Prociklikus gazdaságpolitika esetén, a kormány költéseinek változása korrelál a GDP változásával. Fellendülés esetén tehát a prociklikus gazdaságpolitikát követő kormány többet költ (és csökkenti az adókat), míg recesszió esetén visszafogja a kiadásait (és adót emel).
Gazdasági ciklusok
„A modern világ úgy vélekedik az üzleti ciklusokról, ahogyan az ókori egyiptomiak a Nílus áradásáról. A jelenség időszakonként jelentkezik, mindenki számára különösen fontos, természetes okai pedig rejtve maradnak.” – John Bates Clark, 1898
Ha megfigyeljük a gazdasági adatokat, azt láthatjuk, hogy a reál GDP nem nő egyenletesen (mi több, néha csökken), ezt az ingadozást hívjuk üzleti ciklusnak. Amikor növekszik a kibocsátás az hívjuk expanziónak vagy fellendülésnek, míg a visszaesés szaknyelven a recesszió. Bár a ciklus elnevezés a rendszeresség érzetét kelti, igazából nehezen kiszámítható, hogy mikor következik be váltás az üzleti ciklusban. Az üzleti ciklusok hossza változó, megfigyelhetők 1-2 éves, de akár évtizedes felívelések vagy válságok is.
Kontraciklikus gazdaságpolitika
Amennyiben recesszióba kerül a gazdaság, a vállalatok mérsékelni szeretnék a kiadásaikat, mert nőttek a költségeik és/vagy csökkentek a bevételeik. Ennek keretében csökkentik a beruházásaikat, K+F tevékenységüket és munkaerő állományukat, aminek köszönhetően tehát növekedni fog a munkanélküliség.
Ezt a gazdaságpolitika általában igyekezik enyhíteni, azzal a céllal, hogy a recessziós kiingás minél kisebb legyen, ezzel megvédve a társadalmat a negatív hatásoktól. Ezt a kormány kontraciklikus (anticiklikus) gazdaságpolitikával érheti el, ami azt jelenti, hogy a termeléssel pont fordított arányban alakítja a kiadásait. Amikor beüt a recesszió elkezd költekezni (akár hitelből, költségvetési deficitet előidézve) és csökkentheti az adóit is. Ezzel munkát ad az embereknek közvetlenül és közvetetten, a vállalatokon keresztül is, fizetésüknek pedig kisebb részét kéri be adóként. A munkanélküliség csökkenésével és a gazdálkodók elkölthető jövedelmének növekedésével párhuzamosan, pedig nő a fogyasztás a piacon, ami élénkíti a gazdaságot. Ugyanezzel a logikával gazdasági expanzió idején az állam visszafogja a költéseit, tartozást törleszt, tartalékot halmoz fel (ezzel a fellendülésre jellemző inflációt sem fűti).
Prociklikus gazdaságpolitika
A prociklikus gazdaságpolitika mindezek fordítottja, mikor az állam meglovagolja a gazdasági fellendülést: fellendülés idején költekezik, támogatásokat osztogat, adócsökkentést hajt végre. Ilyenkor azonban egy válság többszörös erővel üthet be, hiszen nem csak a magánszektor húzza be a féket, de az államnak is spórolnia kell. Arról nem is beszélve, hogy nagyvolumenű állami költekezés általában az infláció szintjét is megemeli.
A prociklikus fiskális politikát alapvetően a közgazdászok hibás hozzáállásnak szokták tekinteni, melyet politikai okok idéznek elő. A kormány ugyanis az elérhető erőforrások kiosztásával és a felesleges adócsökkentéssel növelheti elfogadottságát a lakossággal szemben.
Monetáris politika prociklikus gazdaságpolitika esetén
A prociklikusságot a jegybank is erősítheti, amennyiben a gazdasági növekedéssel párhuzamosan csökkenti a kamatokat, ezzel olcsóbbá téve a hiteleket. Ennek következtében a magánszektor hitelállománya nőhet, ami tovább fűti a gazdaságot. Recesszió esetén pedig a prociklikus monetáris politika kamatot emel, így a hitelfelvétel drágább lesz a lakosság és a vállalati szektor számára.
Ezek a lépések a monetáris politika esetében sem ajánlottak, azonban kevésbé is jellemzőek. A jegybankok függetlenségüknek köszönhetően általában anticiklikus politikát követnek.
Egyes közgazdászok szerint a pénznyomtatás nem vezethet az adott állam csődjéhez és inflációt sem okoz. Hogyan lehetséges ez? Olvassa el a Modern Monetáris Elméletről szóló cikkünket is!