A rendszerkockázat alatt azt a kockázati faktort értjük, melynek eredete néhány szereplőnél jelentkezik, következményei azonban makroszinten érzékelhetőek.
Folyamata során egyes szereplőknél szolvenciális, fizetésképtelenségi problémák lépnek fel, mely átterjedhet a gazdaság jelentős részére veszélyeztetve a gazdasági szereplők fizetőképességét. Ennek következtében megbénulhat a pénzügyi rendszer, majd végső soron zavarok támadhatnak a teljes reálgazdaságban. A rendszerkockázat forrásaként többnyire vezető pénzpiaci vállalatok azonosíthatók. A rendszerkockázat megkülönböztetendő az egyedi, illetve a piaci kockázattól. Előbbi egyedi vállalatokat, szektorokat vagy országokat érint, míg utóbbi különféle eredetű általános, az eszközök széles körére kiterjedő recesszióként értelmezhető.
Egyedi, piaci kockázat
A rendszerkockázat szembeállítható az egyedi, illetve a piaci kockázatokkal. Az egyedi kockázatok kizárólag egy adott ország, vállalat vagy esetleg szektor esetén érvényesülhetnek. Abban különbözik a rendszerkockázattól, hogy az egyedi kockázatok nem veszélyeztetik a gazdaság teljes egészének működését. A piaci kockázatok általánosságban fedik le a mindenre kiterjedő makroszintű sokkokat. Piaci kockázatok egyaránt jelentkezhetnek pénzpiaci, gazdasági, politikai, társadalmi vagy akár természeti okok következtében is.
Too big to fail jelenség
Azon vállalatokra, melyek bedőlése magával ránthatja a teljes gazdaságot angolul a too big to fail (túl nagy a bukáshoz) kifejezést szokták használni. Az ilyen vállalatok saját piaci szegmensük meghatározó vállalatai, sok más vállalattal állnak kapcsolatban. A rendszerkockázatnak tekinthető vállalatok legjellemzőbben a pénzügyi szférában tevékenykednek. A pénzügyi vállalatok közvetítő szerepüknél fogva kritikus szereplők a gazdaság működésében, illetve működtetésében. Piacgazdaságok esetén az árrendszer és a pénz a legjelentősebb gazdaság és társadalomszervező erő. A pénzpiacon, illetve tőkepiacon jelentkező turbulenciák tehát a teljes gazdaság egészére hatással lehetnek.
Pénzpiaci szereplők körében különféle csatornákon át jelentkezhetnek a kockázatok. Kialakulhatnak likviditási spirálok, megjelenhet a kockázatkoncentrációs csatorna, amikor több szereplő azonos hatásnak van kitéve.
Rendszerkockázat mérése és kezelése
A rendszerkockázat jellegénél fogva túlmutat az adott vállalaton. A kockázatnak a gazdaság egésze potenciálisan ki van téve, ennélfogva még a szabadabb kapitalista államokban is feladatának tekinti az állam a rendszerkockázatok kezelését. A kockázatok enyhítésére és megelőzése céljából nemzeti és nemzetközi szabályozások befolyásolják ma a különféle tőkepiaci szereplők működését, különféle felügyelőszervek vizsgálják az esetleges veszélyeket. A szabályozáson túl bizonyos esetekben akár aktív állami beavatkozás is megfigyelhető.
A rendszerkockázat mérése rendkívül nehéz feladat. Rendkívül sok elméleti modellkonstrukció próbálkozott már a kockázatok mérésével. Általánosságban az alábbi csoportokba sorolhatók az alkalmazott mutatószámok:
- Intézményspecifikus kockázatot mérő mutatószámok: Ezek többnyire egy intézmény érzékenységét vagy hozzájárulását mérik a gazdaság egészéhez való kapcsolatuk vonatkozásában.
- Együttmozgást és átterjedést mérő mutatószámok: Ezen mutatók többnyire a pénzügyi intézmények részvényhozamai között megfigyelhető összefüggést mérik.
- Volatilitást és instabilitást mérő mutatószámok: Általában a vonatkozó részvények volatilitásának átlagából kerülnek számolásra.
- Likviditási- és hitelmutatószámok: Az egyes pénzügyi szereplők fizetőképességét és portfóliójuk minőségét mérik.
Rendszerkockázat 2008-as pénzügyi válság során
A 2008-as pénzügyi válság klasszikus példaként említhető a rendszerkockázat megemelkedésére. A pénzügyi krízis 2007-ben kezdődött, amikor az amerikai lakáshitel, illetve ingatlanpiacon gondok mutatkoztak. Az ingatlanpiaci gondokkal együtt a nem fizető hitelek aránya is növekedett, melynek következtében bezuhant a lakáshitelek értékpapírosítása által képzett CDO-k árfolyama is. Az értékpapírok árfolyamesése, illetve a fokozódó bizonytalanság következtében likviditási és bizalmi válság alakult ki az azokat tartó pénzügyi intézmények között. A hitelezés leállt, a tőkepiacokon zavarok mutatkoztak. A nyugati gazdaságok recesszióba fordultak, mely magával rántotta a nemzetközi kereskedelmet, illetve a világ különféle országait is.
A válság emblematikus eseményének számított a Lehman Brothers csődje, amely egy globális pénzügyi szolgáltató volt. A 2008-as válság nagyban rámutatott pénzügyi szféra rendszerkockázati jellegére. A válságot követően jelentősen szigorúbb kockázatkezelési előírások léptek életbe mind hazai, mind nemzetközi szinten.
Ma a legtöbb jegybankhoz hasonlóan a Magyar Nemzeti Bank is feladatának tekinti a mikro-, illetve makroprudenciális politika folytatását, melyek célja mikro-, illetve makroszinten a pénzügyi kockázatok kezelése, minimalizálása.