Abban a világban, ahol kevés a fiatal, ahol mindenütt folyamatosan leépítették a kötelező katonai szolgálatot, ahol a fiatalság eleve kevésbé mutatkozik agresszívnek, mint bármely korábbi korszakban, ott csaknem lehetetlen érdemi nagyobb katonai konfliktusokat vívni. Ez a legjobb hozadéka a népesség stagnálásnak, fogyásnak – mondja a tudós, kutató interjúalany, a Kanadában ténykedő egykori Harvardi egyetemi tanár, Mark Haas. Szakmai, tudományos kutatások egyértelműsítik egyrészt, hogy a Föld lakosságának komoly fogyatkozása óhatatlanul bekövetkezik 2060-ig. Másrészt, ami a jelen „gyermekvállalás-undorát” illeti, nos, emögött egy összetett (az interjúban részletesebben kifejtett) viszonylag újfajta korszellem húzódhat meg, amely azonban, akár nemsokára, megváltozhat. A jelen helyzetet minden esetre az idősebbek, a hatvan év körüliek határozzák meg a nagyvilágban. S a „világ urai” szinte kizárólag rájuk építik „blöff politikájukat”.
Zentai Péter: Bevallom, főként öncélból élvezem elemzéseit, bizonyításait arról, hogy – leegyszerűsítetten fogalmazva – addig jó a világnak, amíg rossz neki. Egoistaként azonban inkább hiúságom okán szeretem olvasni az Ön tényekkel, történeti, politikai, demográfiai, gazdasági forrásmunkákkal alátámasztott üzenetét, mivel évek óta mondogatom én is, hogy a világ öregedésének nem csak a jövőre nézve, hanem itt és most is elképesztő aktuális rossz és jó következményei vannak… Csakhogy, nem mindegy, hogy én, egy felszínes megfigyelő vagy Ön, egy hiteles tudós, állítja ugyanazt.
Marc Haas: Ha ez jó Önnek, akkor örvendek én is. Mely konkrét következtetésekre jutott általam – ahogy fogalmazott – az „itt és most” világára nézve?
Például arra, hogy az világ lakóinak gyorsuló öregedése most jelent igazián veszélyt, hosszabb távon viszont ebből akár jó dolgok is kijöhetnek…
Amit vélni tudunk az öregedő tendenciát mutató emberiséget tanulmányozva az a következő: amíg nem történik a jelenlegihez képest sokkal nagyobb jelentőséggel bíró tudományos, technológiai, természeti fordulat, addig így meghosszabbíthatjuk a világ fenntarthatósági állapotát. Kevesebb ember, kevesebb szennyezés, több pénz és tér marad a nyugodtabb tudományos, technológiai kutatásokra, jobb kórházak, jobb iskolák, élhetőbb élet – ehhez hozzá tud járulni egy olyan világ, amelyben nem fenyeget a népességrobbanás. Ugyanakkor mégiscsak abszurdum, hogy például Dél-Korea, Japán, Nyugat-Európa, Kelet-Európa lakói – erős túlzással, de egyértelmű tendencia jelzi ezt – lassan, de biztosan elfogynak.
Az Egyesült Államok és Kanada kivételével az elmúlt száz vagy még sokkal több év fejlődéstörténetének főszereplői népességszámot tekintve eltűnőben vannak. Hangsúlyozom azonban, hogy erős túlzással fejezem ki magam, de a tendencia mégiscsak ez. Olyan országokban, mint például Finnország, Korea, tizenöt éve szabályosan fogy a népesség.
Hozzá kell azonban tenni, hogy az ezzel a problémával küszködő országokban maga a „törzsnemzet” fogy ugyan, de például a skandináv államok vagy Németország összlakosságának száma mégsem csökken, inkább azért lassan, de biztosan növekszik megint.
Abszolút értelemben csökken azonban a legtöbb kelet-európai ország, náluk is radikálisabban Oroszország, továbbá Olaszország, Görögország, sőt a Távol-Keleten Kína, Japán és Dél-Ázsiában India lélekszáma.
Ez visszafordíthatatlan a következő három-négy évtizedben.
Bulgáriában, a balkáni államokban általában, az Ön országában, Lengyelországban, Oroszországban és Ukrajnában százalékosan két számjegyű csökkenés fog bekövetkezni a lakosság számában a jelenhez képest 2060-ra.
Azért tartja ezt elsősorban aggasztónak, mert fogy a klasszikus, a történelemben oly fontos szerepet játszott nemzetek kulturális jelentősége? Nemzeti kultúrák fognak eltűnni?
Nincs ember, aki erre a kérdésre manapság egyértelműen tudja a helyes választ. Mindazonáltal tény, hogy az emberiség történelmében ciklikusan tűntek el óriási jelentőségű – ma ősinek nevezett – vezető kultúrák. Ezen jelenségek mögött bizonyítottan demográfiai összeomlások is meghúzódtak, eltérő okok miatt.
