Ahogy a túlnépesedést, úgy a népességfogyást is túléljük. Nem is rosszul… Interjú a Kaliforniai Egyetem és a Brookings agytröszt meghatározó demográfiai szakértőjével, Wang Fenggel. Idén januárban rá hivatkozva jelentette a világsajtó, hogy Kína demográfiai krízisnek néz elébe, áprilisban viszont az keltett feltűnést, hogy a professzor relativizálta a problematikát, kisebbítette a várható negatív hatások jelentőségét.
Zentai Péter (Zentuccio): Mitől nyugodott le? Nemrég még az Ön borús prognózisaira hivatkozva kongatta a vészharangot a demográfusok sokasága és a nemzetközi média; tudniillik Ön szerint visszafordíthatatlanul és egyre radikálisabban fog csökkenni a föld lakossága. Mostanában viszont arról ír, hogy nem is olyan nagy baj, ami történik, nem gond, hogy néhány évtized múlva akár radikálisan is csökkenni fog az emberiség létszáma… Én azt kérdezem: Mi a jó abban, ha eltűnnek az emberek?
Wang Feng: Csak azt állítom, hogy a népességfogyással, annak reálisan várható mértékével lehet és kell is tudni együtt élni. Egyszerűen alkalmazkodnunk kell az újfajta kihíváshoz. Az emberiségnek márpedig mindig is a javát szolgálja, ha hatalmas globális problémákat kell megoldania.
Európában, különösen a kelet-közép-európai és a dél-európai térségben látványosan kevés a fiatal az idősebbekhez képest. Olaszországban – túlzás nélkül – kisvárosok és falvak ezrei váltak máris lakatlanná, soha a történelemben nem fordult elő, ami most, hogy Európa-szerte sokkal több iskolát zárnak be, mint amennyit alapítanak… Az olasz, a lengyel, a magyar, a spanyol, tán még az orosz kormány is, a többiekről nem is szólva, hiába igyekszik pénzügyi támogatásokkal, és egyéb segítségekkel felpezsdíteni a gyerekvállalási kedvet, nincs eredmény.
Mindezt aláírom. Sőt, az is bebizonyosodni látszik, hogy a vallásosság, az abortuszkorlátozások szigorítása sem segíti a jellegzetes világtrend megfordítását.
Mindenesetre – ahogy figyelem – a témát dramatizáló tanulmányok, kommentárok az ázsiai demográfiai helyzetre összpontosítanak. Abból vonnak le messzemenő negatív következtetéseket. A magamfajta dilettánsok pedig azokat véleményeket visszhangozzák, amelyek legrosszabb szcenáriókra helyezik a hangsúlyt…
Ez igencsak veszélyes „önagymosás”. Harminc-negyven-ötven évvel ezelőtt a túlnépesedés veszélyének folyamatos növekedésére fókuszált a világ, erről szóltak a tévéhíradók. Nem megalapozatlanul – teszem hozzá.
Hiszen tény és való, hogy míg 1950-ben 2,5 milliárdan voltunk, most pedig 8 milliárdan vagyunk. Hetven év alatt több mint megháromszorozódott a lélekszám!
A hetvenes években a várható tendenciák hatására szabályos világpánik tört ki: a tudósok és politikusok, majd a világközvélemény – egymásra licitálva – a túlnépesedést nevezte ki minden idők legsúlyosabb kihívásának. Ennek persze – mint tudjuk – hosszú előtörténete van. Mindenesetre 1980 körül arról szóltak a jóslatok, hogy az ezredfordulót követő egy-két évtizedben éhséglázadások törnek ki, emberek tömegesen fogják egymást irtani, háborúk törnek ki, majd végül a túlnépesedés okozza az emberi faj végzetét.
A vészjóslatok pánikreakciókat váltottak ki – mindenekelőtt a népességrobbanás centrumát jelentő Ázsiában, meghatározóan Kínában – a legfontosabb döntéshozók, tudniillik a Kínai Kommunista Párt vezetése részéről. Kényszerabortuszok, tömeges sterilizálás, anyák üldözése, akik, a tiltás dacára, egynél több gyereket szültek. Kicsinyeket erőszakkal vettek el szüleiktől, szörnyűséges családi tragédiák történtek, százmilliók életét tették tönkre.
De mindezen túl vagyunk. Most a ló másik oldalára estünk…
Ezt meg kell akadályozni, vissza kell fognunk magunkat, a helyzet ugyanis nem tragikus. Nincs ok kétségbe esni! A népszaporulat visszaszorulása nem szükségszerűen átok, sőt sok tekintetben áldás, azt azonban tudomásul kell vennünk, hogy hamarosan tényleg tetőzik a lélekszám, majd csökkenésbe megy át. És száz éven belül tényleg feleződhet a lakosságszám egy csomó országban, régióban. Erről azonban nem felsővezetések, diktátorok, gonosztevők tehetnek, hanem az egyszerű emberek milliárdjainak a szabad akarata érvényesül csupán.
Visszafordíthatatlanul?
Igen, egyelőre visszafordíthatatlanul. Ebbe kell belenyugodni, ezt kell elfogadni.
Ma ennek kapcsán mindenki Ázsiára fókuszál. Miért? Európában nagyobb a baj, legalábbis Kelet- és Dél-Európában…
Azért Ázsia a lényeg, mert annak rendkívüli fejlődése az utóbbi néhány évtizedben a lehető legszorosabb kapcsolatban volt a korlátlannak mondott emberi erőforrásaival. Most pedig éppenséggel az ázsiai gazdasági erőközpontokban, Kínában, Japánban, Koreában bontakozik ki a leglátványosabban a lakosság számának csökkenési trendje. A világ legfejlettebb országai közé tartoznak. A világ élvonalát képezik…
Joggal övezi globálisan kíváncsiság, hogy vajon a megfordult népesedési trendek miként alakítják át, ha egyáltalán átalakítják a nemzetközi geopolitikai-gazdasági-technológiai erőviszonyokat.
Csakhogy valójában Ázsiában lényegében csak ugyanaz megy végbe, mint Európában, Amerikában: minél magasabb és szofisztikáltabb az iskolázottság általános színvonala, minél többen jutnak egyre szélesebb tudáshoz, és minél jobbak az átlagos jövedelmi viszonyok, minél több lehetőséggel bír az ember, hogy maga döntsön: fog-e szülni, akar-e férjhez menni, megnősülni, tovább tanulni, karriert választani, annál csekélyebb a népszaporulat.
Made in China helyett Make in India
Óriási gazdasági és geopolitikai lehetőséget jelenthet India számára, hogy az amerikai-kínai viszony megromlása, az egyre dráguló távol-keleti munkaerő, illetve az értékláncok diverzifikálása miatt a nyugati nagyvállalatok igyekeznek elköltöztetni a gyártásukat Kínából – legalábbis számos „bullish” elemzést, cikket lehetett olvasni a témában az elmúlt hónapokban.
Arról, hogy tényleg eljött-e a dél-ázsiai ország Nagy Pillanata, helyet kaphat-e a legnagyobbak (Washington és Peking) asztalánál, Trembeczki Zsoltot, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértőjét kérdeztük.
A jólét bővülése lenne a rossz forrása?
Jónak és rossznak egyaránt. Ázsiára vonatkoztatva egyértelműen kimondható, hogy az életszínvonal és az életminőség emelkedése és a népességszám stagnálása, illetőleg csökkenése korrelál egymással. Gondoljunk bele: miközben Kína társadalma kétségtelenül öregszik, a kínai nép egészének műveltségi, iskolázottsági szintje – mely hat évtizeddel ezelőtt még a népek utolsó soraiba tartozott – ma a legeslegmagasabbak közé sorolható. Negyven éve az egyetemi ifjúságnak csupán a töredékét adták a lányok, ma a többségét. Ez egyébként kezd globális jellegzetességgé válni: minél jobb egy ország gazdasági, technológiai teljesítménye, annál jobb a helyi iskolai képzés átlagos minősége. Sőt, minél több lány tanul tovább, annál igényesebb az oktatás színvonala, minősége. Ez már egy másik kutatás témája kell legyen, de ez kimutatott.
Az is igazolt, hogy a nők jelentős számban való megjelenése a társadalmi élvonalban elősegíti az életminőség emelését, az egyéni szabadság szélesedését. Ez pedig tovább erősíti a nők mind nagyobb társadalmi-politikai-gazdasági szerepvállalását, általában: a nők a férfiakkal azonos arányban kezdenek bármilyen területen alkalmazható munkaerőforrássá lenni. A lényeg, hogy ez a folyamat együtt jár a társadalmi haladással éppúgy, mint a technológiai innovációval, ugyanakkor – tetszik-nem tetszik – a népszaporulat visszaszorulásával is. Iskolázottság tekintetében Ázsia-szerte, újabban már némely feltörekvő afrikai országokban is, arról szól az aktuális demográfiai „sztori”, hogy a lányok, a nők szuverenitása, szabadsága szélesedik, tanulnak, karriert indítanak, és későbbre halasztják a férjhez menetelt, a gyerekvállalást, illetőleg mernek házasság nélkül is szülni vagy egyáltalán nem vállalnak gyereket.
