A kormányzat részéről nem először hangzik el, hogy az uniós források pótolhatóak, elvesztésük nem komoly probléma. Az EU-pénzeket szándékosan szimplán finanszírozási megoldásként próbálják beállítani, de ennél sokkal többről van szó.
Az uniós támogatások beérkezése vagy be nem érkezése jelzés arra vonatkozóan, hogy Magyarország mennyire az EU tagja még.
(Hasonlóképpen jelzés, méghozzá eléggé ijesztő, hogy az EP nem szeretné, ha Magyarország betöltené a soros elnöki posztot: ez gyakorlatilag azt jelzi, hogy nemkívánatos országgá vál(hat)unk az Unióban. És valójában ez a fontos, nem pusztán az, hogy befolyik-e a sokmilliárd euró.)
Az a kérdés, hogy a működő- és portfóliótőke-tulajdonosok meddig gondolják azt, hogy Magyarország tartósan az Unió teljes értékű tagja. Ezzel párhuzamosan az is igencsak fontos kérdés, hogy a hazai lakosság meddig hiszi el ugyanezt. A piacokat és gazdaságokat percepciók mozgatják: a hit valóban hegyeket mozgat meg. Ha meginog az a hit, hogy Magyarország az EU tagja marad tartósan, akkor mind a külföldi, mind a hazai befektetők tőkemenekítésbe kezdhetnek. Ez a kérdés az EU-pénzek kapcsán, nem pusztán az (amúgy szintén számtalan szempontból fontos) eurómilliárdok. A magyar gazdaság legfőbb alátámasztó fundamentuma, hogy az Unió tagja.
Véleményem szerint a másik tévedés, amit a gazdaságfejlesztési miniszter egyik legutóbbi interjújában olvashattunk, miszerint a működőtőke pótolja az EU-pénzt, a kettő egyforma jellegű, hiszen egyiket sem kell visszafizetni. Ez nyilvánvalóan nem igaz. Az EU-támogatások valóban vissza nem térítendőek, és direkt módon a jegybanki devizatartalékot növelik, míg a működőtőke beruházásokra azok tulajdonosa nyereséget vár el, célja az, hogy összességében több pénzt vigyen ki, mint amit behozott, tehát a mostani devizabeáramlást a későbbiekben devizakiáramlás fogja ellensúlyozni.
A harmadik tévedés, hogy keleti forrásokból (bármit is jelentsen ez) pótolhatóak az uniós pénzek. Az oroszoknak nincs pénze, maradnak a kínaiak, de azt Ázsia és Afrika számos országában láttuk, hogy ők korántsem önzetlenül segítettek, hanem számos esetben adósságcsapdába vezették az adott országot. A befektetett pénzt pedig kamatosan visszakérik – ellentétben az EU-val. Ezenkívül Magyarország fő értéke a keletiek számára is az, hogy az Unióban vagyunk: ha nem lennénk teljes jogú tagjai, akkor miért jönnének ide? Nézzük meg Moldova vagy Szerbia fejlettségét, akik szintén „függetlenek”, mégsem tódul oda a működőtőke: „függetlenségük” nem azt jelenti, hogy mindkét oldalból hasznot tudnak húzni, hanem sokkal inkább azt, hogy két szék között a padlóra esnek.
Többször leírtam és elmondtam, hogy véleményem szerint a Huxit nem úgy tud lezajlani (mint az Egyesült Királyságban), hogy deklaráltan kilépünk, hanem úgy, hogy de jure esetleg még tagjai vagyunk az Uniónak, ám de facto egyre kevésbé. Nem kilépünk, hanem szép lassan kicsúszunk: pénzt nem kapunk, szavazatunkat elveszik. Sajnos egyre inkább ebbe az irányba haladunk, és ez felveti annak a kockázatát, hogy Magyarországgal kapcsolatban mind a külföld, mind a belföldiek szemében hirtelen percepcióváltás történik, aminek eredménye lassabb vagy gyorsabb tőkemenekítés lehet. Minél tovább nem kapjuk meg az EU forrásokat, minél több olyan jelzést kapunk Európából (pl. a soros elnökség kérdése), hogy mi nem is vagyunk valódi EU-tagok, annál könnyebben és hamarabb következhet ez be.
Ez a valódi kérdés
Hiába kommunikálja a kormányzat, hogy felkészülünk az EU-források nélküli helyzetre, ez nem lehetséges. Azért nem lehetséges, mert nem csak a forrásokról szól a történet (azok nélkül valóban tudna működni az ország, bár sokkal egyszerűbb, ha beérkeznek), hanem arról, hogy Magyarország Európa része marad-e. Az EU-n kívül pedig nem a kormányzat által elképzelt semleges és mindenkivel barátkozó gazdag Svájc lesz Magyarországból hanem a két világ közé szorult Szerbia. Vagy Moldova.
Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.