Vezérigazgató-váltás

2023

Tisztelt Ügyfelünk!

Alább olvashatja Bilibók Botond és Szabó Balázs levelét.

Bilibók Botond levele


Tisztelt Ügyfelünk! 

Rendhagyó levelet „tart a kezében”. 

A hétfői napon a HOLD Alapkezelő közgyűlést tartott. Ezen lemondtam a vezérigazgatói megbízásomról és egyúttal a felügyelőbizottság tagja lettem. Az új vezérigazgató Szabó Balázs, eddigi vezérigazgató-helyettes lett. 

Közel harminc éve, ’96 nyarán csatlakoztam a céghez. Nem sokkal utána Szabó Lászlóval elkezdtük felépíteni az Alapkezelőt. Nagyszerű időszak volt! Azóta is megbecsüléssel gondolok Lacira és az akkori többségi tulajdonost képviselő Concorde-partnerekre. Ezúton is köszönöm nekik a bizalmat, hogy jó hangulatban önállóan és eredményesen dolgozhattam! 

2006-ig, tíz évet dolgoztam Laci vezetése alatt, vele szorosan együtt, ebben az időszakban lettem részvényes. Időközben csatlakozott Móricz Dániel és Cser Tamás, akik később szintén a társaság partnerei (részvényesei) lettek. Amikor Laci fiatalon nyugdíjba vonult, követtem őt a vezérigazgatói feladatokban. Fantasztikus időszak volt ez a mostanáig eltelt 17-18 év is. A cégből az egyik legjobb (Hadd legyek most elfogult! A legjobb.) vagyonkezelő társaságot alakítottuk ki. A befektetési alapkezelés mellett egyre erőteljesebben a Privát vagyonkezelésre összpontosítottunk. Ma nemcsak a top 5 hazai alapkezelő egyike vagyunk, hanem legnagyobbak is a privátbanki szolgáltatók között, ami a privát vagyonkezelési (portfóliókezelési) szolgáltatásunkat illeti. Már a 2000-es években volt külföldi szolgáltatásunk Svájcban, amit 2008-at követően Bécsbe költöztettünk. Külföldi alapokat is kezelünk. A Móricz Dani által vezetett portfóliókezelői csapatunk a legnagyobb a magyar piacon és egyedüliként nemzetközi mandátumokkal is rendelkezünk. Sok-sok díjat nyertünk az elmúlt években és elindítottuk az egyik legizgalmasabb új szolgáltatásunkat, a HOLD Online vagyonkezelést, ami egész felfogásában friss, új és előremutató. 

A HOLD ma a legértékesebb magyar tulajdonú vállalatok között szerepel a Forbes listáján, a pénzügyi szolgáltatók között a legelőkelőbb helyen. Mindezt az elmúlt 30 évben, kurzusoktól függetlenül, szervesen építkezve értük el. Kis, néhány fős társaságból, közel százfős céggé fejlődtünk. Ez volt az első és minden bizonnyal egyetlen munkahelyem. Nem tudok eléggé hálás lenni a sorsnak, hogy mindez így alakult. 

Minden udvariasság nélkül, a legnagyobb érték, hogy a partnereim, Laci, Dani és Tomi, nagyon kevés esetet kivéve, támogattak. Néhány vitával, még kevesebb veszekedéssel és konfliktussal éltük le ezt a két-három évtizedet. Pedig nagyon különbözőek vagyunk. Mindannyiunk közül valószínűleg én vagyok a legmakacsabb, ami a csökönyösség mellett kitartást és nagyon erős hitet is jelent. Néhány, utólag kulcsmomentumban, sikerült olyan döntéseket hozni, ami végül azokhoz az eredményekhez vezetett, amiket elértünk. Bizonyára lehetett volna jobb is, mégis most (újra elfogultan) szeretnék elégedett és büszke lenni. 

Az elmúlt több mint másfél évtizedben arra törekedtem, hogy egy olyan közösséget alakítsunk ki, ahol a munkatársak – akik több időt töltenek a munkájukkal, mint a családjukkal – minél önállóbban és megbecsülve dolgozhatnak. A kezdetektől fontosnak tartottam az alacsony fluktuációt, a cégen belüli előrehaladást. Tényleg, a munkatársak számomra mindig mindennél fontosabbak voltak! Így nehezen, de sikerült azt is elérni, hogy ma minden(!) HOLD-dolgozónak van (dolgozói) részvénye és a társaság eredményéből részesedik. Elveket tisztelőként hiszem azt, hogy az első az ember és minden utána jön. Ennyi év után úgy látom, hogy ez a sikerhez vezető egyik lehetséges út. Biztosan van másik is, de ez az! Ráadásul mi tud jobb érzést okozni, mint a közösség iránt tanúsított figyelem? Olyan a fogadj Isten, amilyen az adjon Isten, tartja a mondás... Ez a kölcsönösség jellemezte az elmúlt éveket. Természetesen voltak nehézségek, semmi sem tökéletes, de minden deviancia elgondolkodtatott és megerősített abban, hogy jó az útkeresés (néha azért keményebbnek kellett volna lennem, tudom). Köszönöm a kollégáimnak az együtt töltött időt! 

A HOLD mindvégig híres volt a bátorságáról, a rendhagyó gondolkodásáról és stratégiájáról, az innovációs képességeiről. Sosem voltunk vakmerőek, a kockázatokat igyekeztünk kezelni. Jól végiggondoltuk az előttünk álló éveket és lépésről lépésre építkeztünk. Végig biztos humán erőforrás és pénzügyi lábakon álltunk és állunk. 

Elindítottunk olyan új területeket, amelyek lényegesen hozzá tudnak járulni a következő évtizedek stabilitásához és eredményéhez. Az alapok nagyon erősek, ötlet nagyon sok van, lehet rájuk építkezni. 

Az operatív területekről való távozásomat már évek óta terveztem. Három évvel ezelőtt abban egyeztünk meg a partnereimmel, hogy három évig leszek még a HOLD vezérigazgatója. Fontosnak tartottam, hogy belsős munkatárs vezesse tovább a céget és lehetőleg legyen fiatal. Így esett a választásom Szabó Balázsra. Őt ismerhetik a HOLD After Hours- podcastból. Balázs fiatal, 31 éves, némileg a mi 25 évvel ezelőtti énünkre emlékeztet, új kiadásban. A választást sikerült elfogadtatni a partnerekkel is és körülbelül másfél-két évvel ezelőtt elkezdtük a közös munkát, a lehetőleg észrevétlen átmenetet. Ez sikerült. Idén, vezérigazgató-helyettesként, gyakorlatilag már Balázs vezette a céget. Nagyon szurkolok neki abban, hogy hasonlóan jó közösséget, önálló, sikeres munkatársakat tudjon maga mellett és a HOLD további sikeres növekvő éveket maga mögött.  

Végül a legfontosabb. Önök, az ügyfelek. A munkatársak mellett a legfontosabbak. Szeretném megköszönni a bizalmat, amivel megtiszteltek hosszú éveken keresztül. Mint tudják, tapasztalták, nem helyeztem magam soha előtérbe. A privátbankár munkatársaim iránt tanúsított bizalom eredménye volt az, hogy úgy dolgozhattam, tervezhettem a jövőt, ahogyan szerettem volna. Bízom benne, hogy sikerült olyan szolgáltatásokat és úgy kialakítanunk, amivel a legjobbak között, sőt a legjobbak vagyunk. Mindig nagyon igyekeztünk korrekt üzleti partner lenni, azt gondolom, hogy ezt sikerült is. Köszönöm szépen Önöknek, hogy együtt dolgozhattunk! Hálás vagyok! 

Sok sikert, még több örömöt kívánok a HOLD minden munkatársának, Balázsnak kitartást és Önöknek a legjobb szolgáltatót a jövőben is! 

Köszönettel és hálával,  

Bilibók Botond 

Szabó Balázs levele


Tisztelt Ügyfelünk!  

Engedje meg, hogy röviden bemutatkozzam.

Kapcsolatom a HOLD-dal - akkor még Concorde Alapkezelővel - nyolc évvel ezelőtt nyáron kezdődött, még egyetemistaként. Kolozsváron álltam az utcán, amikor a vállalatértékelés tanárom a Corvinusról keresett telefonon. Ő volt Szőcs Gábor, vállalatunk energiaszakértője és portfóliókezelője, akkoriban egyetemi tanár is. Gábor tizenhét éve az egyik legaktívabb, legpozitívabb kollégám, nagy szerencsém volt a hívásával. Megmaradt neki az arcom a kurzusról, ha van kedvem, jöjjek be beszélgetni, elemzőt keresnek a portfóliókezelésre - mondta. Mi kell ide? Makroökonómia és vállalatértékelés, de vagánynak is kell lenni - állította ő. 

