Gazdaságpolitika alatt az állam azon döntéseit és tevékenységeit értjük, melyekkel a társadalompolitikai céljaival összeegyeztethetően kívánja befolyásolni a gazdaságot.
Modern piacgazdaságokban a gazdaságpolitika céljának a fenntartható gazdasági növekedést, az árstabilitást, a teljes foglalkoztatást, illetve a külső és belső egyensúly biztosítását szokták tekinti. Ennek megfelelően a modern piacgazdaságokra épülő demokráciákban a gazdaságpolitikát két fő részre lehet bontani. Ezen két terület a megfelelő jogi és intézményi környezet biztosítása, illetve a pénzpolitika területe. Ezeken túlmenően beszélhetünk még a gazdaságpolitikát illetően fejlesztési politikáról, foglalkoztatáspolitikáról, iparpolitikáról, illetve különféle ágazati politikákról is. Jól látható tehát, hogy a gazdaságpolitika bőven túlterjed a pénzpolitikán. Sőt egyes megközelítések szerint maga az oktatáspolitika vagy az egészségügyi politika is a gazdaságpolitika keretein belül értelmezendő.
A gazdaságpolitika ágai
A pénzügypolitika három részre bontható. Ezek a fiskális vagy költségvetési politika, a monetáris politika és a devizapolitika.
A költségvetési politika alatt azon intézkedések összességét értjük, melyek az állam kiadásin és bevételein keresztül befolyásolják a gazdaság működését. A fiskális politika keretein belül az állam két módszerrel képes stimulálni a gazdaságot. Kínálati stimulusnak nevezzük, amennyiben az állam csökkenti a vállalati adóterheket. Keresleti oldali élénkítésére a gazdaságnak pedig a kiadási oldal növelésével van mód.
A monetáris politika eredetileg a gazdaságon belüli pénzmennyiséget hivatott szabályozni, amelyet ma a legtöbb központi bank az árstabilitáshoz köt. A központi bankok inflációs céljaikat az alapkamat változtatásával, illetve eszközvásárlási programok segítségével próbálják elérni. Az alapkamat hatással van az infláció mértékére, mivel értéke befolyásolja a lakosság megtakarítási hajlandóságát és ezáltal a fogyasztást.
A devizapolitika pedig olyan döntések összeségét jelenti, melyek a külső egyensúly fenntartására irányulnak. Ennek fontos részét képezi az árfolyampolitika, mely az árfolyam alakításáról, esetleges konvertibilitásáról dönt.
A modern gazdaságpolitikák funkciói
Modern államok esetén a gazdaságpolitikák öt fő funkciója emelhető ki:
- Társadalmi és jogi keretek biztosítása: A társadalmi és a jogi keretek jelentik mind a közösségi együttélés, mind a gazdasági tevékenységek alapját. Ezek kiszámítható és biztosított működése nélkül elképzelhetetlen bármilyen komplexebb gazdasági rendszer léte.
- Verseny biztosítása: A modern piacgazdaságok alapvető eleme a hatékonyságra való törekvés. A verseny bárminemű korlátozása ellehetetleníti a piacgazdaságok alapvető mechanizmusainak működését. Ennek megfelelően a verseny kikényszerítése szükségeltetik. A verseny létének biztosításáért általában egy külön állami szerv, a versenyhivatal felel. A szerv felügyeli a vállalatok árazási technikáit, indokolt esetben akvizíciókat lehetetlenít el, ritkább esetben pedig akár konkrét vállalatok feldarabolásáról is dönthet.
- Redisztribúció: Mind a társadalmi stabilitás, mind a társadalmi preferenciák megkövetelnek egyfajta újraelosztást. A redisztribúció, például az adóbevételek szociális juttatásokra történő újraelosztása során a meglévő egyenlőtlenségek csökkennek, így egy széles réteg számára élhető társadalomban élhetünk.
- Allokáció: Vannak bizonyos közös ügyek, melyek finanszírozása decentralizáltan nehezen kivitelezhető. Ilyenek például a közjószágok, melyek finanszírozása emiatt állami feladat.
