Zsiday Viktor: Vissza a költségvetési múltba

A magyar gazdaság immáron negyedik éve ijesztően nagy költségvetési hiánnyal küzd, és ennek előbb vagy utóbb meg kell fizetni az árát. Persze mondhatjuk, hogy csak a váratlanul (magas infláció okozta) magas kamatok miatt van, vagy hogy a Covid-járványt és ukrán háborút nem látta senki előre, amiben természetesen van igazság, ám tény, hogy a költségvetési helyzet az évtized első éveiben legalább olyan rossz lett, mint 2006-ban, a Gyurcsány-korszak mélypontján.

A költségvetés valós helyzetének leírására a legjobb mutató a ciklikusan igazított elsődleges egyenleg. Az elsődleges egyenleg a kamatkiadások nélküli költségvetési egyenleget mutatja, a ciklikusan igazított verzió pedig megpróbálja kiszűrni a gazdasági ciklus ingadozásait, mivel fellendülés idején például számos adóbevétel megugrik, míg egyes kifizetések, pl. a munkanélküli segély összege csökken, ezért is van az, hogy erős gazdaság mellett a költségvetési hiány mintegy „magától” csökken, és a vártnál jobban alakul, recesszióban pedig fordítva. Ha kiszűrjük tehát a kamatkiadásokat és ki tudjuk szűrni a gazdasági ciklust is, akkor nagyjából látni fogjuk, hogy hosszabb távon, messzebbről nézve hogyan áll a költségvetés, mennyire fenntartható.

Mindez jól hangzik, ám annak megítélése, hogy a cikluson belül hol van a gazdaság egyáltalán nem magától értetődő, és a közgazdaságtan története azt mutatja, hogy az adott pillanatban történő becslések később gyakran igen nagy korrekcióra szorulnak, azaz csak 10 (vagy néha még több) év múlva derül ki, hogy valójában hol voltunk a cikluson belül. S ha rosszul ítéljük meg a ciklusbeli helyzetet, akkor rossz lesz a ciklikusan igazított egyenleg is, úgyhogy valójában ez egy igazi aknamező, nagyon könnyű mellényúlni.

Van tehát egy kiváló mutatónk, amit a múltra eléggé jól tudunk alkalmazni, de a jelenben nagy a tévedés lehetősége. Ennek ellenére készítettem egy szándékosan leegyszerűsített alapokon nyugvó becslést (a téma valódi hazai és nemzetközi szakértőitől ezúton kérek elnézést), amibe sok helyen bele lehet kötni, de véleményem szerint legalább nagyságrendileg és irányát illetően jól mutatja a folyamatokat (bár kormányközeli közgazdászok bizonyára azt mondanák, hogy 2010 óta nagyon megugrott a magyar gazdaság potenciális növekedése, ezért valójában nem is lett annyira túlfűtött a gazdaság, ezért sokkal jobban áll valójában a ciklikusan igazított egyenleg, mint én azt itt most bemutatom…természetesen ez sem elképzelhetetlen, de úgy vélem a saját verzióm több szempontból vizsgálva is inkább hihetőnek tűnik).

A sok disclaimer után tehát itt az ábra:

Jól látszik a Medgyessy-Gyurcsány kormányok fiskális felelőtlensége (2002-2006), amit azonban 2007-2009 között helyre raktak (mivel muszáj volt). Ezután 2011-ben Matolcsy György megpróbálkozott egy agresszív fiskális stimulussal, de az európai adósságválság közepette ez lehetetlennek bizonyult, és gyors hátraarcot kellett csinálni (2012), aminek ismét mély recesszió lett az eredménye. Ez volt a hét szűk esztendő (2006/7-12/13), amikor gyakorlatilag stagnált a hazai gazdaság, de folyamatosan javult a költségvetés mögöttes helyzete.

