Az M1, M2 és M3 kifejezések egy ország pénzkínálatát alkotó pénzaggregátumokat jelölik.
A pénzkínálatot a bankrendszer határozza meg és szűken vett értelemben megegyezik a forgalomban lévő készpénz és a kereskedelmi bankoknál található látra szóló betétek mennyiségével, amit az M1 kifejezés jelöl. A szűken vett pénzkínálat gyakorlatilag a gazdaságban adott időpontban a gazdaság szereplői által tartott pénz mennyisége. Az M2 kifejezés az M1 pénzállományon felül a megtakarítási számlákon elhelyezett összeget is tartalmazza. Az M3 a szélesebb értelemben vett pénzaggregátumot jelöli, ami az M2-n felül egyéb pénzintézeti betéteket, általuk birtokolt kiemelkedően magas likviditású értékpapírokat, devizákat és pénzpiaci alapok befektetési jegyeit tartalmazza.
A pénzteremtés folyamata
A pénzkínálat és az egyes pénzállományok (M1, M2, M3) értelmezésének fontos része a bankok pénzteremtő tevékenységének a megértése. A pénzteremtés folyamatában három szereplő vesz részt. Az egyik a gazdasági szereplők, akiknél a pénz iránti igény keletkezik, a másik a kereskedelmi bankok, akik hitelt biztosítanak a gazdaság szereplőinek, a harmadik pedig a jegybank, aki kölcsönt nyújt a kereskedelmi bankoknak és szabályozza az általuk kihelyezhető hitelek mennyiségét.
A pénzteremtés kiinduló pontja a pénzigény megjelenése a gazdaságban, amit a kereskedelmi bankok érzékelnek. A kereskedelmi bankok hitelnyújtással teremtenek pénzt. Amikor ugyanis a felvett kölcsönt jóváírják számlapénzként a gazdasági szereplők számláján, új számlapénz keletkezik. Ahhoz, hogy a kereskedelmi bankok számlapénzt hozhassanak létre hitelnyújtással, forrásra van szükségük és jegybanki tartalékokat kell képezniük. A kereskedelmi bankok a hitelezéshez szükséges forrásokat a gazdaság szereplőitől begyűjtendő betétekkel tudják fedezni, de akár a jegybanktól is felvehetnek kölcsönt.
A jegybanknál képzett tartalékokat elsősorban a begyűjtött betétekből tölthetik fel a kereskedelmi bankok. Később a tartalékokból és kölcsönökből képzett jegybank pénz függvényében helyezhetnek ki újabb hiteleket a gazdaságba.
Leegyszerűsítve a jegybank közvetetten hatással van arra a pénzállományra, amit a kereskedelmi bankok kihelyeznek számlapénzként a gazdasági szereplőknek. A hitelt felvevők törlesztés mellett elkölthetik a hitelezett pénzt. Az elköltött pénz más gazdasági szereplőkhöz vándorol, akiknél jövedelemként jelenik meg és megtakarítást, vagyis banki betétet képezhetnek belőle. A kereskedelmi bankok, pedig a begyűjtött betétek nagyobb részét újra kihelyezik hitelként, míg a kisebbik részét elhelyezik tartalékként a jegybanknál és folytatódik a körforgás. Ezen lépéseken keresztül egységnyi jegybankpénzből a kereskedelmi bankok több egységnyi számlapénzt tudnak létrehozni.
M1
Az M1 a szűken vett pénzmennyiséget jelöli. A gazdaságban adott pillanatban forgalomban lévő készpénz és a kereskedelmi bankoknál található látra szóló, azonnal felhasználható betétek összegét. Az M1 pénzmennyiség tökéletesen likvid, vagyis korlátozás nélkül felhasználhatók fizetőeszközként.
M2
A M2 aggregátum a szűken vett pénzmennyiségen felül már az úgynevezett kvázi pénzeket is tartalmazza. A kvázi pénzek közé a háztartások lekötései és megtakarításai tartoznak. Az ilyen eszközök közös tulajdonsága, hogy a hozamuk is magasabb, mivel kamatoznak, illetve kevésbé likvidebbek, mint a készpénz vagy látra szóló betétek, de még alacsony költségek mellett gyorsan átválthatók.
M3
Az M3 pénzállomány az M2 pénzaggregátumon felül, olyan pénzintézeti betéteket és eszközöket is tartalmaz, amiket a pénzintézetek a finanszírozásukra vesznek igénybe. A három pénzaggregátum közül az M3 a legkevésbé likvid, vagyis az M3 tartalmaz már olyan pénzeszközöket, amelyek már nehezebben és magasabb költségek mellett válthatók csak készpénzre.
Az M1, M2, M3 pénzaggregátumok használata
A pénzaggregátumok és a pénzkínálat mérése és szabályozása a jegybankok feladata. Egyes aggregátumok jelentősége országonként eltérhet. Követésük viszont elengedetlen a monetáris politika alakításához, hiszen a jegybankok leginkább a pénzkínálat szabályozásával tudnak hatni az inflációra, a fogyasztásra és a gazdasági növekedésre.