Részvényalap

A részvényalap olyan szakképzett alapkezelők által menedzselt befektetési forma, melynek portfóliójában a részvény-típusú befektetések a meghatározók.

Saját befektetési politikájuk határozza meg, hogy milyen részvényeket vásárolnak. Az alap hozamait a befektetési politikájának megfelelő referenciaindexszel szokás összehasonlítani. A részvényalapok széleskörű befektetési lehetőséget kínálnak. Előnyük a jól diverzifikált portfólió. Hátrányuknak tekinthető, hogy befektetési politikájuk miatt csökkenő részvénypiaci árfolyamok mellett is kötelesek részvényeket tartani.

Mi az a részvényalap?

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének besorolása alapján Magyarországon azon befektetési alapok tekinthetők részvényalapnak, melyek esetében a portfólióban lévő részvény-típusú eszközök aránya meghaladja a 80 százalékot. Gyakori azonban, hogy a befektetési politikában minimum 90 százalékról, maximum 100 százalékról rendelkeznek azon kikötéssel, hogy a megcélzott arány 100 százalék.

A részvényalapok általában jellemezhetők aszerint, hogy milyen részvényekbe fektetnek. Fontos csoportosítási szempont a vásárolt részvények földrajzi jellemzője. Vannak ország és régió specifikus alapok, fejlett, illetve fejlődő piacokon befektető alapok. Gyakori csoportosítási elv még a vállalatok mérete, a részvények növekedési vagy értékalapú mivolta, szektorális és ESG besorolása, esetleg a részvények kockázatossága.

A részvényalapok által kezelt vagyon mérete függ a kezdeti befektetés értékétől, illetve az idő során elért hozamtól. Az alapkezelő a befektetési döntéseit a befektetési stratégia alapján hozza meg. A hozamot általában egy a befektetési stratégiájuknak megfelelő referenciaindexhez viszonyítják. Célja az említett referenciaérték felülteljesítése. A részvényalapba fektetett pénz kezelését képzett befektetési alapkezelők végzik. A részvényalapok ideális befektetési formának tekinthetőek akár kis tőkével rendelkező, pénzügyekben nem túl jártas befektetők részére is. A befektetők a részvényalapokon keresztül képzett szakemberek befektetési ismerete által gyarapíthatják vagyonukat.

Részvényalap előnyei

A részvényalapok több kedvező tulajdonsággal is rendelkeznek.

  • Az kisbefektetők tőkéjének összegyűjtésével lehetővé válik a befektetések mérethatékony kezelése. Az így képzett vagyontömeg lehetővé teszi a befektetés oly mértékű diverzifikációját, melyre az egyéni befektetések önmagukban nem lennének képesek.
  • A diverzifikáció által csökkenthető a befektetés kockázata.
  • A részvényalapok lehetővé teszik a kisbefektetők részére az olyan egzotikus részvények megvásárlását, amelyek a számukra egyébként nem állnának rendelkezésre, vagy csak hosszas kutatómunkák útján találnának rájuk. A részvényalapok által befektethetünk földrajzilag távoli – például afrikai vagy ázsiai – részvényekbe, melyek egyénileg csak magas költségek mellett érhetők el.
  • Az alapokat magasan képzett és tapasztalt alapkezelők kezelik. Amennyiben az alapkezelő sikeres az alap eszközeinek megválogatásában, úgy lehetőségünk van a piacinál magasabb hozam elérésére.

Hátrányai

  • A részvényalapok egy része nem teljesíti felül a referenciaindexet. Ez ilyen módon kockázatként is értelmezhető a befektetők részéről. A kockázat kezelését megismerés útján kezelhetjük, befektetés előtt ajánlott az alfa mutató alapján összehasonlítani az alapokat. Fontos azonban megjegyezni, hogy az alfa mindössze a múltbéli teljesítmény mérésére alkalmas, a jövőbeli teljesítmény nem feltétlenül függ össze a múltbeli teljesítménnyel.
  • A részvényalapok az indexeknél valamivel magasabb költségelemekkel rendelkeznek. A költségek, mindenekelőtt az alapkezelési díj hosszú távon jelentős tételnek tekinthetőek. Az alapot érintő költségek összehasonlítására a TER, vagyis a Teljes Költség Mutató kínálhat mankót. Hosszabb időtávú befektetéseket megelőzően ajánlott az alapok TER mutatójának elemzése, pontos megértése.
  • A korábbiakon túl fontos a volatilitást mértéke is. A részvényalap kötelezettségeiből kifolyólag nem adhatja el minden részvényét, így piaci esés során is jelentős kitettséggel fog bírni az alap.