Alapszakra még az ELTE-re jártam a Corvinus előtt, a matekosabb, elméleti típusú közgazdaságtan világából érkeztem. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, hamar megszerettem a tőzsde világát. Az elmélet és a tanultak itt gyorsan tesztelhetők: a tőkepiacok folyamatosan visszajelzésekkel látják el az embert. Aki ezt a szakmát választja, komoly hullámzások, veszteségek és nyereségek elé néz, de unalom, kijárt ösvény, garancia a rövidtávú sikerre, az biztosan nincs. Nálam sem volt. Hamar megkaptam a portfóliókezelői lehetőséget, már több mint öt éve kezelem a HOLD Expedíció nevű alapot. Ennek az időszaknak az első felét inkább kudarcok, második felét viszont sikerek övezték. Rövid távon volt, hogy úgy éreztem nem jön be semmi, de a számítások és a türelmes várakozás hosszabb távon jó eredményt produkáltak. A HOLD-ban ez egyébként is jellemző, hogy hosszútávon szeretnénk jó hozamokat elérni, fundamentális befektetőként erre építve pozicionáljuk magunkat

Mindig azt gondoltam, hogy az embernek tudatosan kell építkeznie azzal kapcsolatban, ami a munkahelyén történik, számomra a legboldogabb pillanatok mégis viszonylag váratlanul adódtak. Ezek a HOLD After Hours-höz, a HOLD podcastjához kapcsolódtak, amit a Covid miatti lezáráskor Balásy Zsolt kollégámmal kezdtünk el. Már három és fél éve, szinte minden héten leülünk beszélgetni a mikrofon elé. Aki hallgatja, tudja miről beszélek, aki nem, annak bátran ajánlom. Tény, hogy itt kicsit elengedjük magunkat, lazább stílusban beszélgetünk, mint véleményem szerint bárki, aki gazdasági témákban nyilvánul meg ezen a piacon. A podcast egyik fő céljaként, a pénzügyi edukáció mellett, az őszinteséget látom elsősorban, amire azt gondolom nagy szükség van a megtakarítások piacán is. Őszintén érdemes beszélni az ügyfeleknek arról, mi történik egy alapkezelőben, mit elemzünk, mi foglalkoztat bennünket. El kell mondani, hogy mik a reális hozamcélok forintban vagy euróban, milyen kockázatokat látunk, mekkora díjak merülnek fel egy ügyfél számára a HOLD-ban. A lehető legkorrektebbnek kell lenni. Az ügyfeleknek, a dolgozóknak és a tulajdonosoknak is közös érdeke ez.  

Botondnak hála, lassan négy éve ott ülök a HOLD vezetőségi megbeszélésein. Évekig én írtam az ezekről készült összefoglalókat a cég munkatársai számára, így beleláttam az egyes területek működésébe. Számos területen már az elmúlt néhány évben is rengeteget fejlődtünk. Persze rengeteg dolog lehetne jobb is, másfelől viszont hiszem, hogy nem lehet minden tökéletes. A néhány legfontosabb pontot, és a helyes irányt kell eltalálni. 

Ebben a közel száz fős cégben ki kell nevelnünk vagy meg kell keresnünk a legambiciózusabb portfóliókezelőket, bankárokat és más dolgozókat, meg kell teremtenünk számukra a legjobb környezetet. „Szellemi műhely” szoktuk mondani magunkról - én ennek megtartására, formálására vállalkozom. Mit szeretnének az ügyfeleink? Egyszerűsítve: hosszú távon magas hozamot, alacsony kockázatot, korrekt kiszolgálást. A mi kiscéges”, informális, szabad kultúránk szerintem képes ezt megadni. Botondtól tanultam: ha egy képzett, jól motivált ember azt csinálhatja, amit szeret, annak előbb-utóbb lesz eredménye.

Vezérigazgatóként azért fogok dolgozni, hogy ezeket a kreatív szellemi energiákat a jövőben is ügyfeleink, az Önök javára fordítsuk. 

Üdvözlettel,  

Szabó Balázs 

Ezúton is köszönjük Bilibók Botondnak a közel 30 éves munkáját és kívánunk sok sikert Szabó Balázsnak!


Üdvözlettel,

a HOLD csapata