Web3: a civilizáció-méretű vagyonbiztosítás

Jelenleg a nyugati civilizáció összességében egy szuper hely, egy csomó remek intézménnyel, amikben többé-kevésbé megbízhatunk. Bizonyos szempontból jobban megbízhatunk egy bankban, mint saját magunkban, például a pénzünkre ügyesebben vigyáznak, legalábbis náluk nem kallódik el naponta 1500 bitcoin, mint a lakosság digitális tárcáiban.

Ráadásul a bankok komoly szabályozásoknak felelnek meg, úgyhogy megbízhatunk bennük, amennyiben megbízunk a szabályok betartását felügyelő intézményekben, amikben megbízhatunk, amennyiben megbízunk az államokban, amikben megbízhatunk, amennyiben megbízunk a nyugati civilizációban. A nyugati civilizációban meg nyilván megbízunk, mert ha már abban se lehet megbízni, abba belegondolni is szörnyű.

A kriptoforradalmárok mégis belegondolnak, és nagyon lelkesek attól, hogy a nyugati civilizáció hanyatlása esetén is képesek leszünk az értéktárolásra és -közvetítésre. Akkor is, ha az összes központi intézményben elveszik a bizalmunk. A blokkláncok akkor is működnek, ha nem bízunk bennük, hiszen a hálózat üzemeltetőire ható gazdasági ösztönzőerők garantálják a biztonságos működésüket.

“Mutasd az ösztönzőerőt, megmutatom a kimenetelt” – Charlie Munger (ő nem lelkes a bitcointól, de nem lehet mindenben igaza)

A blokklánc tulajdonképpen egy főkönyv.

A blokkokban tranzakciók vannak, például Attila küld Borinak egy vagány majmos képet. Egy bitcoin blokkba például körülbelül 1500-3000 ilyen ügylet fér, és átlagosan 10 percenként érkezik egy új blokk. A blokkok láncot alkotnak: az új blokk visszautal az előző érvényes blokkra. Blokklánc. Ha kíváncsi vagy, hogy kinek hány majmos képe van, csak menj végig a láncon az elejétől a végéig, és játszd le a tranzakciókat.

A zseniális az, hogy bárki részt vehet a főkönyv vezetésében, mégsem össze-vissza hülyeség az egész. Az önjelölt főkönyvelők folyamatos versenyben vannak egymással a következő blokk bejegyzésének a jogáért, hiszen a győztes jóváírhatja a saját számláján a blokkban szereplő ügyletek tranzakciós díjait. Ezen felül ráadásul teremthet a semmiből egy kis bitcoint, amit szintén jóváírhat saját magának. Így keletkezik a bitcoin, és ezért hívják az önkéntes könyvelőket bányászoknak. 

Kibányászni egy blokkot tehát nagyon jó, kapunk érte egy csomó jutalmat. De miért elégednénk meg a tranzakciós díjakkal, amikor mi írjuk a blokkot, és beleírhatunk bármit? Miért nem írhatjuk azt, hogy Attila nem Borinak utalja a majmos képet, hanem nekünk? Miért nem írunk jóvá magunknak egymillió bitcoint? Miért nem csalunk? 

A csalás rögtön látszik. Ha nincs nálunk Attila titkos kulcsa, akkor nem tudunk a nevében tranzakciókat aláírni, a csaló blokkot észreveszi a többi bányász, és kidobja a láncról. Nem építenek rá újabb blokkot, hanem az utolsó érvényes blokktól folytatják tovább a láncot. Ha egy bányász csal, elesik a jutalomtól és a tranzakciós díjaktól, ezért senki sem csal. A gazdasági ösztönző garantálja a helyes működést.

A bitcoin pénzügyileg motiválja a részvevőket, hogy ellenőrizzék egymás munkáját. “Ne bízz, ellenőrizz!” – mondják a kriptoforradalmárok. Így hoz létre a Bitcoin protokoll önmagukban megbízhatatlan alkotóelemekből egy megbízható hálózatot. 

Amit a bitcoin megcsinált a pénzzel, azt a web3 kiterjeszti az anyagi, információs és kulturális javaink összességére.

Az intézményeink azért jöttek létre, hogy az egymással szemben bizalmatlan idegenek pozitív összegű játékokat tudjanak játszani egymással. Az idegenek gyakran megbízhatatlanok: fogalmam sincs, hogy Attila tényleg odaadja-e a majmot Borinak a megbeszélt 200 kagylóért cserébe. Ha a jövőben is terveznek kereskedni egymással, valószínüleg együttműködnek, ha csak egy egyszeri esetről van szó, és nem látják egymást többet, akkor játékelméletileg motiváltak egymás meglopására. Itt jön képbe a jog intézménye, ami együttműködésre ösztönzi Attilát és Borit a csalás büntetésével.

Bitcoin, a digitális arany Fotó: Shutterstock

Ha egymásban nem is, a jogintézményben megbízva létrejön a mindkét fél számára jövedelmező üzlet. A bank áthidalja a bizalmat a hitelező és a hiteles között – ismeretlennek nem adok kölcsön, de a bankban megbízhatok, hogy olyan adóst talál, aki vissza fogja fizetni a tartozását. Az újságírás intézménye gondoskodik arról, hogy az igazságról értesüljünk – ismeretlennek nem hiszem el, hogy Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak, de ha a New York Times írja, más a helyzet. 

Az intézmények is végső soron megbízhatatlan idegenekből állnak, a rájuk ható ösztönzőerők nem feltétlenül hatnak egy irányba az intézmények céljaival. A jogalkotás néha korrupt, a végrehajtó hatalom néha erőszakos, a bankok néha alulfedezett hitelt adnak (lásd 2008-as világválság), Irakot néha alaptalanul bombázzák porig. Upsz. 

Attila és Bori üzletét ma már könnyen meg lehet kötni automatikus letétkezelő okosszerződésekkel.

Attila beküldi a majmot (jelképező NFT-t) egy okosszerződésbe, Bori beküldi a 200 kagylótokent, és ha mindketten elégedettek, az okosszerződés kiutalja Borinak a majmot, Attilának meg a kagylót. Voilà, kereskedés két fél között úgy, hogy csak az adott blokkláncban és a cserét végző okosszerződés kódjában kellett megbízni. Jelenleg ugyan nehezebb az okosszerződések kódjában megbízni, mint a régi jó intézményeinkben (lásd 300 millió dollár értékű Wormhole lopás), de a technológia még gyerekcipőben sem jár. Hosszú menet lesz ez. 

Bár a nyugati civilizáció (az Egyesült Államok Külügyminisztériuma szerint) nem hanyatlik, intézményeink összeomlása mégis egy elképzelhető forgatókönyv. A hagyományos bizalom-közvetítőink nélkül pedig veszélyes lenne ismeretlenekkel ügyletekbe bonyolódni, sőt, abban se tudnánk megegyezni, hogy kinek mije van. Az értéktárolás és -közvetítés képességének megőrzése tehát kulcsfontosságú lehet a társadalmunk esetleges újjáépítésében. A web3 ilyen szemszögből egy civilizáció-méretű vagyonbiztosítás: akkor térül meg igazán a bizalommentes technológiákba fektetett energia, ha az intézményeink felmondják a szolgálatot. Természetesen ebben az esetben is annak örülnénk a legjobban, ha fölöslegesen fizetjük a biztosítási díjakat. 

A cikk szerzője Csibi András, a CryptoPosition Investment Fund munkatársa.