Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok szegmensben szigorodnak is az Egyesült Államokban, és részben ez az oka a K-alakú gazdaságnak, miszerint a gazdaság egyik szegmense – elsősorban az AI-kapcsolt cégek – nagy beruházási boomban vannak, miközben a gazdaság többi része inkább szenved: a munkanélküliség lassan nő, a cégek nem látják a fellendülést.
Az amerikai gazdaság struktúrájára ismert módon jellemző, hogy erősen tőkepiac-központú, szemben például a sokkal bankcentrikusabb Európával. A cégek nagy mértékben a kötvénypiacról finanszírozzák magukat, és a lakossági jelzálogpiac hozamszintje is a tőkepiac által meghatározott. Ráadásul a finanszírozás jellemzően hosszabb távú: a vállalati kötvények 5-10 évesek, a jelzáloghitelek jellemzően 30.
Miután a 2010-es években végig nagyon alacsony kamatszint volt, a vállalatok és a lakosság is nagy mennyiségben vett fel hitelt alacsony kamatokon, ami azt jelentette, hogy a teljes hitelállomány kamatszintje igen alacsonnyá vált. 2021-22-től megugrottak a hozamok, és bár a nagy jegybankok immár bő egy éve vágják a kamatszintet, ez a kamatszint, és a hozzátartozó vállalati finanszírozási és jelzáloghozamok még mindig jóval magasabbak, mint amelyek régen voltak jellemzőek. Mivel a régi, alacsony kamatozású adósságok lassan kifutnak és az akkori, 0 körüli hozamszintre jellemző hiteleknél csak jóval drágábban lehet új hitelt felvenni, így a hitelek teljes, átlagos hozamszintje folyamatosan nő – annak ellenére, hogy a jegybank vág.
Nehéz pontos számokat mondani, és nem is ez a cél, de nagyságrendileg szeretném érzékeltetni, hogy miről van szó, ezért elkészítettem egy ábrát, amely megbecsüli, hogy a BBB besorolású teljes vállalati kötvényállomány után milyen kamatokat kell átlagosan fizetnie a kibocsátóknak.
Jól látszik, hogy hiába vágja a rövid lejáratú kamatokat az amerikai jegybank, a régi nagyon alacsony kamatozású kötvények kifutásával és új, magasabb kamatozásúak kibocsátásával még így is nő a vállalatok kamatterhe. Ugyanez hatványozottan igaz a lakosságra is, ahol a 30-éves jelzálogpapírok átárazódása még évekig fog tartani, az átlagos kamatszint nő – részben ezért is gyenge az amerikai lakáspiac is (második ábra).
Mindez a hosszú éveken át nulla közelében tartott kamatszint következménye: olyan sokan vettek föl nagyon olcsó hiteleket, hogy most hiába van kamatvágás, még mindig rosszabb helyzetbe kerül a lakosság/vállalatok nagy része, mint volt. Ez azt jelenti, hogy a jegybanki kamatcsökkentés ellenére a monetáris politika mégis megszorít, és részben ennek az eredménye a gazdasági lassulás és a munkanélküliség növekedése. Mivel a folyamat továbbra is zajlik, nem lenne meglepő, ha a gazdaság – a termetes AI szektort kivéve – recesszióba csúszna, ami miatt a Fed akár komolyabb további kamatcsökkentésre is kényszerülhet 2026-ban.
Nyilvánvalóan ez igen spekulatív és őszintén szólva nincs is ezzel kapcsolatban erős meggyőződésem, de lehet, hogy érdemes elgondolkodni azon, amiről már régebben is írtam, miszerint jelenleg a fejlett országokban – különösen ahol sok hosszú, fix lejáratú hitel van – a monetáris politika még a szokásosnál is hosszabb áttétekkel hat.
Forrás: zsiday.hu
Zsiday Viktor több írását és szemléjét itt böngészheted a HOLDBLOG-on.