GDP – bruttó hazai termék

A bruttó hazai termék, vagy angol rövidítéssel GDP (gross domestic product) egy adott területen, egy adott időintervallumban előállított végső felhasználásra szánt termékek és szolgáltatások piaci értékét jelenti.

Mit értünk a GDP alatt?

A GDP egy olyan mutató, melynek segítségével megfelelő képet kaphatunk egy adott ország gazdasági súlyáról, illetve az adott gazdaság teljesítményéről és annak időbeli alakulásáról. Általában negyedévente, illetve évente kerül számításra. Időbeli összehasonlításokhoz reál, míg térbeli összehasonlításokhoz vásárlóerő-paritáson számolt GDP-t ajánlott használni. Az egy főre jutó értékét gyakran jóléti mutatóként használják, bár rengeteg kritikával illethető a mutató ilyen célú értelmezése.

Legnagyobb előnyeként módszertani egzaktságát említhetjük. Megközelítőleg mindenhol ugyanúgy számítják, így összehasonlításra alkalmas mutató. Növekedése esetén bővülő, míg csökkenése eseten zsugorodó gazdaságról beszélhetünk.

A GDP megközelítései

Három megközelítésében szoktunk beszélni róla, számítása is eltérő kategóriánként. Fontos azonban, hogy a végeredmény mindhárom esetben megegyezik. A három forma alatt termelési, a kiadási és a jövedelmi megközelítést értjük.

Termelési megközelítés

Termelési megközelítésben a GDP végső felhasználásra szánt termékek értékekeként értelmezhető. Itt fontos megkülönböztetni a köztes termékeket a végső felhasználásra szánt termékektől. A GDP az adott gazdaságban megtermelt értéket, vagyis a hozzáadott értéket méri. Tehát az értékét a végső felhasználásra szánt termékek mennyiségének és az adott termékekhez tartozó piaci áraknak a szorzataként kaphatjuk meg. Ebben a megközelítésben a szektorok szerinti bontást is gyakran elkészítik. Elsődlegesen a mezőgazdaság, az ipar és a szolgáltatások kibocsátását szoktuk megkülönböztetni. Azonban ezen szektorok további nemzetgazdasági ágakra is bonthatók.

A másik két megközelítésnél fontos látni, hogy minden tranzakciónak két oldala van. Az összeg, amit a vevő elkölt az eladónál bevételként jelenik meg, tehát a kiadások és a bevételek összege szükségszerűen megegyezik. Ezen összefüggés természetesen zárt gazdaságokra értendő. A külkereskedelem módosíthatja a körülményeket. Amennyiben egy ország többet exportál, mint importál, akkor szükségszerűen magasabb lesz a belföldön megtermelt áruk és szolgáltatások értéke. Így a belföldi vállalatok értékesítése, mint a belföldi költések értéke. Amennyiben pedig egy ország többet importál, mint exportál, vagyis kereskedelmi deficitje van, akkor alacsonyabb lesz a belföldön előállított áruk és szolgáltatások értéke, mint a kiadások összege.

Kiadási szemlélet

Kiadási szemlélet esetén rendező elvnek azt tekintjük, hogy kik költik el az adott pénzt. Makroökonómiai szemlélettel három szereplőt szoktunk megkülönböztetni, ezek a lakosság, a vállalatok és az állam. Eszerint zárt gazdaságban a GDP kiadási megközelítésben megfeleltethető a lakossági fogyasztás, a vállalati beruházás és a kormányzati költések összegeként. Kisebb torzítástól eltekintve ez az adott ország szereplői által elköltött jövedelmet jelenti. Gyakorlatban azonban nyitott gazdaságokról szoktunk beszélni, így a külkereskedelmi egyenleggel korrigáljuk a teljes számítást. Korrekció után a következő módon számítjuk ki:

GDP = Lakossági fogyasztás + Vállalati beruházás + Kormányzati kiadások + Nettó Export

Jövedelmi megközelítés

Jövedelmi megközelítésben a GDP az összes megtermelt jövedelemként említhető. Felbontása során a jövedelem forrását szokás megkülönböztetni. Ennek megfelelően megkülönböztetjük a munkavállalói jövedelmeket, a tőkejövedelmeket, illetve a vegyes jövedelmeket. Munkavállalói jövedelmek alatt említhetjük az alkalmazotti béreket. Tőkejövedelemnek számítanak az osztalékok, kamatok, földjáradékok vagy a lakásbérleti díjak. A vegyes jövedelmek közé pedig a vállalkozói jövedelmek tartoznak. Egyéb jövedelemként szokás továbbá említeni a különféle támogatásokat.

Nominál, reál és vásárlóerő paritáson számolt GDP

Megkülönböztetjük a nominál és a reál GDP-t. Előbbi esetében a kibocsátás értéke az aktuális piaci ár és a kibocsátási mennyiség szorzataként kerül meghatározásra. Ez elsősorban közel egyidejű adatok összehasonlítására alkalmas. Hosszabb távú idősoros adatok összehasonlítása esetén azonban az infláció jelentős torzítást eredményezhet. Ezen problémát a reál GDP képes kezelni, ami inflációval korrigált árakkal számol, így alkalmasabbnak tekinthető a valós kibocsátás mérésére.

