Az eurózóna azon országok összessége, amelyekben a hivatalos fizetőeszköz az euró.
Az Európai Unió országai alapvetően közös gazdaságpolitikával rendelkeznek, összehangolják gazdasági tevékenységeiket, ennek egy lépése a közös valutarendszer kialakítása volt 1999-ben. Az eurózónához való csatlakozás bizonyos kritériumokat igényel, a gazdasági stabilitás megőrzése érdekében. Az euró a világ második legjelentősebb fizetőeszköze.
Eurózóna története
1999-ben az euró számlapénzként lett bevezetve az Európai Unió 11 tagállamában, majd 2002-ben valósult meg a készpénzcsere. Az évek során több ország csatlakozott az eurózónához. Az Európai Unió 27 tagállama közül jelenleg a következő 19 ország tagja a zónának: Ausztria, Belgium, Ciprus, Észtország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Németország, Málta, Portugália, Portugália, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország.
Eurózóna csatlakozási kritériumai
Az eurózónához való csatlakozási kritériumok, úgynevezett konvergenciakritériumok célja a csatlakozással járó gazdasági kockázatok kiküszöbölése, a csatlakozó ország és a zóna már meglévő tagállamai számára egyaránt. A gazdasági kritériumok magukba foglalják az árstabilitást, az árfolyam-stabilitást, a rendezett és fenntartható államháztartást, illetve hosszú távú kamatlábakat. Ezeket pedig a jogi konvergencia kritériuma egészíti ki.
Az országok, amelyek nem teljesítik a feltételeket, emiatt nem az euróövezet tagjai: Bulgária, Csehország, Horvátország (2023-tól lesz tagja az Eurózonának), Magyarország, Lengyelország, Románia, Svédország. Az euró használata alól mentesül Dánia, amely az önkéntes kívülmaradás lehetőségével élve saját nemzeti pénznemét, a dán koronát használja.
Eurózóna működése
Az euróövezet által előteremtett integráció előnyeinek kihasználása nagyfokú koordinációt igényel. Az eurózóna monetáris politikájáért a tagországok jegybankjaiból és az Európai Központi Bankból (EKB) álló független eurórendszer felel. A monetáris politika meghatározója az EKB Kormányzótanácsa, mely egységesen vonatkozik az euróövezet egészére, fő célja pedig az árstabilitás biztosítása.
A tagországok gazdasági tevékenységeinek, gazdaságpolitikai törekvéseinek összehangolása, és ezáltal a stabilitás, növekedés és munkahelyteremtés kapcsán kitűzött közös célok elérése érdekében szükséges a nemzeti kormányok együttműködése, melynek egyik támogató szerve a Stabilitási és Növekedési Paktum. A paktum a tagországok sikeres együttműködése érdekében szabályozza a költségvetési hiány és az államadósság mértékét határértékek felállításával. Ezen értékeknek az Európai Unió minden országának meg kell felelniük. Pénzügyi vagy egyéb szankció a nem teljesítés esetén viszont csak az euróövezet tagjait érheti.
Az Európai Unióban a gazdasági kormányzás összehangolása éves ciklusban, az úgynevezett európai szemeszter keretében történik.
A csatlakozási konvergenciakritériumok
- Árstabilitás: Egy éves időtartamban a belépő ország inflációja nem haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációs mutatóval rendelkező tagállam rátájának átlagát.
- Fenntartható államháztartás: Az évi költségvetési hiány nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát, illetve 60 százaléknál nagyobb bruttó hazai termék arányos államadósság esetén az eladósodottsági ráta „folyamatos és jelentős” csökkenését kell felmutatni.
- Árfolyam-stabilitás: a csatlakozni kívánó országnak legalább két évet kell tölteni az Európai Árfolyam-mechanizmusban.
- Hosszú lejáratú kamatlábak: egyéves referencia időszakban a hosszú lejáratú hitelek kamatlábai maximum két százalékkal lehetnek magasabbak, mint a három legalacsonyabb inflációval rendelkező tagállam államadósságának átlagos kamatlába.
Mindemellett a csatlakozni kívánó tagállamoknak biztosítani kell a jogszabályaik összhangban állását a Szerződésekkel, illetve a Központi Bankok Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányával.