Népessségfogyás

Mi volt a héten: Fed napig laposkúszás fel, aztán leütés. Tehát továbbra is mélységi konszolidáció zajlik az augusztusi beesés után (különösen az alulteljesítő európai indexekben), annak ellenére is, hogy elég nagy a pesszimizmus.


Egy nagyon tanulságos grafikon az Economistból: a népességfogyás mindenhol visszaveti a gazdaságot a képzett munkaerő hiányával, az adófizetők számának csökkenésével, pláne probléma ez ott, ahonnan még el is vándorolnak a szakképzettek, e kettő együtt halálos koktél a gazdaságnak. Egyértelmű, hogy ezekbe az államokba úgy kell(ene) a szabályozott bevándorlás, mint egy falat kenyér. Az állami szinten szított idegengyűlölet pedig nemcsak inhumánus, de önsorsrontó is: saját magát löki az állam a a gazdasági és morális, de a sorrend inkább így jó, morális és ezért gazdasági szakadékba.

econ

Az egyik potenciális baloldali elnökjelölt, Bernie Sanders gigantius állami pénzköltés tervet tett le az asztalra, egy évtized alatt 18 ezer milliárd dollárral növelve az állami kiadásokat, nem elírás, és persze adóemelések adnák a fedezetet. Remélhetően semmi nem lesz ebből az agyrémből, hiszen a gazdaságnak baromi rosszat tenne, ha a piaci szereplők helyett, akik ezerszer hatékonyabban allokálnak, a béna hatékonyságú állam döntene ekkora összegek felett.

Egy apró érdekesség: a mostani migrációs adatokból számolva a kövekező években évente legalább 10 ezer új tanári állás fog keletkezni Németországban, tehát 10 év alatt 100 ezres nagyságrendű új állás jön létre, főleg némettanárokra lesz szükség. Az oktatás nyilván a legfontosabb eszköz az integrációban, erre ezért valószínűleg baromi sokat fog költeni az állam és az ilyen költés ugye tudhatóan sokszorosan megtérül.

Még migráció: a mostani bevándorlási ütemből kalkulálva, ami ugye legalább 5-7000 fő/nap, elkerülhetetlen lesz az EU határainak a biztosítása/lezárása és az EU területére való bevándorlás kontrollálása, mert az ütem felszorozva akár évi 1,5-2 milliós embertömeghet jelent (télen jellemzően visszaesik a migráció), amit hirtelen nem tudnak kezelni még a gazdagabb tagállamok sem, és a következménye, hogy az EU egyik legnagyobb értéke, a belső szabad mozgás, nem fenntartható, ami súlyos károkat okoz a gazdaságnak. A kontrollált bevándorlás előnyös, a kontrollálatlan előnytelen a gazdaságnak – kérdés, hogy a tagállamok mikor jutnak el végre arra a szintre, hogy belássák a közös határőrizet szükségességét. (Érdekes, hogy a NATO tagállamok a szövetség légtér őrzésében sokkal előrébb járnak az integrációban, teljesen természetes, hogy együttesen látják el.)

Vicces ötleteket is felvet a helyzet: szíreket a kínai szellemvárosokba (semmi realitása, persze).

Talán kevesebb figyelmet kapott, hogy Chilében milyen elképesztően jól szervezett felkészültség van a földrengésekre, hiszen egy igen erős, 8,3-as rengés rázta meg az országot, és igen kis emberveszteséggel megúszták – noha persze egyetlen emberélet elveszítése is sok. Más, kevésbé felkészült államokban ez sokkal súlyosabb veszteségekkel járt volna, le a kalappal a chileiek előtt, ez a rengés pl. 5-ször akkora erejű volt, mint a hatalmas károkat okozó nepáli. Többek között az okostelefonok elterjedtsége is segíthetett, minden, az érintett területen lévő mobilra azonnal riasztás érkezett a rengésről és a várható szökőárról.