Ez már nem a szupergazdagok kora

Egy csúcsszínvonalú Bel Air-i (Los Angeles, Kaliforna) kastély 87,8 millió dollárért szerepelt egy árverésen, azonban mindössze 45,8 millióért kelt el. Az eladó, Dr. Alex Khadavi csődközeli helyzetbe került, hiszen több tízmillió dollárnyi tartozást halmozott fel korábban az ingatlan megvételére és renoválására – írta a Daily Mail.

Cash flow híján

A nagy publicitást kapott amerikai liciten a kikiáltási ár feléért sem ment el a világ egyik legnagyobb értékűnek tartott luxus magánpalotája. Az Egyesült Államok leggazdagabb orvosának vélt sztár kozmetikai sebész, Alex Khadavi egyszerűen nem képes pénzzé tenni a dollármilliárdosok szuper-enklávéjában, a Los Angeles-i Bel Air-ben található házát.

Khadavi doktor hiába szupergazdag, unikális luxuskocsijaiból hiába lehetne tengert rekeszteni, pénze – készpénze – nincsen. Nemcsak jóval olcsóbban a reálisnak tartott áraknál, de egyáltalán nem talál vevőt szinte egyetlen vagyontárgyára sem. Még a tulajdonában lévő műalkotásokra sincsen kereslet.

Eközben egy másik, szintén készpénzhiányban szenvedő olasz milliárdos hónapok óta nulla számú vevőt talál nem akármilyen római palotájára, hanem amelynek falait a reneszánsz nagyágyújának, Caravaggionak freskói díszítik.

És ne tévesszen meg senkit az a szintén friss hír, hogy 190 millió dollárért kelt el Andy Warhol Marilyn Monroe-t ábrázoló, ikonikus pop-art műve. Annak reális értékét a legautentikusabb londoni aukciós ház két hónappal ezelőtt félmilliárd dollárra becsülte. Nos, a végén e „reális ár” felét sem adták érte…

Andy Warhol Marilyn Monroe-t ábrázoló pop-art műve, Forrás: Shutterstock

Az elmúlt hétvégén az ukrajnai háború híreit is háttérbe szorította világsajtó címlapjain, hogy (a befektetési portfóliójának alapján) a világ leggazdagabb embere, Elon Musk tulajdonképpen azért függesztette fel a Twitter totális felvásárlását, mert egyszerűen nem képes „letenni az asztalra” 44 milliárdot. Ő számít korunk talán legragyogóbb koponyájának, de hetek leforgása alatt – papíron – mintegy 100 milliárd dollárt veszített. Annyit, mint amennyi az összvagyona Európa hat leggazdagabb emberének (legalábbis papíron).

Most ott tartunk, hogy a hétvégén a Wall Street Journal le merte írni: „a császár meztelen”.

Elon Muskról van szó!

Az emberről, aki a Föld majdnem nyolcmilliárd lakója közül egyedüliként tudott hónapokon át pársoros Twitter-üzenetekkel komoly mértékű globális tőzsdei mozgásokat generálni, s az általa kipécézett kriptodevizák árfolyamait megállás nélkül rángatni. És ezáltal képesnek bizonyult emberek (köztük nem csekély számban fiatal afrikai, dél-amerikai, ázsiai „pici” befektetők) tízmillióit, mintegy varázsszóra meggazdagítani. Aztán most meg „legatyásítani”.

Elon Musk, Forrás: Shutterstock

A Twitter-tranzakció felfüggesztése borítékolhatóan sok részvényest kergethet – szó szerint vagy átvitt értelemben – idegösszeomlásba.

A 2000-es évek elejétől 2021 elejéig a legfőbb társadalmi gyújtóanyagot világszerte a vagyoni egyenlőtlenségek történelmileg egyedülálló ütemben radikalizálódó növekedése jelentette. Nem csupán néhány helyen, hanem az egész világon.

Jóllehet egyesek orbitális meggazdagodása saját teljesítményüknek, innovatív képességüknek, munkájuk globális eladhatóságának, „konvertibilitásának” volt köszönhető. Annak, hogy tevékenységük eredményei embermilliárdok életét, életminőségét emelték, tán még meg is hosszabbították. A sportban, a szórakoztatásban, a tájékoztatásban mindenesetre nagyban javították az emberiség közérzetét.

De akkor is – e korszak folyamatos megfigyelőjeként tanúsítom – a kisemberek szemét előbb csak nagyon szúrta, aztán a mindennapok közbeszédében központi témává lett mindaz, ami a következő adatok mögött meghúzódik:

20 év alatt az emberiség leggazdagabb 0.00001 százaléka megtizenkétszerezte a vagyonát. Egy százalék birtokolja napjainkban a Föld pénzben kifejezhető összes értékének csaknem 40 százalékát.

A téma megannyi paradoxona között az egyik legelképesztőbb, hogy az érdem alapon történő dúsgazdagodás szinte kizárólag az eleve gazdagabb, fejlettebb, demokratikus berendezkedésű országokra jellemző. Ennek pedig éppenséggel az ellenkezőjét tapasztalhatni a szegényebb, a kevésbé jómódú, a hírhedten korrupt társadalmakban. Ott – Ausztráliával, Kanadával, Nyugat-Európával, Japánnal, az Egyesült Államokkal ellentétben – nincs bevett tradíciója az érdem alapú gazdagodásnak.

E társadalmak és nemzetek jellemzője, hogy náluk maguk a legfőbb döntéshozók a leggazdagabbak is, vagy az ő „alkalmazottjaikként” ténykedő oligarchák.

Szegény gazdagok

Csakhogy ez utóbbiak egy nem elhanyagoló része tulajdonképpen kimondottan szegényedik. Az orosz és az egykori posztszovjet “neo-milliárdosok” három hónap alatt eddig összesen 140 milliárd dollárt veszítettek. Vagyontárgyaik eleve leértékelődtek, annak jelentős részéhez hozzá sem férhetnek. Eközben a kínai milliárdosok összvagyona – meghatározóan a koronavírus-járvány láncreakciói nyomán – 220 milliárdot apadt. A hab a tortán, hogy 100-150 milliárd dollárt égettek el világszerte olyan milliárdosok, akik csak kriptopénzeket tartottak.

Mellesleg az arany árfolyama is csökken. (Minden ellenkező várakozással szemben. Az infláció örök ellenszerének tekintett arany gyengül, mely mindig fontos része volt a világ minden milliárdosa által tulajdonolt portfólióknak.)

Az idei év első négy és fél hónapjában Elon Musk, Mark Zuckerberg, Jeff Bezos, a kínai milliárdosok milliárdosa, Changpeng Zhao fejenként 50-100 milliárdot veszített.

S – ahogy fentebb utaltam rá – a bénulás előjeleit mutatja a nemzetközi műkincspiac is, az ingatlanpiacról nem is szólván. Utóbbi tradicionálisan legdrágább szegmense, a jegyzett luxusotthonok forgalma, csak Amerikában a felére csökkent.

A pénzügyi-gazdasági világtrendeket napi rendszerességgel nyomon követő, milliós olvasottságú amerikai Axios következtetése:

„A nagy nemzetgazdaságok összességében továbbra is kimondottan jól teljesítenek. A mindennapok árszínvonala gyorsan emelkedik ugyan, de ezt az emberek kibírják, mert jól keresnek. És nincs munkanélküliség. Csak a nagyon jómódúak vagyona, a gazdagok befektetései veszítenek az értékükből. A napi megélhetésért dolgozó ember köszöni szépen, jól megvan.”

Egyelőre.

A stagfláció fájdalmas időszaka fenyeget

Annak ellenére, hogy a stagfláció nem elkerülhetetlen folyamat, a gazdaságra nehezedő terhek hosszú sora most olyan veszélyeket rejt magában, amelyekre nem volt példa az elmúlt négy évtizedben.

Borítókép: Mark Zuckerberg Fotó: Shutterstock