Ahogy a nominál GDP torzíthat eltérő időpontú adatok összehasonlítása esetén, úgy a földrajzi összehasonlítások esetén is beszélhetünk torzításról. A földrajzi torzítás oka a különféle országok eltérő árszínvonala. A valós gazdasági méret összehasonlítására vezették be a vásárlóerő paritáson számolt – angol rövidítéssel PPP – GDP fogalmát. A vásárlóerő paritáson számolt GDP számítása során az országok nominál GDP-jét korrigálják az ország árszínvonalával. Tehát két ugyanolyan nominál GDP-vel rendelkező ország közül az alacsonyabb árakkal rendelkező fog magasabb vásárlóerő paritáson számolt GDP-vel rendelkezni.

Egy főre jutó GDP

Az egy főre jutó GDP számítása során az adott terület GDP-jét elosztják annak lakosságával. A különféle megközelítések szerint ez értelmezhető úgy, hogy átlagosan mekkora termelés, jövedelem vagy fogyasztás jut egy lakosra. A jövedelmi, illetve a fogyasztási szemlélet végett gyakran jóléti mutatóként tekintenek az egy főre jutó GDP-re. Ma már azonban ettől kiterjedtebben szokás értelmezni a jólétet, így a mutató jóléttel való azonosítását már idejétmúltnak tekinthetjük. Ezzel együtt a mutató tisztán gazdasági szempontból is különféle torzításokat tartalmaz. Például a mutató nem mond el semmit a jövedelem társadalmon belüli eloszlásáról.

NDP – nettó hazai termék

A bruttó hazai termék, vagyis a GDP az adott időszaki kibocsátást méri. Fontos látni azonban, hogy különféle gazdaságok különféle infrastrukturális feltételek mellett képesek az adott kibocsátásra. Az infrastruktúra amortizálódik, így annak pótlása szükséges. Az amortizációt ellensúlyozó ráfordítások tehát nem növelik, hanem fenntartják a meglévő állapotot. Ilyen formán annak ellensúlyozása fix költségnek tekinthető. Az amortizáció költségét levonva a bruttó hazai termékből kaphatjuk meg nettó hazai terméket, vagy rövidítve NDP-t.

Az NDP tehát a fogyasztást, illetve az esetleges nettó beruházásokat méri. A GDP-t és az NDP-t együttesen használva mélyebben megérthetővé válnak a gazdasági folyamatok. Betekintést nyerhetünk az adott gazdaság jövedelmének, illetve a vagyonának alakulásáról is. Egy ország GDP-je és az NDP-je között lévő rés az ország tőkeállományának amortizációját jelzi. Amennyiben ezen rés tágul, akkor az gazdasági stagnálásról árulkodhat, míg a különbség csökkenése a tőkeállomány megújulásáról, illetve fenntarthatóbb gazdasági kilátásokról árulkodhat.

A GDP kritikája

Mint gazdasági mutatószámot számos kritikával szokták illetni.

A hiányosságait kiemelő kritikák arra hívják fel a figyelmet, hogy a GDP használata globalizált világunkban, nyitott gazdaságok esetén félrevezető lehet. A külföldi tulajdonú vállalatok hazautalhatják profitjukat, így nem csupán az a fontos, hogy helyben mekkora értéket állítanak elő, hanem az is, hogy mekkora valós jövedelemmel rendelkeznek a helyi rezidensek. Fontos közgazdaságtani kritikája még a mutatónak, hogy nem veszi figyelembe a nem piacon végzett munkát. Nem tartalmazza sem a házimunkát, sem az önkénteskedést. Hasonlóan nem növeli a értékét az otthon termesztett zöldség és gyümölcs, mint ahogy a szabadon hozzáférhető online médiatartalmak sem.

A kritikák között gyakran említésre kerül, hogy a GDP túl szűk jóléti mutatónak. Nem értékeli például a természeti környezetet, az emberek szabad, illetve pihenéssel töltött idejét. Pedig ezek vitathatatlanul hozzájárulnak a kiegyensúlyozott és boldog élethez. Továbbá általános kritikája, hogy a termelés piedesztálra emelése során megfeledkezik annak hasznosságáról. Számításakor nem veszik figyelembe, hogy mennyire hasznos a kibocsátás, ugyanakkora értékkel növeli a GDP-t egy sokak által várt és használt híd, mint egy senki által nem használt. Jobban növeli az értékét egy régi ház költségesebb lerombolása, majd egy új ház felépítése, mint a régi felújítása. Tehát könnyen megfeledkezhetünk a termelés valódi társadalmi hasznáról, mely az erőforrások felelőtlen felhasználását eredményezheti.