A piacmanipuláció olyan tevékenység, amely során egyes személyek vagy szervezetek mesterségesen befolyásolják befektetési eszközök piaci árát vagy a tőzsdei szereplők viselkedését, hogy így érjenek el profitot.
A manipulátorok a piaci árak csökkentésével vagy növelésével teremtenek maguknak mesterséges arbitrázs lehetőséget. Ezzel kárt okoznak a többi piaci szereplőnek és rombolják a hatékony piaci működést. Valamennyi fajtája illegális, ezért bűntetőjogi következményeket von maga után.

A piacmanipuláció megvalósulása
A piacmanipuláció számos módon megvalósulhat és rendkívül nehezen azonosítható. Az egyik legalapvetőbb formája, amikor a manipulátor nagy számú megbízást hajt végre, a piaci árnál alacsonyabb áron. Így azt a látszatot kelti a többi befektetőben, hogy valami nem stimmel az adott vállalattal. Ennek köszönhetően mesterségesen lejjebb megy az árfolyam.
A több brókernél megkötött ellentétes irányú megbízás (vétel vagy eladás) rögzítése is hasonló hatást érhet el. A megbízások kiütik egymást, de a magasabb kereskedési volumen azt a látszatot keltheti, hogy megnövekedett az érdeklődés az adott eszköz iránt. Az ehhez hasonló hamis látszatot keltő kereskedési módszereket a manipulátorok gyakran kombinálják hamis, félrevezető információk terjesztésével is. Az álhírek látszólag alátámasztják a mesterséges mozgásokat és ingadozásokat idéznek elő az árfolyamokban.
A piacmanipuláció speciális fajtái
Pump and dump
Az egyik leggyakoribb piacmanipuláció séma a pump and dump. Lényege, hogy a manipulátorok egy jellemzően kisebb piaci kapitalizációval rendelkező vállalat részvényeiben komoly pozíciót építenek ki. Ezt követően elkezdenek félrevezető, hamis információkat megosztani a vállalatról, hogy a valóságnál sokkal jobb színben tüntessék fel és vonzó befektetési lehetőséget lássanak benne a piaci szereplők. Ennek hatására több befektető kezdi el vásárolni az adott részvényt és a kereslet növekedése miatt az árfolyam emelkedni kezd. Amint a részvények ára elér egy manipulátor által előre meghatározott szintet, a felbujtó értékesíti a pozíciót a magasabb árfolyamon. Az árfolyam ennek hatására az eredeti vagy akár annál alacsonyabb szintre eshet vissza, kárt okozva a manipulációnak áldozatul esett befektetőknek.
Poop and scoop
A pump and dump módszer fordítottja a poop and scoop. A piacmanipuláció ezen fajtájában a manipulátorok csoportjának ebben az esetben az árfolyam csökkentése a célja egy számukra sokkal kedvezőbb árszintre. Itt pozíciót építenek ki annak tudatában, hogy az elterjesztett valótlan negatív információk csak egy pillanatnyi zavart tudnak okozni a tőzsdén és az árfolyam vissza fog állni az eredeti szintjére. A piacmanipulációs módszerek többnyire az alacsony piaci kapitalizációval rendelkező, úgynevezett centes részvényeket célozzák, ugyanis azok körében kis számú befektető is jelentős mozgásokat tud generálni.
Valuta manipuláció
A piacmanipuláció egy speciális fajtája a valuta manipuláció, amit többnyire – nem hivatalosan – kormányok vagy jegybankok hajtanak végre és célpontja sok esetben az adott ország saját valutája. A valuta manipuláció célja a kereskedelmi mérleg befolyásolása vagy valamilyen gazdaságpolitikai cél elérése. A valuta manipulációt jellemzően valuta leértékeléssel hajtják végre a szereplők, amely során a hazai valuta gyengül a külföldi valutákhoz képest. Ez közvetve ösztönzőleg hat az exportra, míg mérsékli az importot, mivel az exportőrök a hazai valutához viszonyítva nagyobb bevételhez jutnak adott volumen mellett.