Azt mondta az imént, hogy egy sor nemzetállamban fogyatkozik a nemzet, de nem a lakosság. Hogy is van ez?
A bevándorlás, a szervezett „ember-import” a magyarázat. Németország nyíltan bevállalja, hogy befogadó országgá vált úgy, ahogy eredendően mindig is az volt például az Egyesült Államok, Izrael, Kanada és egy sor nyugat-európai állam.
Amerika, Kanada példáján azonban levezethető, hogy ezek kultúrája nem fog eltűnni, annál is kevésbé, mert az a bevándorláshoz köthető. Minél többen, minél több helyről vándoroltak be Észak-Amerikába, annál inkább növekedett a befogadó – nem európai értelemben vett – nemzet globális jelentősége. Az Egyesült Királyság, Hollandia multikulturális társadalmakként váltak meghatározóvá.
Ezen nincs vitatkozni való, annál is kevésbé mert innen, Kanadából figyelve a Föld lakóinak öregedő tendenciáját, a téma inkább látszik meghatározóan globális kihívásnak, mintsem nemzetállami problematikának. Afrika például az egyetlen olyan kontinens, amely nem öregszik, és nem veszélyezteti egyelőre a népesség abszolút fogyása. Az afrikaiak ugyanakkor a globális technológiai fejlődés haszonélvezői. A lakosság gyors bővülése az utóbbi évtizedben a gyermekhalandóság és más az afrikaiakat folyamatosan súlytó betegségek visszaszorulásának köszönhető.
Mármost a nyugat-európai és észak-amerikai történeti, kulturális fejlődés folytatódásának támaszai az afrikaiak, továbbá más fejletlen, szegény országok – hazájuk általános gazdasági, szociális szintjéhez képest egyre jobb kvalitást felmutató – fiataljainak bevonása, integrálása lehet.
De ez számunkra nem lehet megoldás. A mi kelet-középeurópai társadalmaink fennmaradásának lényege, hogy megőriztük és fejlesztettük a történeti nemzeti karaktert. Ennél fogva a politikai feszültségektől mentes megoldást mégiscsak a helyi népszaporulat felgyorsításával kell elérnünk. Ebben a napi politika, az államgépezet hathatós közreműködése, a gyerek szám erős növelésének támogatása szükségeltetik… Igazam van?
Nézze, a világon Finnországban nyújtja az állam messze a legnagyobb infrastrukturális támogatást a családalapításhoz. Nincs a finneknél magasabb színvonalú, önzetlenebb, távolbalátóbb szociális, oktatási, szülővédelmi, gyerekvédelmi, gyermekvállalást segítő politika a nagyvilágban. És ez így megy két évtizede. Nos, ehhez képest Finnországban a finn nemzet száma csökken, erőteljesebben is, mint egy sor más, ugyancsak fogyatkozóban lévő európai országban.
Megannyi demográfiai kutatás támasztja alá, hogy világunkban a gyerek születést leginkább támogató országok között szinte egyáltalán nincs szignifikáns népszaporulatbővülés.
Az az érv sem állja meg a helyét, hogy a konzervatívabb, vallásos országokban igenis erős a szülési kedv, minél inkább kell ezért az egyházak nevelő munkáját támogatni. Olaszország, Spanyolország és pláne Lengyelország lakóinak kiemelkedően magas hányada őszintén vallásos ember. Mégis drámaian rossz demográfiai adatokkal bírnak, ráadásul hosszú évek óta. Ázsiában sem jobb a helyzet a vallásosabb társadalmakban. India legkonzervatívabb államaiban éppannyira csökken a népszaporulat, mint a „világiasabb” részeken.
Az okok?
Alig akad tudományos terület, amely ne kutatná az okokat. Egyelőre azonban nem jutunk más következtetésre, mint hogy az okok többek között a technológiai fejlődés, az életminőség általános emelkedése, a fiatalok függetlenedési vágya, a klasszikus párkapcsolatok leértékelődése, a „levegőben lógó” ezernyi bizonytalanság, mint az egzisztenciális félelmek mélyülése, a depressziós betegségek túlburjánzása, az általános negatív jövőkép és a hosszú távra szóló családi tervezés iránti érdeklődés hanyatlása. Főként pedig a nők önmegvalósításának globális terjedése, annak tényszerűvé válása, hogy Afrikában, Ázsiában, Európában, mindenütt egészen gyors ütemben és korábban elképzelhetetlenül széles körben juthatnak és jutnak is vezető pozíciókba lányok, asszonyok.
Összefoglalva: a korszellem a kis családoknak, illetőleg a családalapítás teljes elmaradásának kedvez.
