A hitelkockázat annak a valószínűsége, hogy a hitelfelvevő nem fizeti vissza a tartozását a hitelezőnek. Az ilyen kockázat mérséklésére a pénzintézetek különböző szempontok alapján vizsgálják meg az ügyfeleiket, és mérik fel azok hitelképességét. A pontos tényezők országról országra változnak, például az Egyesült Államokban egységesen a FICO pontszám alapján határozzák meg egy ügyfél hitelképességét, míg hazánkban az ügyfélminősítés módja bankonként eltér.
A hitelkockázat fő fajtái
A leggyakoribb a nemteljesítési kockázat, ami azt jelenti, hogy a hitelfelvevő nem tudja kifizetni a hitelt, vagy legalább 90 napot késik a törlesztéssel. Jó példa erre az, amikor egy magánszemély nem tudja törleszteni a jelzáloghitelét, vagy egy vállalat nem képes kamatot fizetni a kötvényei lejártakor. Az ügyfél pénzügyi helyzete (pl. munkanélkülivé válik), illetve a gazdaság egészét érintő nehézségek (pl. kamatemelés, koronavírus-járvány) mind hozzájárulhatnak ehhez.
A hitelező szemszögéből a koncentrációs kockázat egyrészt abból ered, hogy egy hitelező az ügyfélkörének túlzottan kis csoportjára összpontosít, másrészt valamilyen közös kiváltó tényező miatt több kitettsége egyszerre válik problémássá. Ebben az esetben a diverzifikáció hiánya jelenti a veszélyforrást, amelynek következtében a bank portfóliója érzékenyebbé válik az adott ügyfélkört vagy szektort érintő ingadozásokra.
Az országkockázat egy adott ország politikai és gazdasági helyzetének megváltozásából ered, erre a magánszemélynek nincs (vagy csak elenyészően kicsi) ráhatása van. Altípusa a szuverén kockázat, amely egy bizonyos ország esetén az államcsőd bekövetkezésének kockázatát jelenti.
A hitelkockázat kezelésének általános módjai
A fedezet az egyik módja a nemfizetésből fakadó veszteség mérséklésének. Például a jelzáloghitel esetében a bank gyakran a hitelfelvevő ingatlanját tekinti fedezetnek, majd amennyiben nem történik időben törlesztés, a hitelező lefoglalja azt, és pénzzé teszi, hogy ne szenvedjen el veszteséget. További biztosítékok lehetnek a nagyértékű ingóságok (pl. autó), valamint a személyi biztosítékok. Utóbbinak két fajtáját különböztetjük meg: a kezes (aki vállalja a hitel kifizetését, amennyiben a főadós valamilyen oknál fogva erre nem képes), valamint az adóstárs (aki a főadóssal ugyanakkora mértékben felelős a hitel időben történő visszafizetéséért).
Létezik úgynevezett hitelfedezeti biztosítás is, ami azt hivatott megelőzni, hogy bizonyos rendkívüli történések (pl. munkanélküliség, baleset, halál) a hitelfelvevőre váratlan terhet rójanak. Ekkor a hitelező a fedezetből igyekszik mérsékelni veszteségét.
A bankok hitelnyújtás előtt a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) adatbázisából tájékozódhatnak az ügyfeleik hitel visszafizetési múltjáról, majd a szerződés megkötését követően információkat küldhetnek a felületre. A kamatfelár (credit spread) nagysága is árulkodó lehet a bank által viselt kockázat mértékéről. Ez azt jelenti, hogy egy kockázatos (pl. bizonytalan állással, kevés megtakarítással rendelkező) ügyfél számára jellemzően magasabb kamatot szabnak ki, mint egy stabil megélhetéssel rendelkező személy esetén. Ezenfelül a bankok kockázatkezelés céljából az értékpapírosítás módszeréhez is nyúlhatnak.
Hitelkockázati modellezés
A pénzintézetek a csőd bekövetkezésének pontosabb becslésére különböző modelleket dolgoztak ki, és ezek szerint vizsgálják az ügyfeleiket. A három legismertebb mutató:
- a nemteljesítési valószínűség (Probability of Default – POD),
- a nemteljesítéskori veszteségráta (Loss Given Default – LGD),
- és a nemteljesítéskor fennálló kitettség (Exposure at Default – EAD).
Az elsőt érintettük, a második pedig azt a veszteséget jelenti, amelyet a hitelező nemteljesítés esetén szenved el, míg az EAD a hitelező veszteségnek való kitettségét méri egy adott időpontban, és a kockázatviselési hajlandóság egyik mutatójaként értelmezhető.
A díj mellett milyen tulajdonságok mentén különböztethetők meg a vagyonkezelési szolgáltatások? Olvassa el a témában készült cikkünket is!