New York városában jár éppen a Vakmajom, és ha már ott van, posztolt is a Facebookra, innen gyűjtöttünk egy csokrot szombatra.
New York-i kedvességek
Vacakol a metrókártya, nem enged be, egyből odajön egy csaj, pirszing hegyekkel, megszakérti még két idősebb hölgy is, hogy á, az egy szar, mindig elromlik, ez egy ilyen shit, ne is húzkodjam a leolvasón, és bevisz a lebillenő karon keresztül a kártyájával.
Mosolyogva, hogy legyen szép napod.
Ha leülsz a Lincoln Centerben, színházi előadás előtt, a McNealen, ami az AI generálta irodalomról szól, a lépcsőre a színház előterében, mert nincs szék vagy pad, általában mindenhol kevés van, odajön egy kifogástalan estélyibe öltözött, jól szituált nő, az egész közönség ultrakultúrált, mondjuk a jegyek nem olcsók, hogy minden oké, nincs valami baj? Miért lenne, kedves hölgyem? Hát hogy rosszul vagy-e, azért ülsz a lépcsőn. Rosszul?
Dehogy, a lehető legjobban, de köszi szépen a figyelmességet.
Elröhögjük magunkat a metrón. De hosszan, valami apró hülyeségen, egy idős, szemben ülő fekete hölgy ránk csatlatozik, és könnyesre neveti magát, és ugyanúgy nem bírja abbahagyni, rángatózva röhögünk, és már azon nevetünk, hogy a nevetés milyen ragályos tud lenni, int, hogy fejezzük már be végre, de nem megy, integetve és még mindig nevetve búcsúzik leszálláskor,
legyen szép napotok, a könnyeit törölgeti a színes sáljával.
A bagelezőben már megismer a tán indiai vagy pakisztáni eladó, minden ragyog és érintetlen még nyitáskor, makulátlan a rend, hegyekben állnak a sajtkrémek és a friss ropogós bagelek, hogy a szokásost?, most nem, mert nem nyitott időben a szomszéd kávézó – amúgy kijött szólni az ottani afró eladó, hogy ne várjak, mert elromlott valami gép, nem tudnak nyitni – és csak egy kávé kéne, és csak később reggeli.
Óh szuper, csodás, máris főzöm a kávédat, az első kávé előtt én sem vagyok egész ember, mondja ezt reggel hat tízkor, biztos öt óta bent van és négykor kelt, frissen, fiatalosan és vidáman, vasárnap, úgy mosolyogva, mintha soha nem látott megtiszteltetés érné azzal, hogy kávét adhat a kora reggel betérő első vendégnek, mindent beterítő és átmelegítő széles és teljesen őszinte mosollyal, ami bármilyen kávénál jobban esik és egész nap kitart, és később sem fagy le az arcáról, úgy folytatja tovább a kollégájával.
Odakint éledezik a város, ami sosem alszik.
Jattolási kultúra New Yorkban
Bárokban, vendéglőkben, delikben és kávézókban a 20 százalék borravalónak meg kell lenni, ennyi az elvárás. Van, ahol 20% százalék alatti opció fel sincs kínálva a kártyás fizetéshez, csak annyi vagy több, láttam 30 százalékot is, és ezt az eladók és pincérek minimum és határozottan el is várják, ha visszatérő vendég kívánsz lenni, akit örömmel látnak újra, hogy heló, hogy vagy, a szokásost?
A 20 százalék alatti jatt bárdolatlanság és/vagy a súlyos elégedetlenség jele, 10 dollárra 2-t, 20-ra 4-et, 50-e 10-et, 100-ra 20-at még ott kell hell hagyni.
És meg is adják a New York-iak, Rómában pedig úgy kell élni, mint a rómaiak, hiszen a pincérek bérébe bele is van kalkulálva, hogy jattot kapnak.
Kitűnő minőségben
Beugrottam egy Trader Joe’s-ba, ez egy átlagos kiskerlánc, semmi extra. Lenyűgöző az élelmiszerek választéka és a prezentáció igényessége. Természetesen ez New York, a világ egyik legdrágább városa igen magas jövedelmekkel, a medián éves háztartási jövedelem kb. 76.000 dollár, tehát az árak sem alacsonyak, úgy 50 százalékkal lehetnek magasabbak,
de itt ezek az árak a polgárok zömének nem jelentenek problémát, pedig bőven volt infláció itt is.
És nem is az árra akarom kihegyezni most, hanem a lélegzetelállító választékra salátákból és zöldekből, sajtokból, gyümölcsökből, húsokból, készételekből pláne (azok választéka külön megérne egy misét), általában mindenből, az egész bolt, a kereskedelem esztétikumára.
Kitűnő minőségben.
A Vakmajom többi anyagát itt böngészheted a HOLDBLOG-on.
Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.