Tech-optimizmus

„A távoli 2003-as évben járunk, az emberiség az univerzum legtávolabbi zugait kutatja fel éppen”… a huszadik század második felében szerzett sci-fik tele voltak az ilyen és ehhez hasonló jóslatokkal.

A 2001-ben játszódó Űrodüsszeia a Hold kolonizálást, valamint naprendszeren belüli emberi legénységgel ellátott expedíciókat vetítette előre az ezredfordulóra. A jól ismert Szárnyas Fejvadász elég sötét képet festett a messzi 2019-es évről a maga noir stílusában, a vásznon szereplő technológiai fejlődés repülő autókkal és emberi alakot öltő, emberektől szinte alig megkülönböztethető mesterséges lényekkel azonban tagadhatatlan.

Miért ne álmodozhatnánk? Az 1900-as Párizsi Világkiállítás ideje alatt készült, Jean-Marc Côté által rajzolt kártyák és képeslapok a maguk steampunk stílusában szintén automata borbélygépeket, mechanikus zenekarokat, és vasúti váltókkal a tornácról irányítható mezőgazdasági eszközöket ábrázoltak. 1930-ban John Maynard Keynes jóslata alapján unokái idejében a munkanapok és hétvége aránya megfordul, és már csak 15 órát kell dolgoznunk. Bár elsőre nem hangzik rosszul az ötnapos hétvége, a történelem során nem mindenki osztotta a technológiai fejlődés okozta optimizmust. A XIX. századi angol Luddite mozgalom technofób módon előszeretettel rongálta az ipari forradalom masinériáit, mondván, hogy azok elveszik a dolgozó ember munkáját.

De hogy jön ez a befektetésekhez? A válasz tömör és valószínűleg egy vagy két év múlva visszaolvasva ki lehet cserélni az akkori aktuális mániára: ChatGPT. A mesterséges intelligenciával felruházott, nyelvfelismerő és -értelmező chatbot az elmúlt néhány hónapban szinte berobbant a köztudatba, olyannyira, hogy a publikum által elért verzió elérhetőségét a megjelenés utáni néhány héten belül korlátozni kellett, nehogy túlterhelje az irdatlan forgalom az infrastruktúrát. Az OpenAI által fejlesztett chatbot sikerétől még olyan nevek is zavarba jöttek, mint a Google (Alphabet), aki február elején megpróbálta saját összeeszkábált Bard nevű chatbotját bemutatni, ám csúnyán leszerepelt.

Mániák mindig is voltak, vannak és lesznek

Két évvel ezelőtt éppen a kripto vette volna át az irányítást minden felett, a decentralizált interneté volt a közeljövő, és elég volt a blokklánc szót kiejteni, hogy egy felvásárlás célpontjává váljunk. Mára az egykori univerzumnak már csak töredéke maradt talpon, a felszámolások és peres ügyek most is gőzerővel folynak. Egy pár évvel még korábban még minden az önvezetésről és/vagy személyes adatgyűjtésről szólt, melynek oltárán dollár milliárdok égtek el annak reményében, hogy egy pár éven belül már nem kell kamionsofőr vagy taxis az utakon. A kilencvenes években egy termék nélküli cég is tőzsdére tudott menni, már amennyiben ott volt a .com fémjelzés a nevében, gyors meggazdagodással kecsegtetve. (Utóbbira mondjuk modern példát is tudunk a 2020-2021-es SPAC-mániával.)

A történetek során legtöbbször rosszul belőtt tényező az időtáv és a mérték. A technológiai fejlődés folyamatos, de sokkal inkább a megfőtt béka szindrómához lehet hasonlítani, mintsem egy mérföldes ugráshoz. Továbbá a vállalkozások életében inkább jellemző az evolúciós fejlődés, ahol egy nagy populációból végül csak egy szerencsés hányad éli túl az idő próbáját.

Ezeket pontosan előre látni szinte lehetetlen, és a múltbeli tapasztalatok gyakran nem alkalmazhatóak a jelenre. Emlékszünk még a blu-ray és HD DVD párharcára? A rivalizálás 2006-ban kezdődött, és mindenki a Betamax vs VHS harchoz hasonlította a technológia párbaját. Csak épp 2005-ben már elindult egy oldal, YouTube néven, melyet 2007-ben a Netflix is követett. De ezekre akkor még kevesen figyeltek, a korai streamerek pár száz, vagy esetleg ezres kínálatukkal nem vehették fel a versenyt a több tízezret számláló disk formátumú médiatartalmakkal. A Facebook tarolása előtt még mindenki MySpace-t használt – már aki online volt. Az iPhone 2007-es debütálása előtt öt évvel a BlackBerry már okostelefonokat gyártott, habár még nyomógombokkal értintőképernyő helyett (és nem, azt sem az Apple újítása volt, az IBM már a ‘90-es évek első felében piacra dobott egy érintőképernyős mobil eszközt IBM Simon néven). De ami talán még meglepőbb, hogy az iPhone piacra dobása után két évvel a BlackBerry még mindig erősen dominálta a globális okostelefon piacot a maga 20 százalékos részesedésével (USA-ban 43 százalékos!). Elsőkből gyakran lesznek utolsók, a legsikeresebbek gyakran nem a leginnovatívabbak, és szinte lehetetlen megjósolni, hogy egy mánia közepén az ezer versenyzőből melyik tíz cég fog a következő évtizedben oligopóliumot felépíteni. Most épp az AI-platformok nőnek gomba módra a földből, és tartják lázban a tőzsdei világot.

