Állítólag Ferdinand Porsche mondta, hogy “árfolyamfedezés nélkül nagyjából ugyanannyit kerestem volna az évtizedek során, csak közben háromszor csődbe mentem volna”. Porsche nem koronavírusos időkben élt. Azok a légitársaságok, akik bölcsen előre megvásárolták a kerozint, hogy előre kalkulálhassák a költségeiket most buknak a fedezésen és közben nem nyernek az olcsó (nemhogy olcsó, negatív árú!) kerozinnal, mert nem repülnek. Azok a magyar exportőrök, akik okosan előre eladták az euró bevételüket, most buknak a fedezeti ügyleten és közben egy fillért nem profitálnak a forintban megugró exportbevételükből, mert export az nincs…
Pár napja a Wizz Air bejelentette, hogy elbocsátja dolgozóinak egyötödét. A közvélemény számára talán elsőre kevésbé szembetűnő pontként, de ugyanebben a bejelentésben szintén szerepelt egy 70-80 millió eurós egyszeri veszteségről való tájékoztatás, amit a vállalat márciustól májusig tartó fedezeti ügyletein (hedge ügyletein) szenved el. Ez egyébként a vírus előtt várt profit negyede, a cég értékének 2-3 százaléka, abszolút nem jelentéktelen szám. Bár a veszteség okát nem részletezik, gyanítható, hogy a vállalat előre lefedezett üzemanyagvásárlásain keletkezik majd ez a kár. A Wizz Air ugyanis az éves kimutatásai alapján a várt üzemanyagfogyasztás felét folyamatosan előre vásárolja meg egy évre, így kalkulálhatóbb költségszerkezettel nézhet szembe, egy esetleges hirtelen üzemanyagáremelkedés nem okoz akkora fájdalmat. Ez viszont a jelen helyzetben azt jelenti, hogy a vállalat tavaly és az év elején még 50-60 dolláros olajár mellett vásárolt előre, a mai (egy hónap múlvai) 20-as olajárral szemben. Ez persze a vállalat szempontjából racionális döntésnek minősülhetett, ki gondolta volna, hogy egyszer csak így felfordul a világ és benne az olajár ekkorát fog esni? Ezt senki nem látta persze, így a légitársaságok nagy része most ugyanezzel a stratégiával hasonló veszteségeket fog elszenvedni. Amit látunk az tipikus válságjelenség, a visszaesésben ugyanis az inputárak leesnek, az előre lefedezett áron való vásárlásokon pedig nagy bukó keletkezik.
Ugyanezen párhuzam mentén, Magyarországon valószínűleg az euró visszafedezéseken buknak most az exportőr vállalataink nem keveset. A vállalatok, hogy fedezzék a devizakitettségből fakadó kockázataikat, a jövőbeli eurós árbevételük egy részét sokszor előre leváltják forintra. Csakhogy ez az euró eladás valószínűleg 320-335 forint között történhetett a tavalyi árfolyamokat nézve, most viszont 350 forintot lehetne kapni az euróért. Egy válságban a perifériaországok devizái sokszor gyorsan gyengülnek, ahogy most is látjuk a kelet-közép-európai régióban, például a lengyel zlotyi vagy román lej esetében is. Ilyenkor pedig az egyébként logikusnak tűnő fedezéseken a régiós exportőr vállalatok nagy kárt tudnak szenvedni, nem mintha a válságból eredő károk ne lennének egyébként is súlyosak. És ilyenkor derül ki, hogy a kockázatcsökkentő fedezés valójában kockázatot is tud növelni.
Van persze olyan szektor is, ami jól jár a fedezésekkel a koronavírus okozta nehéz gazdasági helyzetben. Ilyenek például azok az olajkitermelők, akik a jövőben megtermelt olajukat jórészt tavalyi árakon adták el előre. A mélytengeri olajfúrók esetében most például élethalál kérdése, hogy milyen fedezési stratégiát választottak a vírust megelőzően, a csődtől menthet meg sokakat az, ha mondjuk a termelésük feléért 60 dollárt kapnak hordónként 20 dollár helyett.