A történelemkönyvekben nem lehet olvasni róla, pedig ez is egy világháború… Ötven éve zajlik (sőt, már egy évvel több is ötvennél), minden idők legköltségesebb és legeredménytelenebb háborúja: a kábítószerezés felszámolásáért vívott harc.
Richard Nixon amerikai elnök 1971-ben hirdette meg, hogy a „a világ nemzeteinek páratlan együttműködésével beindítjuk a globális harcot „az emberiséget fenyegető métely teljes kiirtására”.
A „páratlan együttműködés” keretei között 2700 milliárd dollárt fordítottak eddig a világ nemzetei a háborúra. (Financial Times)
A hadüzenet deklarálásának idején „drug” forgalma tíz milliárd dollárokban volt mérhető. Globálisan.
És úgy telt el az elmúlt ötven háborús esztendő, hogy végig nyílegyenesen nőtt a forgalom értéke, példátlan mértékben csak tovább és tovább terebélyesedtek a tragikusabbnál tragikusabb egészségügyi, társadalmi, geopolitikai, szó szerinti értelemben vett háborús és terrorcselekményekben megnyilvánuló következmények.
Jelenleg egyedül az Egyesült Államoknak kerül évi csaknem száz milliárd dollárjába ez a háború. Eközben az „ellenfél” gigantikus: évi háromszáz milliárdos piaccá nőtte ki magát.
„Nem semmi sztori” – a gazdaságtörténelem legjövedelmezőbb üzletének felvirágoztatásában döntő szerepet egy olyan globális összefogás játszik, amelynek célja eme üzlet totális felszámolása.
Aligha találunk történelmi példát rá, hogy ennyire – hadd engedjem meg magamnak a szót – pocsék eredményt mutassanak fel a valóban „good boys” a valóban „bad boys” ellen. Annyi millió emberéletet követelő tragédiasorozatról vagyon szó, hogy mélyen szégyellem magam, de ki kell jelentenem: a történelem legrosszabb – hangsúlyozom: jó szándékkal beindított – üzlete-befektetése a war on drugs.
E sorok megírása előtt végigböngésztem kábítószerezés terjedését, felszámolását célzó világháború „költséghatékonyságáról”, leginkább és mindenekelőtt az illegális kábítószerüzlet okozta globális egészségkárosodás hatásait elemző leglényegesebbeknek, leginkább autentikusnak tetsző tudományos és politikai elemzéseket. A washingtoni Fehér Ház Obama és Trump regnálása idején egyaránt összesítette az előző három-négy évtized „harci tapasztalatait”, mint ahogy sorozatosan foglalkozik évek óta a témával a Financial Times saját elemzőműhelye, jobboldalon a Cato Institute, a Heritage Foundation, baloldalon az Open Society Institute (Soros) – de nem látni sem szemléletbeli, sem következtetésbeli differenciákat a motiváltságukban, egész világszemléletükben egymás ellenfeleinek számító – Obama- (Biden-) és Trump-párti szakértők között.
E harc kilátástalan
Bárki utánaolvashat a részleteknek, tömören összefoglalom. Először is ez az egyetlen olyan háború, amelyről bebizonyosodott, hogy minden téren a kitűzött célokkal ellentétes hatást vált ki:
1. Hozzájárult, hogy ne szűküljön, hanem szélesedjen a világ legnagyobb feketepiaca.
2. Nem gyengíti, hanem rendkívüli módon és nonstop erősíti a nemzetközi bűnözést.
3. Folyamatosan globálisabbá, szervezettebbé, technológiailag egyre izmosabbá, korszerűbbé teszi minden idők legnagyobb üzletének résztvevőit.
4. Ötven éve a drogkartellek erősítése, gazdagodása turbósítja a nemzeti hatalmi gépezetek, bűnüldözési, igazságszolgáltatási apparátusainak korrupcióját, egyre átláthatatlanabbak, sejthetően egyre inkább magáncélok, politikusi hatalmi csoportok pénzügyi játékszerévé válnak a háborúra szánt pénzek.