A mesterséges intelligencia legnagyobb ellensége a természetes hülyeség

Habár az afféle jóslatokat, miszerint a nyelvfelismerő AI-ok miatt teljes iparágak automatizálódnak erősen túlzónak találom, a technológiában magában rejlik egy komoly, a szociális hálóknak hála nem ismeretlen veszély. A szociális hálókon a matematikai algoritmusok az egyénre szabott tartalmakat ajánlják, ezáltal gyakorlatilag elvágva őt bármi olyan tartalomtól, ami az ő meggyőzédésével szembe menne, homogenizálva az egyes társadalmi csoportokat, dogmatikus gondolkodást erőltetve a fogyasztóra és párhuzamos „valóságokat” kialakítva a társadalmi rétegek között.

A ChatGPT-hez hasonló modelleknek hála ez a múlté: most már mindenki ugyan azt az információt kapja, és semmit, ami megkérdőjelezhetné azt. (A ChatGPT több lépésből álló neurális statisztikai modellje az elérhető forrás adathalmaz alapján választja ki a „legvalószínűbb” választ.) Ha kellő mennyiségű forrás szerint a Holdra szállás nem történt meg, akkor az valószínűleg úgy is van, ezt az információt érdemes közölni. A Jevons-paradoxonnak hála, az emberi hülyeség nem csak gyorsabban tudna terjedni: amennyiben könnyebb egy cikket „megírni”, miért ne íratnánk belőle tízet, hogy biztosan nekünk legyen igazunk. Ilyen mennyiségű tartalmat valószínűleg újfent csak egy az AI tudna feldolgozni, és ezáltal az (ál-)információ önterjesztő köre be is zárult.

Elismerem, nem szabadna extrémekkel érvelni, az emberiséget a szociális média fiaskói ellenére is megilleti az ártatlanság vélelme, még ha 65 százalék hiszi is, hogy ő átlag feletti intelligenciájú – bár egy intergalaktikus bíróság előtt nem fogadnék magunkra nagy összegben. Ugyanakkor a tévhitek és népszerű összeesküvés elméletek gyors terjedésétől eltekintve, a tudományos életben is árthat a ChatGPT-hez hasonló algoritmusok használata. Plágiumra vagy éppen mondacsinált forrásokra már eddigi relatíve rövid pályafutása alatt is láthattunk példát, de a modell működésébe az is belefér, hogy egy új, innovatív módszer nem kapja meg a kellő figyelmet, hiszen elavult társa adott időben magasabb referenciaértékkel rendelkezik.

Bicikli vagy tolószék

„Amikor feltaláltuk a személyi számítógépet, egy újfajta kerékpárt hoztunk létre… egy új ember-gép partnerséget… a vállalkozók új generációját.”

(Steve Jobs)

Felmerül a kérdés, hogy akkor tartsunk-e technológiai fejlődéstől, esetleg a luddistáknak lett volna igazuk és ideje összetörni a modern kor gőzgépeit? Aligha. A technológiai optimizmusnak azonban megvannak a maga határai. Az életünket nem fogja néhány éven belül felforgatni, csupán néhány évtizeden belül; ilyen távlatokban azonban lehetetlen jóslatokat tenni. Az emberi viselkedésre épülő algoritmusokba épített univerzális veszély – a tömegek manipulációja akár akaratlanul – számomra azonban sem rövid, sem hosszú távon nem ad okot bizodalomra.

Én személy szerint egy másfajta optimizmus híve vagyok. Steve Jobs mondásában részben a schumpeteri kreatív-pusztítást értelmezi újra: a jó technológia és a hasznos fejlődési pálya során a kevésbé hatékony foglalkozásokat effektívebb, modern állások váltják fel. Bármely elsőéves közgazdaság hallgató megmondhatja, hogy a termeléshez tőke ÉS munkaerő szükséges. A cél jobb biciklik építése lenne az agyunk számára, nem annak tolószékbe tétele, hagyva, hogy a gondolkodást immár egy mechanikus entitás végezze.