A jelen korszelleme természetesen nem állandó, egyhamar akár önmaga ellentétébe fordulhat. A következő évtizedeket azonban bizonyosan egy szűkülő és öregedő társadalom határozza meg.
Visszajutottunk ahhoz, ami engem a leginkább érdekel. Tudniillik Ön azt a következtetést vonja le kutatásaiból, hogy az a garanciája a háborúk, a nagyon nagy véres konfliktusok elmaradásának, hogy „őszül a világ”.
Megint leegyszerűsítetten: fiatalok nélkül nem lehet hadba vonulni. Kemény, erős, életét feláldozni hajlandó ifjúság nélkül nincs forradalom, nincs se népfelkelés, se komolyan vehető általános, szervezett bűnözés. Megjegyzem, hogy statisztikailag bizonyított összefüggés, hogy a bűncselekmények száma a népesség csökkenéssel párhuzamosan csökken világszerte… Ahol kevesebb a gyerek, általában a fiatal, ott több idő, energia jut a kicsik, nagyobbak művelésére, a technológiai fejlődés eközben egyre inkább rájuk, az ő fogyasztásukra épít. Egy szűkebb, ámde okosabb, műveltebb, toleránsabb, békésebb fiatalság esetében a többség esélyei inkább növekednek, mint olyan világban, ahol csak a kisebbségnek adatik meg a legmagasabb szintű szociális, oktatási ellátás. Ezt egyébként messze jól igazolta a Kína által azóta prezentált fejlődés, amióta bevezették az egy család egy gyerek rezsimet.
Politikai összefüggésbe helyezve a témát, egyelőre nem lehetünk nyugodtak szerintem. Azért nem, mert a magam – ötvenöt pluszos, egyre inkább hatvanöt éven felüli – nemzedéke roppant mód sérülékeny. Mi alkotjuk Európában, Amerikában, Kínában a társadalmak legfontosabb, leglelkiismeretesebb szavazóit, mindent egybevetve jellemzően nincsenek egzisztenciális gondjaink, viszonylag jó egészségnek örvendünk, fizikai értelemben legtöbbünk letagadhat legalább tíz évet a valós életkorából, nos mindeközben minket lehet a leginkább „hülyíteni”.
Ezt aláírom. A populizmus melegágya az öregedő társadalom. Azért, mert az idősebbek – ellentétben a fiatalokkal – természetszerűleg nosztalgiáznak. Simán elhiszik, hogy „bezzeg régen minden jobb volt”. Meghökkentő, hogy totálisan elfelejtik, hogy valójában – a hatvanas években, a negyvenes évekről és a korábbi évszázadokról nem is szólva – messze többet háborúskodtak az emberek, össze nem hasonlíthatóan többen haltak éhen, a járványok száz milliós nagyságrendben pusztítottak, a Föld lakóinak nagy része szennyezett vizet ívott, emellett a borzalmas számú gyerek halandóság – a dolgok természetéhez tartozott Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában, az ötvenes években még Európában is. Irtották egymást az emberek vallási okokból, diktátorok tucatjai saját népeiket tizedelték, miközben a szmog gyilkolta az embert és a természetet egyaránt. Mindeközben nem lehetett utazni, nem lehetett szabadon véleményt nyilvánítani.
Korábban elképzelhetetlen szabad világ köszöntött ránk, mégis ma az idősödő emberek azok, akik a legjellemzőbben – ráadásul a fejlett országokban – a hazugságokat, összeesküvéselméletek terjesztőknek tapsolnak, képesek nagy többséggel hatalomba emelni őket. S mivel ez utóbbiak tisztában vannak azzal, hogy ez csupán egy átmeneti állapot, egyre inkább mernek blöffölni és kalandor módon emelni a tétet folyamatosan, állandóan zsarolni a nemzetközi színtéren. Megteszik azért, mert a saját országaikban – főként az idősebbekre támaszkodva – bejött nekik a blöff, a hatalom megtartásához szükséges mesterséges történelemhamisítás.
Kína ezért érzi úgy, hogy most kell megszereznie Tajvant, Oroszország, hogy most van az ideje egyfajta „új Szovjetunió” létrehozásának. Ez az az időszak, amikor elég az is, ha félelmetesnek, erősnek mutatkozunk, ha egyre durvább szavakkal, lelki megfélemlítéssel megyünk neki ellenfeleinknek.
Az „őszülő világban”, de facto, valójában csak az információs technológia segítségét élvező hazug szó, az átverés az egyedüli hatékony fegyver. Ismétlem az olyan világban, ahol kevés a fiatal, ahol mindenütt folyamatosan leépítették a kötelező katonai szolgálatot, ahol a fiatalság eleve kevésbé mutatkozik agresszívnek, mint bármely korábbi korszakban, ott csaknem lehetetlen érdemi nagyobb katonai konfliktusokat vívni. Ez a legjobb hozadéka a népesség stagnálásnak, fogyásnak.