5. A folyamatosan hatékonyságát vesztő harc csökkenti a demokratikus társadalmakba vetett közbizalmat.
6. A geopolitikai fejlemények manipulálásában vezető szereplőkké képesek válni a globális harcban formálisan a „jó oldalon” álló, gyakorlatilag azonban az e témát önző hatalmi érdekek céljából kisajátító nemzeti és nemzetközi politikai csoportok (Latin-Amerika, Afrika, Közép-Ázsia).
7. Kuba, Venezuela, Észak-Korea, Irán, Pakisztán, Afganisztán, Nicaragua, Nigéria – rendkívüli geopolitikai jelentőséggel bíró több más, afrikai, ázsiai, európai országgal egyetemben – az amerikai kábítószer ellenes hivatal, a brit, a német, a francia hírszerzés jelentései szerint államilag szponzorálja a kábítószertermelést, a helyi kartellek főnökei ezekben az országokban oligarchaként ténykednek, az állam ténylegesen bűnözői maffiaként viselkedik.
8. A globális és beláthatatlan társadalmi következményeket hordozó gazdasági, esetleg pénzügyi válság felé rohanó világban a szegényedés és a recesszió elleni küzdelemben „milliószor” hatékonyabb eredményekkel kecsegtető helye kell legyen a jelenleg jellemzően elpocsékolt évi százmilliárdoknak.
Az említett pontokba szedett tartalmak nyilvánvalósága késztet egyre több országot, azokon belül egyes szövetségi államokat, tartományokat, hogy radikálisan stratégiát váltsanak: lassan, de biztosan egyre többen ki is lépnek, sőt már ki is léptek a „ötvenéves”, hihetetlen és értelmetlen áldozatokat követelő háborúzásból.
Annak de facto megnyerhetetlensége – mondjuk ki, elvesztése –, ennek fel-, illetve elismerése az, ami miatt egyfajta legalizálás irányába mozdulnak a dolgok immár Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Latin-Amerikában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Dél-Amerika egyes országaiban (Uruguay, Paraguay, lassan az éppen e téma kapcsán valóságos érdemeit vesztett Kolumbia)
A napi hírekből tudjuk, hogy az egészségi, orvosi szempont alapú engedélyezése egyes – a paletta folyamatosan szélesedik, ma már a kokainnál és a heroinnál tartunk – szerekre vonatkozóan a vezető országokban nemhogy napirendre került, hanem ez már működik és igen, viszonylagos sikereket mutat.
A kábítószer – nem orvosságként – mindent egybevetve rossz, nagyon rossz dolog. Ahogy a túlzott alkoholfogyasztás és a dohányzás, pláne a gyógyszerfüggőség is az.
Ez utóbbiakat, mindent egybevetve, reálisabban, mindenképpen hatékonyabban tudja a nemzetközi közösség megfékezni, háttérbe szorítani. Mert a harc „transzparens” és társadalmi párbeszédek keretei között zajlik.
És tudja-e a kedves olvasó, hogy inflációs világunkban melyik az a termékcsoport, amelynek az ára meg sem mozdul? A kábítószereké.
A „ötvenéves háború” közepette feltört inflációs periódusokban pedig a drug-ok (fekete)piaci ára eddig mindig az átlagos drágulást meghaladó mértékben emelkedett. Most nem.
És miért nem? Azért, mert napjainkban a legalizált piaci szegmens akkorává duzzadt, hogy globálisan „betesz” a feketepiacnak. Ez egy lényeges tanulság ám, olyan, amire építeni kell!
A másik tanulság pedig: no drugs, no tobacco, no alcoholics!
Legalizálni a kokaint?
Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) szerint 2020-ra a globális kokaintermelés elérte az éves 1982 tonnát, ami rekord, majdnem a duplája a 2014-es pormennyiségnek. Az üzlet pörög, az utóbbi években sok új kokainútvonal nőtt ki a világkereskedelemi térképen.
Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.