- Stabilitás: A stabilitás fenntartása egy komplex kérdéskör. Érthető ezalatt a társadalmi feszültségek kordában tartása, a környezeti fenntarthatóság biztosítása, de az infláció alacsonyan tartása vagy a stabil gazdasági környezet, a munkalehetőségek biztosítása hasonlóan elképzelhető funkció.
A gazdaságpolitika eszközei
Modern gazdaságipolitikák eszközrendszere három részre osztható:
Jogi szabályozás és felügyelet: A legkülönfélébb előírásokkal élhet az állam céljainak elérése érdekében. Meghatározhatja a foglalkoztatás feltételeit, azt, hogy mely gazdasági tevékenységek végezhetők, illetve melyek nem. Továbbá előírhat működéshez szükséges feltételeket is. Kiemelt szereppel bír továbbá a pénzügyi szféra szereplőinek felügyelete, azok stressztűrőképességének biztosítása. Szereplői között tudható a törvényhozás, a kormányzat, adott esetben az önkormányzatok, illetve a különféle felügyeleti szervek.
Fiskális politika: A fiskális politika a gazdaságpolitika azon részének tekinthető, mely a költségvetés bevételeivel és kiadásaival foglalkozik. Kiemelt fontossággal bír az adó- és járulékpolitika, melynek tárgya az állami források biztosítása. Az államnak módjában áll új adókat kivetni, illetve a meglévők értékén változtatni. Az, hogy milyen jogcímeken és kit adóztatnak fontos következményekkel bír, akárcsak az, hogy hol és mire költ az állam. A fiskális politika határozza meg, hogy különféle állami alrendszerek milyen költségvetésből gazdálkodhatnak, illetve, hogy milyen célokra mennyit kíván költeni egy adott kormányzat. A fiskális politika alakításáért és megvalósításáért elsősorban az országgyűlés, másodrendben a központi kormányzat és kisebb részben az önkormányzatok felelősek.
Monetáris politika: A monetáris politika a másik kettőnél sokkal körülhatároltabb eszköznek tekinthető. Célja a pénzügyi stabilitás fenntartása. Részének tekinthető a jegybanki alapkamat alakítása, a kötelező tartalékráta meghatározása, illetve az esetleges nyíltpiaci műveletek vagy más monetáris céllal bíró programok implementálása. A monetáris politika alakításáért az adott monetáris hatóság, vagyis legtöbb esetben a központi bankok felelősek.
A gazdaságpolitika és az üzleti ciklusok kapcsolata
A gazdaságpolitikák fontos szerepet töltenek be a modern kapitalista államok esetében is. Ezen kapitalista berendezkedés egyik legellentmondásosabb megítélésű velejárói közé tartoznak az üzleti ciklusok. Amíg a fellendülő szakaszát kevésbé kísérik viták, addig ezek leszálló ágainak megítélése szélsőséges. Egyesek a piac természetes és hasznos öntisztító folyamataként írják le, addig mások a piac bukását és önszabályozásra való alkalmatlanságát látják a folyamatban. Annyi biztos, hogy társadalmilag fájdalmas időszakról beszélhetünk, így lehetőségekhez mérten a gazdasági és munkaerőpiaci veszteségek minimalizálása ésszerű társadalmi igény lehet.
A gazdaság stimulálása útján a gazdaságpolitikának van is lehetősége hatni az üzleti ciklusokra. A recessziókat tompítani kívánó, túlhevült gazdaságot visszafogó gazdaságpolitikát anti- vagy kontraciklikus gazdaságpolitikának nevezzük. Általában ezt tekintik manapság kívánatos célnak, a gyakorlatban azonban sokszor mégsem ezt láthatjuk. Ennek oka, hogy a stimulusra csak korlátozottan van lehetőség. Sem a kamatok, sem az adók nem csökkenthetők a végtelenségig, illetve az államadósságok sem növelhetők korlátlanul. Ennélfogva a recessziós időszak tompításához a növekvő, de túlhevült gazdaság növekedésének visszafogása előfeltétel. Ezen időszak alatt kell az államnak megtakarítania, hogy recesszió idején legyen forrás stimulálni. A gazdaság visszafogása azonban nem népszerű lépés, így gyakran nem lépik meg. Ilyenkor a túlhevült gazdaságot tovább pörgetik. Ezt prociklikus gazdaságpolitikának nevezzük.
