Az alapkezelői díj a befektetési alap- vagy portfóliókezelő számára fizetett költség, amely a befektetett vagyon kezeléséért jár. Ez a díj fedezi az alap működtetésével, elemzéssel, kereskedéssel és adminisztrációval kapcsolatos költségeket, és ez adja az alapkezelő nyereségét is.
Az alapkezelői díjak típusai
Az alapkezelői díjak két típusra oszthatók: az egyik az alap kezelési díja, a másik a teljesítmény alapú díjazás.
Kezelési díj
A kezelési díj a kezelt vagyon után éves szinten felszámított díj, amelyet a kezelt vagyon százalékában határoznak meg, így az független attól, hogy az adott alap hogyan teljesített az adott évben. Mértéke változó, a passzív alapok, mint az indexkövető ETF-ek esetén alacsonyabb, akár 0,1%. Az aktívan kezelt alapok esetén magasabb, 0,5%-2% között mozog.
Példa a kezelési díjra: Ha egy alap egymilliárd forintot kezel, és a díj 1%, akkor az alapkezelő 10 millió forintot von le évente, teljesítménytől és a gazdasági környezettől függetlenül.
A HOLD Alapkezelő esetében a kezelési díj a Fix díj (az Online vagyonkezelés során alkalmazott befektetési alapokat terhelő valamennyi díj, a sikerdíj kivételével (alapkezelési díj, letétkezelési díj, felügyeleti díj, banki különadó, a befektetések tranzakciós költsége, könyvvizsgálói díj, könyvelési díj stb.), amely az ügyfél portfóliójától függően átlagosan 1,8 százalék, maximum 2,25 százalék lehet.
Teljesítmény alapú díjazás
A teljesítmény alapú díjazás lényege, hogy az alapkezelő részesedik a befektetők számára elért hozamból. A díj realizálásához azonban a legtöbb esetben előre meghatározott kritériumoknak kell megfelelnie.
Ilyen feltétel lehet a high-water mark, ami a portfólió valaha elért legmagasabb értékét jelenti.
Példa a high watermark kritérium használatára: A portfólió elérte a 100 000 dolláros értéket. Ez lesz a HWM. Ha a következő évben az értéke 90 000 dollárra esik , majd a rákövetkező évben 110 000 dollárra emelkedik, a teljesítménydíjat csak a 100 000 dollár feletti 10 000 dolláros nyereség után kell megfizetni, ezzel elkerülve, hogy a befektető ne fizessen díjat a korábbi veszteség ledolgozásáért, hanem csak a tényleges új csúcson realizált hozam után jutalmazza az alapkezelőt.
Egy másik kritérium lehet a küszöbhozam, amely előre megszabja, hogy az alapkezelő csak bizonyos százalékú hozam elérése után kapja meg a sikerdíjat (performance fee), ha képes felülteljesíteni egy előre meghatározott százalékot vagy indexet.
Példa a hozamküszöb alkalmazására: Ha a hozamküszöb évi 5%, az alapkezelő csak az 5% feletti hozam után jogosult a teljesítménydíjra. Ha az alap 8%-os hozamot ér el, a teljesítménydíjat a 3% hozam után kell megfizetni.
A HOLD Alapkezelőnél ez utóbbi megoldást alkalmazzuk, a teljesítmény alapú Sikerdíj a Küszöbhozam feletti hozam (azaz többlethozam) 20 százaléka. A küszöbhozam minden évben a Magyar Nemzeti Bankkal együttműködve kerül kialakításra. Az aktuális küszöbhozamokról az előzetes költség- és díjkimutatásban tájékozódhatnak.
Fontos, hogy a HOLD Alapkezelőnél nincsenek rejtett díjak vagy költségek, az ügyfelek mindig a díjak és költségek levonása utáni összegről értesül.
A díjstruktúrák kombinációja és a kockázatok
Sokszor ez a kétfajta kezelési díj együtt jelenik meg a befektetési alapok költségeinél. Gyakori eset a 2%+20%-os díjazás. Ebben az esetben 2% lesz az alapkezelői díj, azaz a fix költség, és 20% a teljesítményalapú díjazás, azaz a sikerdíj, amely az előre definiált kritériumok esetén kerül kiszámlázásra.
A befektetési alapoknak minden esetben transzparensen és átláthatóan kell közölni a díj struktúrákat. Legegyszerűbben a teljes költség mutató (TER) segítségével tudjuk eldönteni, melyik alap költségstruktúrája lesz számunkra a legkedvezőbb. A döntéshozatalnál érdemes észben tartani, hogy mindkét díjstruktúra hordozhat kockázatot: a magas fix költség alacsony hozamok esetén akár csökkentheti is a befektetett tőke összegét, míg a magas teljesítmény díj túlzott kockázatvállalásra ösztönözheti az alapkezelőt.
A díj mellett milyen tulajdonságok mentén különböztethetők meg a vagyonkezelési szolgáltatások? Olvassa el a témában készült cikkünket is!
