Szabadidő és szabad jövedelem

Az ipari forradalom és az azóta is folyó gazdasági és jólétbeli fejlődés egyik áldásos következménye az egyre inkább és egyre elterjedtebben rendelkezésre álló szabad idő és szabad jövedelem megjelenése. A modern gazdaságunk egyik könnyen élvezhető eredménye, hogy ez a kettő együttesen áll rendelkezésünkre. A fogyasztói társadalmakban mind a kettő eltöltésére, elköltésére temérdek lehetőség van, még keresni se nagyon kell, hogyan, inkább csak válogatni. Rengeteg jövedelmező iparág épül a szabadidőnkben rejlő gazdasági erőre. A szabadidőnk eltöltése, az eltöltés helyére való odajutás, az egymásra épülő lehetőségek és szolgáltatások, mindez további jövedelmet generál, ami újabb szabadon elkölthető jövedelmet jelent. Jót teszünk magunkkal és másokkal is, sokakban fel sem merül, hogy bármi probléma lenne.

Modern világunkat nehezen tudjuk elképzelni szabadidő nélkül, szükségünk is van rá a szintén modern világunk okozta stressz oldásához. A szabadidő iránti igényünket az is mutatja, hogy a pandémia után sokszázezren vissza sem tértek a munkaerőpiacra, komoly fejtörést okozva az angolszász világ gazdasági szakembereinek és döntéshozóinak.

A több szabadidő több értéket jelent

Több könyv, színmű, film vagy sorozat alkotható, olvasható vagy nézhető. Több időt tölthetünk közösségi média felületeken. És ugyanennyire adja magát a lehetőség, hogy túlzásokba essünk, leginkább a többi, hasonlóan hívogató időtöltési forma tart vissza attól, hogy csak egyvalamivel foglalkozzunk. Mivel komoly gazdasági erő rejlik a szabadidőnk eltöltésében, biztosak lehetünk benne, hogy ennek megfelelően hatékony és kifinomult módszerek léteznek a fogyasztásunk irányítására vagy eltérítésére. Nem csoda, hogy azt érezzük, nem jut elég időnk arra, hogy mindent megnézzünk, végigjátsszunk, ami vonz.

A határ a csillagos ég

Könnyen elérhetőek a saját világukba szippantó számítógépes játékok, igényes és sokat mondó tévésorozatok, a legbiztosabbra a számítógépes játék alapján írt tévésorozat megy, zajos sikert aratva. Tömegeket vonzanak a játékosoktól és a nézőktől egyaránt rengeteg időt követelő játékok, például a snooker a hetekig tartó világbajnokságával, aminek a végén magát a döntőt két napon át játsszák, vagy a krikett az ötnapos tesztmeccseivel. Léteznek hihetetlen sportok, például extrém vasalás, bicikliverseny viharos szembeszélben, feleségcipelés, dombon leguruló sajt után futás. Percenként közel kétszáz órányi új videó kerül feltöltésre az egyik legnépszerűbb megosztó oldalra, és ezeket az új videókat fel kellett venni és meg is kellett szerkeszteni, tehát sokkal több idő ment el velük. És sok más videó megosztó oldal üzemel. Láthatóan van kereslet ennyi idő ilyen eltöltésére.

Mára odáig jutottunk, hogy megjelent a városi terepjáró, a kiinduló reptérre közvetlenül visszatérő légi járat, a tömegturizmus extrém helyeken – a Himalája csúcsán a legnagyobb kihívást sokszor a sor kivárása okozza –, az űrben forgatott film, sőt az űrturizmus. Van kínálat ennek az igénynek a kiszolgálására, a térerő és mobilnet biztosítására a világ végén vagy tetején, hogy a szelfit azonnal fel lehessen tölteni. Ingyen Wi-Fi a Holdon. Az egész fenti példálózásból az utolsó az, ami csak terv szintjén létezik, a többi már megvalósult, kipróbálható, elérhető, élvezhető.

Mindenki elégedett

Értékteremtő, élvezhető és gazdaságilag jól működő folyamatokra épül ez a rendszer, ráadásul iparágak, régiók, országok megélhetése múlik azon, hogy más régiók, országok lakói náluk költsék el szabadidejükben a jövedelmüket. Mindennek ellenére két feszültség hatja át a modern gazdaságunknak ezt a részét. Az egyik a különböző emberek, társadalmi csoportok, nemzetek között, a másik az önfeledt időtöltés és jövedelemköltés, valamint a környezetterhelés között húzódik.

Ugyan egyre több és több ember számára éltető valóság a jövedelem tervezhető és szabadon elkölthető része, a hozzá társuló, tervezhető szabadidővel, a vagyoni különbségek is egyre nőnek. Békeidőben is, válságok alatt meg sokkal gyorsabban. Nagyságrendekkel jobban törekszünk a szabadidőnk tartalmas vagy szórakoztató eltöltésére, mint a vagyoni egyenlőtlenség hathatós csökkentésére. A legnagyobb gondunk, hogyan költsük el a jövedelmünket jelentős, nem közvetlen létfenntartáshoz szükséges részét, miközben egyre többen nem tudják, hogy a napi, számunkra elképzelhetetlenül alacsony keresetük kitart-e másnapig. És jellemzően akinek kevés a jövedelme, kevés a szabad ideje is.

Fogyasztunk, amíg csak bírunk

Miközben a világ jelentős része már nem tud mit kitalálni, hogyan töltse el a szabad jövedelmét, a természeti környezetünk ennek megfelelően egyre inkább pusztul. A kereslet megteremti a kínálatot, és a szabadidő ilyen erőteljes létezése komoly keresletet támaszt. Egyre kevésbé számít az ár, lesz kereslet úgy is, és egyre kevésbé számít a szükséges természeti erőforrás, szintén az erős kereslet miatt. Sok régió vagy ország nem engedheti meg magának, hogy lemaradjon, veszítsen vonzerejéből, ismertségéből, értékéből. Ugyan átmenetileg, de mégis segítséget jelent, hogy a környezetterhelés, a klímaváltozás egyre magasabb költségei nem közvetlenül csapódnak le, hanem eloszlatva, sokszoros áttételen keresztül jelennek meg és szinte soha nem ugyanott.

Ha a nyári nyaralás helyszínéül kiválasztott trópusi szigetet elmossa az emelkedő óceán, valószínűleg némi szörnyülködés és sajnálkozás után választunk másik célországot a hatalmas kínálatból. Ha véget ér a kedvenc sorozatunk, biztosak lehetünk benne, hogy jön új. Nem fogunk unatkozni, a gazdasági élet legtöbb szereplője sokat tesz azért, hogy ne hagyjon minket unatkozni. Saját indíttatásból és külső nyomásra is önfeledten fogyasztunk addig, amíg a környezetrombolás, a klímaváltozás költségei kibírhatatlanok lesznek.

A cikk szerzője Major Imre, közgazdász

Akinek nem inge a környezet védelme

Érdemes áttekinteni, hogy egyes szereplők, szerepkörök, társadalmi és foglalkozási csoportok esetén a környezetünk védelméhez milyen eszközök állnak rendelkezésre és milyen korlátokba lehet ütközni. A korlátok itt a szerepből, funkcióból erednek, személytől, szándéktól, képességtől függetlenül.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.