Az inflációs kockázat a pénz és befektetések reálértékének potenciális erodációját jelenti. Minden olyan eszközre hatással van, amely értéke nem képes lépést tartani az inflációval (például a fix és nominális hozamú értékpapírok). Az infláció növekedésével a pénz vásárlóereje csökken, ezáltal az eszközök reálértéke romlik. A hozamok értelmezésekor nem elég a nominális számokat nézni, mert a reálhozam mutatja meg, hogy ténylegesen mennyivel gyarapodott a vagyonunk.
Az infláció a befektetők szemszögéből
Az inflációs kockázat eredménye, hogy a nominális hozam nem mindig jelent valódi nyereséget. A reálhozam a nominális hozam és az infláció különbsége. Például, ha egy kötvény évi 3 százalék hozamot fizet, de az infláció 5 százalék, akkor valójában -2 százalék a reálhozam, azaz a befektetett tőke vásárlóereje csökkent.
A készpénzben és bankbetétben tartott megtakarításokat, illetve a fix kamatozású pénzügyi termékeket veszélyezteti ez a kockázat a legjobban, mivel ezek a befektetések fix hozamot biztosítanak, miközben az infláció folyamatosan csökkenti a tőke vásárlóerejét. Ez a probléma rövid távon talán kevésbé érződik, de hosszú távon kihívást jelent a befektetők számára.
Befektetési eszközök és az infláció
- Fix kamatozású kötvények:
- Különösen sérülékenyek, mert a kamat nem változik, miközben a vásárlóerő csökken
- Változó kamatozású kötvények:
- Részben, vagy teljesen képesek kompenzálni a magasabb inflációt
- Inflációkövető kötvények:
- Az egyik legbiztonságosabb eszköz, mivel kamatjuk az inflációhoz igazodik (pl. Prémium Magyar Állampapír).
- Részvények:
- Hosszabb távon képesek lehetnek követni vagy meghaladni az inflációt, mivel a vállalatok gyakran áthárítják a költségnövekedést a fogyasztókra
- Ingatlan:
- A bérleti díjak és ingatlanárak emelkedhetnek, így értékmegőrző szerepük van.
- Árupiac (pl. Arany, olaj):
- Klasszikus menekülőeszközök inflációs környezetben.
- Kriptovaluták:
- Sokan digitális aranyként tekintenek rájuk, ugyanakkor még nem bizonyították hosszú távon, hogy megbízható infláció elleni fedezetet jelentenének.
Az infláció hatása a vállalatokra
A magas inflációhoz jellemzően bizonytalanság és instabil gazdasági környezet társul, ami negatív hatással van a vállalatokra. Megemelkednek a költségek, mivel a nyersanyagok és az alapanyagok is drágulnak. A munkabéreket korrigálni kell, ami tovább növeli a vállalati költségeket. A vállalatoknak ezeket a költségemelkedéseket be kell építeniük termékeik és szolgáltatásaik áraiba, ami miatt a kereslet visszaesik, így a vállalatok profitja csökken.
A KPMG kutatása szerint a vállalatok 60 százaléka magas inflációs környezetben felülvizsgálja az üzleti modelljét, és próbál valami olcsóbb terméket fejleszteni, hogy kompenzálja az árak emelkedését. A bérek inflálódása miatt a kutatásban résztvevő vállalatok fele pedig leépítésekre is készül.
Védekezési stratégiák
Az infláció hatása teljesen nem kerülhető el, de mérsékelhető a következő módszerekkel:
- Diverzifikáció: különböző eszközök együttes tartásával csökkenthető az inflációs kockázat (pl. részvény, ingatlan, állampapír, reáleszköz).
- Reáleszközök: historikusan magas inflációs környezetben a nemesfémek (arany, ezüst), és a nyersanyagok (olaj) ára növekszik, mivel ezek tipikus menekülőeszközök bizonytalanság esetén.
- Inflációkövető állampapírok: biztosítják a reálérték megőrzését, mivel az inflációt kicsit meghaladó hozamot kínálnak.
A jegybank szerepe
Egy gazdaságban a jegybank legfőbb célja az infláció megfelelő szinten tartása. A legtöbb fejlett gazdaságban az inflációs cél jellemzően 2 százalék körül van. Erre a leghatékonyabb eszköze az alapkamat szintjének emelése (monetáris szorítás) vagy csökkentése (monetáris lazítás). Növekvő infláció esetén a jegybank az alapkamat emelésével drágítja a hiteleket, és ösztönzi a megtakarításokat.
Ez visszafogja a fogyasztást, továbbá a gazdasági növekedést, aminek köszönhetően az árak emelkedése lassul, majd csökken. Az alapkamaton kívül a jegybank a pénzkínálatot is tudja szabályozni, továbbá a kötelező tartalékrátákat a bankok számára, amivel szintén vissza tudja fogni a hitelezést.
Az inflációs kockázat mérése
Az inflációs kockázat mérésekor a jegybankok főként a fogyasztóiár-indexet (CPI) vizsgálják. A CPI a fogyasztók által fizetett árak átlagos változását méri, és az egyik leggyakrabban használt inflációs mutató.
Ezen felül a jegybankok vizsgálnakkülönböző alapfolyamat mutatókat is, amelyek segítenek kiszűrni az átmeneti, volatilis tényezőket (pl. energiaárak, élelmiszerárak), és a tartósabb inflációs nyomást megragadni.
Hazánkban az MNB az alábbi mutatókat használja együttesen, hogy szélesebb képet kapjon az inflációról:
- Maginfláció: kiszűri a feldolgozatlan élelmiszerek, energia- és hatósági árak hatását, így jobban tükrözi a gazdasági folyamatokhoz kapcsolódó ármozgásokat.
- Adószűrt maginfláció: a maginflációból eltávolítják az indirekt adóváltozások hatását, mert ezek csak átmeneti inflációs ingadozást okoznak.
- Keresletérzékeny termékek inflációja: az adószűrt maginflációból származik, és elsősorban az iparcikkek, szolgáltatások, alkohol és dohány árának alakulását mutatja, amelyek erősebben kapcsolódnak a belső kereslethez.
- Ritkán változó árú termékek inflációja: olyan termékek inflációját méri, amelyek árai lassan változnak, így jobban jelzik a tartós, középtávú inflációs tendenciákat.
Az inflációs kockázat minden befektető számára alapvető tényező, mivel a pénz vásárlóerejének csökkenése közvetlenül befolyásolja az eszközök reálértékét. Bár teljesen elkerülni nem lehet, a kockázat mérsékelhető diverzifikált portfólióval, reáleszközökkel és inflációkövető befektetésekkel. A tudatos stratégia és a jegybanki környezet figyelése hosszú távon segít megőrizni a vagyon reálértékét.
A díj mellett milyen tulajdonságok mentén különböztethetők meg a vagyonkezelési szolgáltatások? Olvassa el a témában készült cikkünket is!