Önerősítő ördögi kör volt ez: a rossz gazdasági helyzet miatt rossz volt a megítélésünk, a piacok több hullámban kikényszerítették (az egyébként szükséges) megszorításokat, ami mélyítette a recessziót, ami miatt még rosszabb lett a megítélésünk (ez a klasszikus, fejlődő piacokra jellemző prociklikus gazdaságpolitika csapdája). 2013-ra azonban nagyon komoly tartalékok halmozódtak fel, jelentős többletet mutat a grafikon és mivel a világgazdaság is fellendült, ezért elindult a „hét bő esztendő”, amiről 2013 májusában írtam cikket.

A költségvetés viszonylag fegyelmezett volt 2016-ig, de 2017-19-re már elveszett a korábbi óvatosság, és nőtt a hiány, de az igazi ütést az elmúlt 4 év vitte be: 2020-23 között borzasztóan megugrott a deficit, az általam számolt (még egyszer jelezném, hogy elnagyolt, nem pontos) mutató alapján visszajutottunk a 2006-os szintekre – sőt inkább alá. 2023-ban a kormányzat kénytelen volt igen jelentősen megszorítani, bár nem akart, pedig ez már jóval előtte látszott, hogy elkerülhetetlen, ami (egyéb tényezők mellett) az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb recesszióját/fogyasztáscsökkenését okozta 2023-ban.

A költségvetés helyzete 2023-ban javult, de sajnos még mindig fenntarthatatlan, és további kiigazításokra lesz szükség valamikor. Szerencsés esetben a világgazdaság tartós ereje és nyugalma mellett nagy óvatossággal és takarékossággal ez egyébként elérhető lenne pár év alatt – de ehhez egyrészt kellene a külső konjunktúra és a belső fegyelem. A gazdaságtörténetben azonban hasonló esetekben jóval jellemzőbb, hogy csak a piacok felől érkező sokk kényszeríti rá a gazdaságpolitikusokat a kiigazításra, és ennek nagyon komoly növekedési ára van (éppen így történt 2006-2013 között is), hiszen a költségvetés egyenlegjavulása kisebb kiadásokat és /vagy magasabb adókat jelent, mindkettő alacsonyabb életszínvonalat, kisebb gazdasági növekedést okoz (és amikor a piac ezt kikényszeríti, akkor általában egyébként is éppen globális recessziós időszak van). Ráadásul a magyar kormányzat továbbra is a magas nyomású gazdaságban hisz, és valószínűleg elodázza a további kiigazításokat, amíg nem elkerülhetetlen. Ez viszont azt jelenti, hogy a következő külső sokk eljövetelekor (ilyen külső sokk mindig jön valahonnan, bár előre nem szokott látszani, hogy mikor és milyen irányból érkezik), ismét jelentős gazdasági visszaesésre számíthatunk, ugyanis a megszorításokat akkor kell majd végrehajtani, amikor egyébként is rossz a világgazdasági helyzet.  

Az Egyesült Államokban is hasonló egyébként a helyzet, ott is jelentősen ki kell majd valamikor igazítani (=gyengébb növekedés), valószínűleg a 2024-es választások után, miközben úgy tűnik kipukkadt a világ legnagyobb ingatlanbuborékja is, ami pedig valószínűleg a kínai növekedést csökkenti le hosszú évekre, így külső növekedési segítségre sem nagyon számíthatunk a probléma megoldásához. A magyar kormányzatnak két lehetősége van:

  • vagy 2-3 év nadrágszíjmeghúzással stabilizál (de ez jelentős szavazatvesztést okozna, így nem valószínű)
  • vagy megpróbálja elodázni a kiigazítást, pörgeti a növekedést olcsó hitelekkel, elinflálással amíg lehet, ami valószínűleg még komolyabb problémákat fog okozni később

Attól tartok a második válasz a megoldás, aminek a végső eredménye több év átlagában stagfláció. Remélem tévedek, mint ahogy remélem a fenti ábrám is téves.

www.zsiday.hu

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.