Az új világrend aligha lesz kívánatos az emberiségnek

A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezuela esete nem egy elszigetelt incidens, hanem a Donroe-doktrína következetes életbe léptetésének első állomása. Trump a korszak tünete, de a megszokott geopolitikai rendet drasztikusan átrendezi. A nagyhatalmi politizálás korát éljük, ahol a regionális hegemón joga, hogy rendet teremtsen, akár erőszakkal és gyarmatosítással is.

Trump nem vizionárius, csak kortünet, aki az amerikai politikai kultúrharcának egyik szélsőségéből a másikba csap át. A Demokrata Párt elmúlt időszakának retorikájában tetten érhető, saját szavazótáborukat is elidegenítő túlkapások extrémek voltak. Gondoljunk csak a kiskorúak gender változtatására és a kötelező DEI tréningekre, az illegális migráció problémájának negligálására, vagy a „tantervek dekolonizálására” elnyomók és az elnyomottak közötti faji hatalmi hierarchiák alapján. Természetes fejlemény, hogy miután az inga túlzottan kileng, egy ellenirányú korrekció lép fel.

Hegel óta tudjuk, hogy a történelem előrehaladása az ellentétek ütközésén keresztül történik. A civilizációs ciklusokat Camille Paglia munkásságából is ismerhetjük: a kulturális mozgalmak túl messzire mennek, ezért végül ellenreakciókat váltanak ki és végül saját maguk tagadását eredményezik. Amikor egy ideológia abszolút hatalomra tesz szert, saját ellentétét hozza létre és lépteti érvénybe.Trump protekcionista gazdaságpolitikát és imperialista külpolitikát folytat, erőteljesen migrációellenes, technológiai téren versenyzik és rohamosan fegyverkezik. Az adminisztráció politikai hatásának mértéke és a nemzetközi arénára vonatkozó rendszerszintű következményei azonban lélegzetelállítóak.

Donald Trump beiktatásával a világ alapvető paradigmaváltáson megy át, százéves szabályok és gyakorlatok dőlnek meg

– hívtam fel a figyelmet egy évvel ezelőtt. Nem sokkal később megírtam, hogy végleg „eldőlt a geopolitikai dominó”, Trump céljait tekintve tudatosan és következetesen írja át a nemzetközi rendszer szabályait, még ha eszközei impulzívnak és hatékonytalannak is látszanak. Ez a protekcionista vámpolitikáján már gyakorlatban is tetten érhető volt. Lehet, hogy a kezdeti blöffölésektől messze elmaradt, de tény, hogy egy évszázada nem látott vámszintek vannak érvényben, mely alapjaiban írja át a nemzetközi kereskedelem szabályait.

Trump végül a kezdeti blöffölésektől elmaradt, de alapjaiban írta át a nemzetközi kereskedelem szabályait. Forrás: Getty

A lokális hegemónok kora

Eljött a deglobalizáció, a blokkosodás, a regionális hegemónok és elszigetelődött társadalmak, illetve gazdaságok kora. És valóban, ezt megerősítendően novemberben jelent meg a Trump-kormány hivatalos külpolitikai doktrínája, mely gyakorlatilag a Monroe-elvet foglalta írásba, ami leegyszerűsítve: mindenki foglalkozzon a maga dolgával, Amerika pedig az amerikaiaké – igen, Latin-Amerika is.

Az ideológiai kézikönyv a novemberben bejelentett „Nemzeti Biztonsági Stratégia,” becenevén Donroe-doktrína (ami a Monroe-elv átirata Donald nevére): az USA lemond globális csendőr szerepéről és a saját háza tájára fókuszál. Az Egyesült Államok tehát nem csak az észak-, de a dél-amerikai kontinens egyeduralkodója is kíván lenni.

Elszántságát a Trump-adminisztráció indulásképp Venezuelával szemléltette, de ne legyenek illúzióink, Venezuela csak a kezdet.

Sokan azt gondolják, hogy „nincs Trump-terv,” ami gazdasági téren igaz lehet, azonban nemzetközi kapcsolatok terén biztosan nem állja meg a helyét. Trump igenis megfogalmazott egy koherens célrendszert és következetesen át is viszi az akaratát – ha kell, erővel is. Észak- és Dél-Amerika konszolidálása mellett természetesen az USA adminisztráció fenntartja magának a jogot, hogy nemzeti (ön)érdek alapján beavatkozzon a világ bármely pontján, gondoljunk csak Iránra!

Nem látjuk a fától Trump erdejét

Nem kell a XIX. századig visszamennünk az imperializmus eszméjének megértéséhez. Az amerikai kormány kommunikációjából tisztán hallatszik az a narratíva, hogy az Egyesült Államok maga a legnagyobb eszme és támogatásáért, gyarapodásáért, sőt terjeszkedéséért minden eszközt be kell vetni. A „tegyük újra naggyá Amerikát” szlogenben szó szerint benne van az agresszív földrajzi terjeszkedés potenciális üzenete. (Amerika relatív gyengeségét egyébként jól szemlélteti, hogy erőszakhoz kell folyamodniuk, a gazdasági-politikai soft power nem elég.)

Természetesen a Caracas-i akció a nemzetközi jog egyértelmű megsértése, de ugye a történelmet a győztesek írják. Érdemes végiggondolni azonban, hogy mi a kézenfekvő következménye a nemzetközi jog szándékos áthágásának. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának permanens tagjaként az USA bármilyen nemzetközi jogi következményt el tud kerülni, de ugyanez elmondható az Ukrajnát megtámadó Oroszországról és a Tajvanra leselkedő Kínáról is.

