtelen volt megállni, hogy ne tegye. „Hatmilliárd dollár értékben vettem technológiai részvényeket, és hat hét alatt hárommilliárdot veszítettem csak ezen. Kérdezted, hogy mit tanultam ebből. Semmit nem tanultam. Előtte is tudtam, hogy nem szabadna ezt csinálnom. Egy érzelmi idegroncs lettem, és nem bírtam magamnak megálljt parancsolni. Így hát azt talán megtanultam, hogy ne csináljam ezt még egyszer, de ezt már előtte is tudtam.”25
Talán mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy ez egyszer vagy kétszer megtörténjen velünk. Vannak dolgok, amiket nem lehetséges megtanítani – az ilyen dolgokat saját kárunkon kell megtanulni még akkor is, ha egyáltalán nem okulunk belőlük.
Jegyzetek
1. Charles D. Ellis: Winning the Loser’s Game, 7. kiadás (New York: McGraw‐Hill, 2017)
2. Ugyanott
3. Cullen Roche, poszt a Twitteren, @cullenroche, 2015. augusztus 24.
4. Idézet forrása: Michael Batnick: „When Something Is Obvious”, The Irrelevant Investor, 2017. július 27.
5. Bevezetés Stanley Druckenmillernek a Lost Tree Clubban (Palm Beach, Florida) tartott beszédéhez, 2015. január 18.
6. Idézet forrása: Sebastian Mallaby: More Money Than God (New York: Council on Foreign Relations, 2011)
7. Jack D. Schwager: A piac varázslói 2. (T.bálint Kiadó, 2016)
8. Druckenmiller beszéde a Lost Tree Clubban
9. Ugyanott
10. Schwager: A piac varázslói 2.
11. Ugyanott
12. Ugyanott
13. Ugyanott
14. Mallaby: More Money Than God
15. Ugyanott
16. Ugyanott
17. Ugyanott
18. Ugyanott
19. Edward Wyatt: „Market Place; Soros Advisers to Establish Separate Firm” New York Times, 1999. május 18.
20. Mallaby: More Money Than God
21. Idézet forrása: Gregory Zuckerman: „How the Soros Funds Lost Game of Chicken against Tech Stocks”, Wall Street Journal, 2000. május 22.
21. Idézet forrása: Floyd Norris: „Another Technology Victim; Top Soros Fund Manager Says He ‘Overplayed’”, New York Times, 2000. április 29.
22. Stanley Druckenmiller, bevezető megjegyzések, Ira Sohn Conference, New York, 2017. május 8.
23. Charlie Munger, nyitó megjegyzések, Wesco éves közgyűlése, Pasadena, CA, 2003. május 7.
24. Druckenmiller beszéde a Lost Tree Clubban
[*] Disznónak a kockázatkerülő befektetőket szokták nevezni. Jellemzően rosszkor hoznak rossz döntést, és a gyors meggazdagodás reményében tetemes összegeket buknak a parketten – A ford.
A könyv magyar nyelven az A4C Books kiadásában jelent meg.
Magyar kiadás © A4C Books, 2020 Fordítás © Lénárt Szabolcs
Minden jog fenntartva. A kiadó előzetes írásbeli igénye nélkül tilos a fenti szöveg bármely részét vagy egészét reprodukálni, felhasználni és bármilyen módon közölni.