Mindeközben Koreában, Japánban, Kínában a fiatal, egyre képzettebb férjek és feleségek a családot jellemzően egy gyerekkel képzelik el, és nem többel. Annak az egy gyereknek viszont a lehető legmagasabb elérhető szintű általános műveltséget kívánják bebiztosítani.
Az azért mégiscsak rendkívüli demográfiai paradoxon, hogy a népszaporulat fordítottan arányos a modernizációval… Nemde?
Az, hogy kevesebb gyerek születik Ázsiában, és különösen Európában, az az éremnek az egyik oldala. A másik, hogy világszerte növekszik az élethossz. Nem is akármilyen mértékben.
Szinte ugyanannyira dinamikus folyamat mára az átlagos életkor emelkedése, mint annak idején a népességrobbanás volt. Az, hogy egyre tovább él az ember – legalábbis nagy átlagban – hatalmas modernizációs, általános fejlődési hatással bír. Ráadásul egyre tovább él jó egészségnek örvendve, munkaképesen. Felfogni sem könnyű, ha belegondolunk, hogy például a Kínai Népköztársaságban a kilencszázhatvanas-hetvenes években átlagosan 51 évig élt az ember. Ma meg 78 évig. Nyugat-Európában, Japánban 80-87 évig. Ez az egyik legegyértelműbb bizonyítéka az utóbbi idők szédületes, minden korábbinál általánosabb, mindenkire ható fejlődésének.
A tudomány, a technika az életmód egészségesebbé válására, általában a gyógyászatra, a betegségek megelőzésére gyakorolta a legáldásosabb hatását. Megtizedelődött rövidke időn belül a halva születések száma, a kicsik óriási eséllyel mindannyian egészségben elérik a felnőtt kort. Afrikában, általánosságban az úgynevezett harmadik világban éppen emiatt csökken a szülések száma, mert az anyák csaknem „biztosra mennek” – ellentében az ő anyáik, nagyanyáik fiatalkorával – a manapság a kihordott gyerekek életben maradnak és várhatóan sokkal tovább élnek, mint nagyszüleik, szüleik. Általánossá vált a születésszabályozás, a családtervezés a korábbi legelmaradottabb országokban is. Ahogy az általános műveltség – az informatikai technológiák globalizálódás okán – eme térségekben szélesedik a leggyorsabban, a legnagyobb hatékonysággal. A fogamzás-megelőzés univerzális jelenséggé vált. Mindez együttesen végül is a globális születési ráta csökkenéséhez látszik jelentősen hozzájárulni.
Mindeme körülményeket a tudomány eredményei hozzák létre. A kisebb gyerek szám, a hosszabb élettartam pedig újabb és újabb lendületet kölcsönöz a tudományos kutatásoknak, és a technológiai és a társadalmi-politikai fejlődésnek.
Amennyiben?
Több tudományos figyelem szentelődik az öregedés folyamatának lassítására, netán megállítására. A kevesebb gyerek jobb, átfogóbb művelődésnek ágyaz meg, az oktatás hatékonysága növekszik. A csekélyebb számú rendelkezésre álló humán erőforrás felgyorsította máris az automatizációt, a robot-technológiák üzembe helyezését, több „természet” veszi körül a munkahelyeket, eleve lassul a természet szennyezése, több idő és energia fordítódik az élhetőbb, a természethez közelibb életmódba való általános átmenet biztosítására. Az emberiség erősen valószínűsíthető számbeli csökkenése nyilván jobb minőségű és kisebb mennyiségű élelmiszer termelését igényli, mindent egybevetve hozzájárul ahhoz, hogy egy-egy ország fejlődését az élet minőségének javulása és nem a mennyiségi-gazdasági mutatók emelkedése igazolja vissza.
Ki-ki döntse el, hogy mindez jó vagy rossz. Jómagam azt mondom, hogy a népesség növekedés leállásának legalább annyi a pozitív hozadéka, mint a negatív.
Nem a Mesterséges Intelligencia a veszély, hanem az Ember
Az Ember érző lény, értelme milliónyi körülmény által befolyásoltan egyenetlen teljesítményt nyújt. A Mesterséges Intelligenciával mindez kiküszöbölhető. Sőt, csak az AI az, ami erre alkalmas.
Ez egy véleménycikk, mely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.