Közvetlen költség alatt azokat a költségeket értjük, amelyeket egy konkrét termék előállításához tudunk kötni. Ide sorolhatók a közvetlen anyagköltségek, a közvetlen bér- és bérjárulék költségei, valamint az egyéb közvetlen költségek.
Közvetlen költség fogalma
A közvetlen költségekről tehát egyértelműen megállapítható, hogy konkrétan melyik termékhez vagy szolgáltatáshoz kapcsolódnak, ellentétben a közvetett költségekkel, mint például a több termék gyártását lefolytató gyár rezsiköltsége, amelyet valamilyen számviteli módszer szerint kell a termékek között elosztani.
A közvetlen és a közvetett költségek megkülönböztetése létfontosságú az önköltségszámítás szempontjából. Egy termék önköltségének kiszámítására azért van szükség, mert így állapítható meg, hogy a gazdálkodó vállalat számára megéri-e a termék gyártása. Az önköltség meghatározásához a közvetlen költségeket hozzá kell rendelnünk költségviselőkhöz, azaz a termékekhez, amelyek előállítása során felmerül az adott költség.
Fontos figyelembe venni, hogy az önköltségszámítás eredményei sosem lesznek teljesen pontosak, mivel becsléseket, feltételezéseket is tartalmaznak, illetve statikus adatokra építenek.
Közvetlen költségek fajtái
A közvetlen költségeket az alábbi módon kategorizáljuk:
- Közvetlen anyagköltség: Például egy konkrét termék gyártása során felhasznált nyersanyag, alapanyag, üzemanyag, segédanyag költsége
- Közvetlen bér- és járulékköltség: Például bérek (teljesítménybér, időbér), bónuszok, jutalékok, amelyeket olyan dolgozó kap, aki egy konkrét termék előállításán dolgozott
- Egyéb közvetlen költségek: Szerszámok és berendezések, amelyek szintén egy konkrét termékhez kapcsolódnak
A három költség összege az elsődleges költség.
Példa a költségek megkülönböztetésére
Egy gyárban autókat állítanak elő. Az alkatrészekhez használt alapanyagok, a gyártósoron dolgozó összeszerelő munkások fizetése egyértelműen hozzáköthetők egy adott autótípushoz (és egy darab termékhez), tehát ezek közvetlen költségeknek számítanak. Viszont a gyár villanyszámlája, vagy a könyvelő fizetése nem konkrétan egy autóhoz kapcsolódnak, így ezek közvetett költségeknek számítanak. Érdemes figyelembe venni, hogy ez utóbbi állítás csak akkor igaz, ha többfajta terméket állítanak elő az adott gyárban, például az autók mellett robogók is készülnek, vagy többfajta autótípust gyártanak. Ha csak egyfajta terméket gyártanának, akkor a villanyszámla vagy a könyvelő fizetése is közvetlen költségnek számítanak.