Ha az agressziót és az egyoldalúságot rendszeresítjük, az újonnan születő világrend aligha lesz kívánatos az emberiség széles rétegei számára.

A nagyhatalmi politizálás korát éljük, ahol a (regionális) hegemón joga, hogy rendet teremtsen, akár erőszakkal és a kolonizáció eszközeivel. Az unilaterális rezsimváltás nem tárgyalási eszköz, vagy erőfitogtatás, hanem az „Amerika az amerikaiaké” doktrína következetes végrehajtása. Erős áthallások nem csak a 19. századi kolonizációs időszakra vannak, hanem az Egyesült Államok születésének idején kiötlött „manifest destiny” ideológiára is.

Olaj kell, és ez csak a kezdet

Venezuela a világ legnagyobb kitermelésre váró kőolaj-tartalékával rendelkezik, megelőzve még Szaúd-Arábiát is. A terv tehát egyszerű: amerikai nagyvállalatok beruháznak, felpörgetve a drasztikusan visszaesett venezuelai kitermelést, ezzel segítve az elnyomott venezuelai népet és mellékesen kiszipolyozzák az olajpénzeket az országból, újra harmadik világbeli viszonyokat teremtve az egykor híresen gazdag latin-amerikai államban. Nem mellesleg Venezuela aranyban és nemesfémekben is gazdag.

Nicolás Maduro venezuelai ex-elnököt New Yorkba szállítják. Forrás: Getty

Venezuela azonban csak a kezdet. Mi sem jelzi ezt tisztábban, mint az amerikai külügyminiszter megszólalása, miszerint „ha Havannában élnék és a kormány tagja lennék, aggódnék.” (Ez a megszólalás mellesleg a terrorizmus legtöbb jogi definíciójába tökéletesen passzol.) Marco Rubionak származása miatt akár személyes sérelem is lehet Kuba függetlensége, de a közel száz éve „elvesztett” Kuba visszaszerzése országos szinten is komoly presztízskérdés.

Az egy dolog, hogy Kuba történelme során több amerikai magáncég tulajdonát államosította, de az ország turisztikai szempontból is stratégiai jelentőséggel bír. A drasztikus visszaesés előtt évente körülbelül 5 millió amerikai látogatott el a közép-amerikai országba, mely akár az 1930-as évekbeli pompáját visszanyerve Új Florida néven is élhetne tovább. Ez biztosan megmozgatja az ingatlanmágnás amerikai elnök fantáziáját, ha már Palesztinát nem sikerült Trump márkájú turistaparadicsommá tenni a vonzó promóciós kisfilmekkel sem.

Kuba olajimport szükségletének közel fele egyébként Venezuelától függ. Ha az olajimport elmarad, Kuba effektíve összeomlik. Már most is komoly gazdasági válság és lakossági nyomor sújtja az országot, ami kellemesen megágyaz egy rezsimváltásnak.

Hogyan tovább Trumpéknak?

Venezuela szuverenitásának egyoldalú megsértését a dél-amerikai országok sorra ítélték el, kivéve a Trump közeli szövetségeseként számon tartott argentin Javier Milei elnököt és az ecuadori kormányfőt. Egyértelmű, hogy az USA adminisztrációja közvetlen befolyási övezetévé kívánja tenni egész Dél-Amerikát. A kisebb államok esetében ez meglehetősen könnyen elérhető, azonban kérdéses, hogy Brazília és Kolumbia esetén például mit terveznek Trumpék a gyarmatosítás érdekében.

Az észak-amerikai NAFTA szabadkereskedelmi egyezmény kiterjesztése Közép-Amerikára a CAFTA kiegészítésével, majd Dél-Amerikára logikusnak tűnik, főleg az EU-Mercusor egyezmény fényében. Realista önérdek alapú mérlegelés alapján Trumpnak az Európai Unió latin-amerikai kereskedelmi terjeszkedését fenyegetésként kellene értelmeznie az egyoldalú EU-USA dealt követően, amire kézenfekvő retorzió lehet Grönland ügye. A földrajzilag Amerikához tartozó földrész ugyanis az Egyesült Államoknak létszükségletű kritikus nyersanyagokban gazdag terület.

Jövő a Trump világában

Mindenesetre egy kimondottan regionális imperializmusra törő és aktívan fegyverkező hegemónt látva a történelemben jártas olvasó sok jót nem remélhet. Lehet hinni, hogy a megfelelő szekértáborhoz csatlakozva egyes országok a történelem győzteseiként kerekednek felül az időkön, de a tapasztalat nem ezt mutatja. Egy imperialista rendszerben nincsenek szövetségesek, csupán csatlósok, akik szuverenitásukat feladva, elvtelenül szolgálják ki az uralkodó erőket. A kedélyek csitításával lehet hinni, hogy nem lesz háború, de a hit nem stratégia.

Donald Trump a USS George Washington repülőgép-hordozó legénységének beszél. Forrás: Getty

Ahogy Will Durant történész írta, a civilizációk olyanok, mint egy inga: a rend és a káosz, a szabadság és a kontroll között lengenek. Azonban ahogy a Trumpot szülő demokrata túlkapás korrekciója, a Trump jelenség ellenreakciója is elkerülhetetlen. Horatius szavaival élve „Est modus in rebus,” azaz mindenben van mérték; a túlzás mindig korrekciót szül.

Azt inga soha nem pihen örökké, előbb vagy utóbb visszalendül.


Pecze Kristóf, a HOLD részvényelemzőjének többi írását itt böngészheted a HOLDBLOG-on.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLD Alapkezelő és a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.