Világvége

Mivel sokan hívnak azzal kapcsolatban, hogy akkor most lesz-e államcsőd, meg mi vagyunk-e az új Argentína, meg vegyük-e ki a pénzt bankból/állampapírból, gondoltam, hogy ahelyett, hogy terapeutát játszok sok emberrel telefonon, leírom röviden, mit gondolok erről. (Egyébként a közgazdásszakma olyan, mint a fogorvos, mindig csak akkor hívnak, ha baj van.)

Két probléma van: a kisebb az, hogy a gazdaságpolitikusok túlfűtötték a gazdaságot az elmúlt években, aminek előbb-utóbb meg kell fizetni az árát. A jó időszakban hihetetlen, de gazdaságtörténeti tapasztalat, hogy úgyis mindig jön majd egy új válság, és olyankor jön el a fizetség ideje. Most eljött egy válság, és a fizetség ideje: a felelőtlen gazdaságpolitika mindig megbosszulja magát, ezt lehetett sejteni már egy ideje. Mindenképpen lennének tehát problémák, de most extra méretű viharba került Magyarország.

És itt következik a nagyobbik baj, ami leegyszerűsítve arról szól, hogy Magyarország évente több, mint 10 milliárd köbméter földgázt használ, de csak körülbelül 1,5 milliárd köbmétert termel, tehát importálnia kell évente körülbelül 9 milliárd köbmétert, és ennek az ára köbméterenként 10-20 eurócentről felment közel 2 euróra.

Azért ment fel, mert Európa gazdasági háborúban áll Oroszországgal – ennek a politikai vetületéről nem beszélnék azon túl, hogy véleményem szerint bár nagy az ár, amit fizetni kell, de nincs más lehetőségünk: Európán belül nem fogadhatjuk el az agressziót, és a Don-kanyart megjárt nagyapám bizonyára örült volna, ha csak annyiból áll a háború, hogy hűvös van a szobában…

Maradjunk a számoknál! A fenti adatokból könnyen belátható, hogy ha behozunk 9 milliárd köbméter gázt 2 eurón az eddig 20 centes ár helyett, az 16 milliárd euró többletköltség a korábbiakhoz képest – ez oszlik szét a gazdaságban. Tekintve, hogy a magyar gazdaság (GDP) nagysága nagyjából 150 milliárd euró, ez azt jelenti, hogy a jelenlegi gázárak mellett a teljes megtermelt össztermék 11 százalékát hirtelen kivonják a gazdaságból. Ki kell fizetnie valakinek. Az, hogy ki fizeti ki, és hogyan, már „csak” egy elosztási kérdés, az azonban biztos, hogy valakinek állnia kell a cechet.

Az a kérdés, hogy mennyit fizessen a lakosság, mennyit a vállalatok, és mennyit közösen, mint magyar állam, elsősorban jövőbeni eladósodás formájában. De bárhogyan is fizetjük, ez a 11 százalék hiányozni fog a gazdaságból. Ismét csak nagy leegyszerűsítéssel élve, ha eddig elkölthettünk 100 forintot, akkor most már csak 89-et. Kitől hiányozzon ez a 11 Ft? Akárhogyan is osztjuk a lapokat, a vége azonban ugyanaz lesz: kevesebb lakossági fogyasztás, nagyobb eladósodás, magasabb infláció, magasabb munkanélküliség. Az, hogy az előbbiek milyen arányban történnek: tehát, hogy inkább nagy munkanélküliség, de kisebb infláció vagy nagyobb eladósodás, de cserébe egyelőre nagyobb fogyasztás, az részben kormányzati politika, részben külső tényezők függvénye. Ha rosszul csináljuk, akkor lehet belőle nagy munkanélküliség, nagy infláció, és még nagy eladósodás is, összeomló fogyasztás mellett.

A pénz- és tőkepiacok ezt az új egyensúlyt próbálják megtalálni, és azt megérteni, hogy a kormány inkább stabil devizát, és alacsonyabb inflációt akar-e (mert ez hosszabb távon kedvezőbb) de cserébe a magas kamatok rövidtávú fájdalmat okoznak; vagy a hosszú távú célokat feláldozzák a rövid táv oltárán (tehát elengedik a forintot). Tavasz óta úgy tűnt, hogy az előző lesz, most azonban láthatóan megijedtek attól, hogy a magas kamatszint túl nagy gazdasági visszaesést jelent, és kicsit szabadjára engedték a forintot. Ennek azonban fura módon az lehet a vége, hogy még magasabb kamatra lesz szükség, mint egyébként lett volna (mint ahogyan, ha mondjuk, ha idén év elején stabilizálták volna az akkor magasnak tűnő 5-6-7 százalékos kamatokkal a 350-360-as EURHUF-árfolyamot, akkor most nem lenne szükség 13 százalékos kamatra, mert jóval kisebb lenne az infláció).

A forint gyengülése és a kamatok emelkedése tehát ennek a gazdasági kirakósnak a része, ami mind azon alapul, hogy Magyarországról hatalmas mennyiségű pénz szivattyúznak ki ebben az új felállásban. A jó hír talán az, hogy valószínűleg megvolt a pánik gázárakban, és az LNG-kapacitások kiépülésével a következő években várhatóan fokozatosan csökkenni fognak az árak – még nulla orosz gáz beérkezése mellett is, tehát a terhek bár szép lassan, de csökkenni fognak idehaza.

Magyarországról tehát a fenti pénzösszeg (illetve az éppen aktuális gázárak függvényében ennél akár jóval több vagy kevesebb is!) hiányozni fog, és ez súlyos helyzetet okoz: a hiányzó pénz azt jelenti, hogy a legtöbb ember rosszabbul fog élni (drágább élelmiszer, kikapcsolt közvilágítás, hidegebb szobák, stb.). 

Habár a kormányzati válságkezelés véleményem szerint számos hibát vétett, de hacsak nem csinálnak bődületes hülyeségeket, ebből nem lesz államcsőd, nem dőlnek be a bankok.

Az államcsődhöz az kell, hogy vagy a devizás, vagy a forintos adósságunkat ne tudjuk kifizetni. Devizában nagyon kevés jövőben lejáró kifizetés van, és bár a jegybanki devizatartalék szintje nem túl magas, ilyen célokra bőven elegendő még nagyon sokáig vészhelyzetben. A forintadósság finanszírozása szintén nem tűnik problémásnak, ráadásul saját devizában, saját jegybankkal rendelkező ország nehezen tud csődbe menni, hiszen a jegybank forintot bármikor, bármennyit teremthet (természetesen ennek ára nagy forintgyengülés és inflációnövekedés lenne). Az államcsőd ebből a képletből elég nehezen tud kijönni, így elég valószerűtlennek tartom, hogy valaki amiatt aggódjon, hogy a kormányzat a lakossági állampapírjait nem fizetné vissza, vagy hogy a bankokban lévő betétjét kivegye és párnacihában tartsa. Természetesen mindezek akkor igazak, ha nincs új nagy sokk, tehát a gázárak már nem nagyon mennek feljebb, és az EU-val megállapodunk.

Bizonyára rosszabbul fogunk élni, mint 4 éve. Recesszió lesz. Infláció lesz. Világvége valószínűleg nem.

www.zsiday.hu