Makroökonómia

A makroökonómia a közgazdaságtan egyik ága, amely a nemzetgazdaságok egészének vizsgálatával foglalkozik.

Makroökonómia jelentése

A makroökonómia feladata a nemzetgazdaságok teljesítményeinek, folyamatainak és gazdasági jelenségeinek, illetve ezek okainak és kapcsolatainak a feltárása és kimutatása különböző modellek és indikátorok alkalmazásával. A mikroökonómiával ellentétben a makroökonómia nem a gazdasági szereplők egyéni döntéseivel és viselkedésével foglalkozik, hanem a kollektív gazdasági folyamatokkal. Célja a nemzetgazdaságok elemzésével az, hogy segítse a gazdasági döntéshozókat az erőforrások hatékony elosztásában, a fenntartható gazdasági növekedés, az árstabilitás és magas foglalkoztatottság elérésében.

Makroökonómia eszköztára

A makroökonómia a gazdaság egészének teljesítőképességét elemzi, illetve a teljesítményben megfigyelhető változások okainak feltárásához és előrejelzéséhez próbál segítséget nyújtani. Ennek során a közgazdászok arra is keresik a választ, hogy az egyes szektorok viselkedése miként hat a teljes gazdaság állapotára. Továbbá arra próbálnak rájönni, hogy hogyan érhető el egy fenntartható gazdasági növekedési pálya vagy hogyan enyhíthetők a gazdasági visszaesések hatásai.

A makroökonómia eszköztárát a modellek mellet olyan gazdasági indikátorok alkotják, mint például a bruttó hazai termék (GDP), a bruttó nemzeti jövedelem (GNI), az infláció, a foglalkoztatottság, a munkanélküliség, a pénzkínálat, a pénzkereslet és egyéb aggregált keresleti, kínálati változók. A makroökonómia indikátorokat a közgazdászok különböző modellekben használják fel, elemzik és követik nyomom. Az így kapott eredményeket a gazdaságpolitikai döntéshozatal során használják fel. Így a fiskális és a monetáris eszközöket az adott gazdasági körülményeknek megfelelően tudják alkalmazni a kormányzatok és a jegybankok.

Makroökonómia a klasszikus közgazdaságtanban

A közgazdaságtan fejlődése során számos különböző iskola, elmélet alakult ki a gazdasági körforgásnak, valamint a gazdasági szereplők viselkedésének a leírására és a gazdasági folyamatok mozgatórúgóinak megmagyarázására. A tudományágon belül a közgazdászok eleinte a ma ismert mikroökonómiai folyamatokra és változásokra koncentráltak. Vagyis arra, hogy gazdasági szereplők milyen egyéni motivációval rendelkeznek és hogyan viselkednek a gazdasági életben. A makroökonómia, a gazdaság egészének vizsgálata a XX. század derekáig nem képzete részét a közgazdászok gondolkodásának. A XX. század első felét sújtó pénzügyi és gazdasági válságok, valamint totális háborúk szükségszerűvé tették a gazdasági szerkezet egészének vizsgálatát.

Neoklasszikus közgazdaságtan

Az úgynevezett neoklasszikus közgazdaságtan egy a klasszikusnál jóval szofisztikáltabb elmélet. Lényegi felvetéseit viszont ugyanúgy a makroökonómia alapvetéseire építi, miszerint gazdasági folyamatokat a piaci feltételek és az egyéni döntések összessége határozza meg. A keresleti és kínálati döntések  az árakhoz igazodnak és csak annak függvényében változnak. Épp ezért a gazdaság hatékony működésének kulcsa a rugalmas árrendszer, vagyis, hogy az árak szabadon mozoghassanak. Így kialakulhat egy egyensúlyi helyzet. Az esetleges egyensúlytalanságok csak átmeneti jelleggel alakulnak ki és azokat a piac önmagától meg is szünteti hosszabb távon. Az elmélet szerint tehát az államnak csak annyi szerepet kell vállalni, hogy adottak legyenek a feltételek az egyensúlyi helyzet kialakulásához. Emellett biztostani kell, hogy a gazdaságban fizetőeszközként használt pénz ne veszítsen értékéből.

Keynesi közgazdaságtan

A neoklasszikus elméletet számos kritika érte. Az 1930-as évek válsága során kiderült, hogy az árrendszer nem mindig elég rugalmas és nem feltétlen vezet egyensúlyi helyzethez. Kialakulhatnak olyan egyenlőtlenségek a gazdaságban, mint például a a túltermelés, a hiány, vagy a növekvő munkanélküliség. A neoklasszikus elmélet hiányosságara az úgynevezett keynesi közgazdaságtani irányzat, makroökonómia modell adott válaszokat. Az elmélet alapvetései John Maynard Keynes nevéhez köthetők, aki szerint az egyensúlytalanságokat elsősorban az elégtelen kereslet okozza, így a kereslet növelésével, ösztönzésével lehet feloldani őket. Keynes a gazdaságot már nem az egyének szintjén vizsgálta, hanem az összesített, aggregált kereslettel, kínálattal és kollektív viselkedéssel próbálta megmagyarázni a folyamatokat.

A keynesi modell szerint a gazdaságban vannak olyan árak, amik túl merevek ahhoz, hogy kellő gyorsasággal reagáljanak a változásokra, így esetükben nem tud egyensúlyi helyzet kialakulni beavatkozás nélkül.

Keynes szerint az államnak aktívan be kell avatkoznia a gazdasági életbe a fiskális és monetáris politikán keresztül, hogy a makroökonómia olyan változóit, mint az aggregált kereslet (vagyis a háztartások költekezése), a beruházási hajlandóság, az állami költések, az export tevékenység megfelelő szintre hozzák a gazdasági növekedés stimulálásához. Recesszió esetén így kontrollálják a gazdasági visszaesést, míg konjunktúra esetén fenntartják a növekedést.